A dal fehéren-feketén

Idén a jubileumi, 10. dalválasztó show-ban 40 dal mutatkozott be a válogatók alatt. Végül hat hét után derült ki a győztes. Magyarország legjobb dala 2021-ben a Kaukázusé. De mi volt a háttérben?

A döntőbe jutott produkciókat csak az összes dal elhangzása után pontozta a zsűri: minden egyes ítésznek volt egy darab 4-es, 6-os, 8-as és 10-es pontszáma, melyeket különböző daloknak adhattak a pontozás során. Az így kialakuló sorrend legjobb 4-es mezőnyéből viszont már kizárólag a közönség dönthetett arról, hogy ki legyen A Dal 2021 végső győztese.

A döntő versenyzői:
Swing à la Django és Herrer Sára feat. Sárközi LajosMaradok
Katona PetraViszlát Múlt
Andelic JonathanÁldom
BariLaciFéltelek
Radics GigiEgy vagy velem
MudfieldNincsen szerencsém
Süle ZsoltBefúj
KaukázusEgyetlen szó

A zsűri:

Zsűritagok:
Vincze Lilla, zenész, szövegíró, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője
Nagy Feró, A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes-dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere
Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész-énekes, a Rackajam együttes alapítója!
Mező Misi, énekes, zenész, a Magna Cum Laude együttes frontembere

A műsort nem mindenki fogadta kitörő örömmel, éles kirtikákat fogalmaztak meg szakmabeliek úgy mint zenészek, háttéripari szereplők, és köszörülték a nyelvüket egyes “szakmai” felületek is. Bár kétségtelen, hogy az idei zsűri volt a műsor története során a legvisszafogottabb, kevésbé kritikus, de unalmasnak mégsem nevezhető. Vagy a műsorvezetői párosítás, Orsovai Reni és  Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie kémiája sem működött jól, mivel két egyforma habitussal rendelkező embert láttunk, hallottunk a képernyőn keresztül, akik inkább egy ‘családbarát’ magazin kedélyesen beszélgető házaspár hatását keltették, mint egy “vérremenő’, komoly tétért folyó küzdelem ceremóniamesterét. A műsorba jutott 40 előadó közül pedig jó pár még kiforratlan volt, lehet soha nem is lesz az, vagy éppen a szokásos, eurovíziós kompatibiltást jelentő, patetikus, fáradt, lapos stílust próbálta erőltetni, de összességében a mezőnyt nevezhetjük azért színesnek, feltételezve, hogy az összes jelentkezőből nehéz azért objektíven szelektálni.

Szóval voltak itt hibák és sok sebből vérzett a műsor szerkesztése, de azt nem lehet elvenni a közszolgálati médiától, hogy végre arra költötte a pénzt, amire ilyenkor kell. Látványos volt a műsor, nyilván érezhető volt a stúdió steril hangulata a minimális közönséggel, ettől függetlenül az üzenet átjött és legalább úgy csinálták meg, hogy az valóban a zenéről szóljon, a zenészek, előadók egy pillanatig végre úgy érezhették magukat, hogy tényleg a sorsukat határozhatja meg egy ilyen verseny. Pedig sajnos nem, ahhoz még kevés a közszolgálati befektetés, kellenek az utórezgések a médiában, házon belül marad ez a siker, magára maradt a közmédia, nyilván ez sokkal többről szól. Miközben a magyar zene iránti igény simán megvan itthon, de amíg a magyar média jó pár szereplője határozottan ellenzi a közpénzből létrejövő produktumokat és nem az ő ‘kifinomult’ ízlésének megfelelően történik a szerkesztés, megvalósítás, addig, folyamatosan támadni fogják az ilyen szórakoztató műsorokat és csak lebontják azokat a téglákat, amit mondjuk egy-egy alkalommal az MTVA felépített. Elértük, hogy sokan politikai ügyet kreálnak a zenéből is, eredendő bűn lett az, ami a nagy átlag közönségnek szól, üzen, készül. A bejutott előadók éppen ezért rögtön hátrányból indultak, szembeszéllel mentek, onnantól, hogy közszolgálati képernyőre kerültek. A “szakma” leírta őket, elintézték azzal, hogy értéktelen, nincs létjogosultsága egyik szereplőnek sem.

Nos. Amikor eleve a világ a feje tetejére állt. Amikor nincsenek koncertek, szórakozási lehetőségek, kérdezzük joggal azon kiégett kritikusokat, hogy mi a fenének kellene történnie egy olyan közszolgálati csatornán, ahol egyébként 20 órában a koronavírus-járvány szörnyűbbnél, szörnyűbb statisztikáit kapjuk az arcunkba. Biztosan sok rosszat lehet elmondani a közszolgálati csatorna tevékenységéről, hogy a Petőfi miért lett olyan amilyen, de legalább azt a kicsi kis extra törekvést értékeljük végre már. És ne azon lamentáljunk, hogy mennyire gáz már a ‘píszí” zsűri, vagy súlytalan a magyar könnyűzene, nincs értelme a dalnak. Van egy műsorunk, ami legalább a zenéről szólt, megismerhettünk azért jókat, meg persze kevésbé jókat, vagy láthattunk egész jó extra produkciókat is. Erről szól egy zenés műsor nem?

A valóság sajnos az, hogy a magyar zeneipar valóban nem tud egyről a kettőre jutni. Egyrészt mert eleve nincs fajsúlyos szakmai szervezet, ami évente értékelhető díjátadót, vagy egyáltalán olyan rangot tudna adni a zeneipar szereplőinek, amit még a mindenkori kormány is komolyan vesz és ez alapján ad segítő kezet az éppen egy éve perifériára került szakmának. Jelenleg magukra maradtak a zenészek, kortünet a széthúzás, aki népszerű az menjen a levesbe, kicsinálja a kritikus, aki meg pici és feltörekvő, semmi felületet nem kaphat tőle, mert nem hoz semmi kattintásszámot. Egy-egy kivétel lehet, éppen kinek mi az aktuális kedvence, vagy haverja. A média nagyon generálja az ellenségképet. De amúgy valaki foglalkozik úgy ‘ánblokk’ a magyar könnyűzenével? Van-e objektivitás, vagy csak egy-egy “szakértő” hangoskodását tekintjük szakértőnek?

A dal tehát jól megmutatta, hogy a magyar könnyűzenében nagyon nincs rend. Ha egy sima szórakoztató műsort is véresen komolyan veszünk, akkor hiába minden törekvés. Soha nem lesz konstruktív együttműködés a szakmán belül, az érdekek és célok egymás ellen feszülnek. Az egyszerű dalválasztó műsort politikai üggyé minősítjük, nem lesz soha a zeneipar része. Leszarja a kritikus, majd ennek hatására leszarja az olvasó. Kit érdekel már, hogy egyébként volt egy Mudfield, volt egy Andelic Jonathan, egy Tortuga vagy Down For Whatever? Vagy milyen jól énekel BariLaci, Radics Gigi, Katona Petra és még sorolhatnánk. Az agyunkat olyan emberek mossák, akik inkább politikai elemzők mint zenekritikusok. Pedig ebben a szakmában hely és igény lenne bőven mindenkinek és mindenkire, nem csak egy ilyen műsorra.

A magyar zenészeknek szüksége lenne végre a nyugalomra és arra, hogy alkotni hagyják őket. De nem itt tartunk. Ma a legtöbben saját csapdájukba estek, mert azon kell gondolkodniuk, hogy bevállalhat-e egy szponzort, pályázati támogatást anélkül, hogy megszólják, azért mert biztos így eladta magát. Bevállalhat-e egy rendezvényt anélkül, hogy ne a zsebében turkáljanak. Raktárkoncert? Pff… Mondhat-e véleményt, visszaszólhat-e a trolloknak, megvédheti-e egyáltalán önmagát? Anélkül, hogy megszólják, hogy minek magyarázkodsz, meg régebben jobb voltál! És, hogy ne azon gondolkodjon, hogy akkor most ciki valóban jelentkeznie egy ilyen műsorba? Mit szól majd ehhez az a kritikus, meg portál, kommentelő, arctalan senkiházi? Ha ennek az esélyét elvesszük tőlük, mert nem merik megtenni azt, ami egyébként az ő életük része, a munkájuk része, és jár nekik egy ilyen megmérettetés, akkor ne csodálkozzunk, hogy tényleg nehéz kiválasztani egy ilyen műsorba akár csak negyven produkciót is.

Gratulálunk a Kaukázus sikerének, megérdemelt helyre került a díj.

-b-