“Sokkal lényegretörőbb és dalközpontúbb” – Omega Diatribe-interjú

A hazai zenei élet egyik ékköve a nemzetközi vizeket is helytálló Omega Diatribe. Új kiadó, új producer, új lemez, friss videók és egy még frissebb tag is szóba került a beszélgetés során. Interjú.

Az idén ősszel megjelent új lemezeteket az előzőhöz hasonlóan az ukrán Metal Scrap Records gondozásában jelentettétek meg. Hogyan akadtatok össze velük és miért éreztétek fontosnak, hogy ne hazai kiadóval dolgozzatok együtt?

Gergő: Amikor az Abstract Ritual időszakban körvonalazódott bennünk, hogy váltani szeretnénk az akkori amerikai Independent Ear kiadónkról európai kiadóra, akkor már a kezünkben volt 3 demo dal a Trinity lemezről és egy pofás sajtóanyaggal elkezdtük körbeküldözgetni számos európai kiadónak az anyagot, hátha rákap valaki. Ekkorra már volt annyi rutinunk, hogy képben legyünk azzal, hogy csak még ki nem adott anyaggal lehetünk érdekesek bármilyen kiadó számára. Nem utolsó sorban ekkor már Tue Madsen nevét is meg tudtuk lebegtetni, mint producer a lemez mögött. Kb. 200 levelet küldtünk ki, amiből 15-re jött válasz. Ebből kb. 10 volt az, ami pozitív volt és komolyan vehető. Ebből a 10-ből pedig az ukrán Metal Scrap Records ajánlata volt a legkedvezőbb számunkra és mind referenciákban, mind pedig jövőképben passzoltak az elképzeléseink. Így nem volt kérdéses, hogy a Metanoia lemezt is az ő szárnyaik alatt hozzuk ki, hiszen abszolút jó helyen kezelik a zenekart és a lehetőségeik révén frankó kis nemzetközi promót tudnak biztosítani nekünk, ami egy fontos tényező számunkra. Szerintem amíg nem kerülünk major-kiadók tűzközelébe, addig maradunk is itt…

Ákos: Sosem titkoltuk, hogy már a zenekar indulásakor is elsősorban a külföldi piacra céloztunk. Ezáltal nem volt kérdés, hogy külföldi kiadót szeretnénk választani. Meg is fordultunk pár független társaság szárnyai alatt. Valójában sosem dolgoztunk magyar kiadóval. Fontos számunkra, hogy azon túl, hogy mindenféle online platformon elérhetőek a dalok, a fizikális kiadvány terjesztés is megvalósuljon globálisan. Itt most nem feltétlenül csak arra gondolok, hogy az EU-ban, Nagy-Britanniában, Amerikában és Japánban is jelen van a lemezboltokban, hanem arra is, hogy rengeteg review készült a lemezekről különböző nevesebb magazinokban a kiadó PR tevékenységének köszönhetően. Így olyan helyekre is eljutottak már a lemezeink ahová saját erőből, vagy egy hazai kiadóval nem sikerült volna bekerülni.

Az idei lemez producere az a svéd Jens Bogren volt, akinek a neve olyan produkciók miatt is lehet ismerős, mint a Sepultura,  Dimmu Borgir, Soilwork, Amon Amarth, Devin Townsend, Paradise Lost vagy a Powerwolf. Hogyan hoztátok össze a közös munkát?

Gergő: Ugyan már Tue Madsen-nel le volt beszélve, hogy a maszterért ezúttal is ő fog felelni, hiszen nagyon meg voltunk elégedve a munkájával és a ’Trinity’ megszólalásának vaskosságával. Az élet viszont úgy hozta, hogy egy reggel megnyitottam a zenekari Facebook-oldalt és a Fascination Street Studios levele fogadott, miszert Jens a Trinity lemez óta követi a zenekart és látja, hogy már zajlanak a felvételek, így jelezni szeretné, hogy szívesen dolgozna velünk az új lemezen. Azért ez mindenképp kecsegtető ajánlat egy akkora zenekarnak, mint mi, hogy Jens egyáltalán ismer minket, sőt mi több… szívesen dolgozna velünk. Vázoltuk neki a helyzetet, hogy ugyan már Tue-val le vannak fixálva a dolgok, de kíváncsiságból meghallgatnánk, hogy ő mit tud kihozni a zenénkből. Át is küldtük neki a Parallel című dalunkat, hiszen ebben a periódusban még csak az a dal állt száz százalékosan. Emlékszem, hogy épp turnéban voltunk és a milánói reptéren vártunk tíz órát a spanyol járat csatlakozásra amikor megkaptuk az első verziót Jens-től. Gyorsan meghallgattuk annyi fülesen és annyi hanghordozón, amennyin csak tudtuk és bizony éreztük, hogy ez az ember kell nekünk az új lemezhez! Nem tudom azt állítani, hogy Jens jobb vagy rosszabb Tue-nál, egyszerűen csak más megközelítésből állt hozzá a dalhoz, ami egyszerűen jobban passzolt a mostani elképzelésünkhöz. Amikor hazaértünk a turnéról, beszéltem Tue-val, hogy hát sajnos ez a helyzet állt elő és bármennyire is röstellem, hogy ezúttal nem együtt fogunk dolgozni, de lemezanyagot Jens Bogren kezébe adjuk. Szerencsére abszolút profin kezelte a szituációt és megmaradt a jó viszony, nem kizárt, hogy a következő lemezt ismét vele fogjuk csinálni… vagy éppen valaki teljesen mással!

A megjelenés után azt nyilatkoztátok, hogy most nyitottabbak voltatok olyan hatások beengedésére, amelyre korábban nem feltétlenül voltatok azok. Aki még nem hallotta a korongot, mire számítson ezen kijelentés alapján?

Ákos: A legszembetűnőbb változás talán a dallamos vokálok megjelenése. Aki követte a korábbi munkásságunkat az tudhatja, hogy egy másodpercre sem találkozhatott ilyennel a dalainkban. Persze aki mondjuk pont ezért kedvelte a zenénket, annak sem kell rögtön becsokiznia. Elsősorban hangulatfokozás és színesítés jelleggel használtuk a dallamokat, tehát senki ne várjon túl nagy kornyikálást most sem.

Milán: Igen, a tiszta ének ötletétől először én is megijedtem. (nevet) Összességében úgy lett változatosabb lemez a Metanoia, hogy közben sokkal lényegretörőbb és dalközpontúbb anyag, mint az elődjei. Emellett pedig, aki ismeri a zenekart, az azonnal érzi, hogy rólunk van szó.

Tamás: A számok szerkezete is sokkal érettebb lett, aki korábban esetleg pont azt nem kedvelte, hogy kicsit szét vannak “szabdalva” a számok az most nem fog csalódni. Továbbá olyan új elemek jelentek meg a zenénkben, amit többnyire industrial, vagy hardcore lemezeknél hallhatunk. Persze ahogy a többiek említették már, a ránk jellemző dolgok megmaradtak csak még hatásosabb formában toljuk az emberek arcába!

Az album felvezető dala, a Parallel pár hónappal korábban, már júniusban megjelent, hozzá pedig egy nagyon látványos videó is készült. Mit jelent számotokra ez a kisfilm?

Ákos: Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy ez most a szívünk csücske. Végre sikerült megvalósítanunk egy olyan videót amilyet mindig is szerettünk volna, csak különböző okokból nem tudtuk kivitelezni korábban.

Milán: Igen, gyakorlatilag ez volt az i-re a pont. Szerintem a mi szintünkön a legtöbb zenekarnak annyi kompromisszumot kell kötnie az anyagi korlátai miatt, hogy a legtöbb esetben a meló végeztével eleve picit szájhúzogatás van, hogy lehetett volna ez jobb is. Mi is nagyon régóta vártunk erre, hogy ennyire klappoljon minden. Amúgy az egész meló fantasztikus élmény volt. Rengeteg tervezgetés, több napos forgatás, a srácoknak pedig rengeteg utómunka. Már első képkockák láttán is totál kivoltunk, de amikor megkaptuk a végeredményt, majdnem kiugrottunk a bőrünkből. Ezúton is hatalmas pacsi Tarczi Tominak és a Thornfields Production-nek. Imádtuk velük ezt a Hollywoodi kiruccanást.

PREMIER: werk videó a Parallel-hez: 

 

Ezután egy másik dal is debütált még a teljes album előtt, a Mirror Neuron egy stúdióklipet kapott. Szerettétek volna, hogy belássanak a színfalak mögé az érdeklődők vagy egyszerűen csak egy hagyományosabb videóval akartatok jelentkezni?

Ákos: Egyszerűen csak elfogyott az összes pénzünk és jelzálog került még a nagyszüleink ingatlanára is addigra (nevet). Viccet félre téve eddig minden kiadványunkhoz készítettünk egy-egy stúdióvideót, amiben egy kis betekintést nyerhet a nagyérdemű abba, hogy hogyan is próbálunk illetve veszünk fel dalokat. Az a tapasztalatunk, hogy a közönség szereti az olyan videókat, ahol 100%-ban zenélni látja a kedvenceit. Én is mind a mai napig imádom nézni az ilyen klippeket az általam kedvelt zenekaroktól. Sokkal közvetlenebb érzést kelt a nézőben, ami ezekben a koncert nélküli nehéz időkben még inkább sokat jelent.

Milán: Emellett pedig a Mirror Neuron az egyik legszélsőségesebb dal a lemezen, amit szerettünk volna minél előbb bemutatni, ezzel is jelezve, hogy lesznek itt meglepetések. A mai napig fülig ér a szám, ha belekezdünk. Feelingben pedig passzolt hozzá, hogy a Parallel-el ellentétben egy sokkal egyszerűbb videóval támogassuk meg.

 

Ősszel egy masszív európai lemezbemutató turné is szerepelt a terveitek között, ami nyilván nem valósulhatott meg. Nézzük a dolog jó oldalát: a hazai koncerteket még éppen meg tudtátok tartani. Milyenek voltak ezek az esték és milyen volt az új dalok fogadtatása?

Ákos: Azt kell mondjam ez volt az eddigi legjobb hazai turnénk. Sikerült egy nagyon erős setlistet összeállítanunk és nagyon élték az emberek. Mindegyik buli nagyon jól sikerült, pedig rettentően izgultunk rajta mi is, hogy mit lehet kihozni ebből a pandémiás időszakból.

Milán: Én személy szerint nagyon bizonytalannak éreztem ezt az időszakot. Egyfelől benne volt a levegőben, hogy a srácok már nagyon ki vannak éhezve a koncertekre és jól alakulhatnak a bulik, másrészről pedig minden hétnek úgy mentünk neki, hogy azt sem tudtuk,hogy egyáltalán az adott hétvégén még lehet-e majd koncertezni. Közben minden külföldi koncert lehetőségében az utolsókig tartottuk a lelket, hátha találunk valami opciót arra, hogy ezekből akár csak egyet-egyet megtartsunk. Ahogy mondtad, tényleg elég masszív kanyarra készültünk és rettentően fájt elengednünk, főleg, hogy iszonyatos erőt éreztünk a setben. Remélhetőleg tudunk majd mindent pótolni. A hazai közönségnek pedig nagyon hálásak vagyunk, nagyon odatettétek magatokat!

Most már jó pár hónapja elérhető a lemez, ráadásul a kiadó jóvoltából nagyobb nemzetközi figyelmet is kapott. Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a rajongóktól és a szakmától?

Gergő: Szerencsére tényleg csak abszolút pozitív visszajelzéseket kapunk még a mai napig is, mind a már meglévő hallgatóbázisunktól, mind pedig azoktól a potenciális hallgatóinktól, akik az új lemezzel ismertek meg minket. Roppant jó érzés, hogy a kemény munkát mindenki egy szintugrással konstatálja. Ezen a korongon dolgoztunk eddig a legtudatosabban és szerintem a legtöbb munka óra is ebben van! Bár viszonylag rövidre sikerült a lemezbemutató turné, hiszen mindössze 10 koncertet tudtunk le a tervezett 24-ből, de a nézőszámokban is látszott, hogy az emberek kíváncsiak arra, hogy még is, hogyan néz ki élőben az, amit az új lemezen kínálunk a hallgatóknak. Reméljük ezt a tendenciát meg tudjuk tartani a jövőben is…

2020 nem csak új lemezt, de egy új tagot is hozott számotokra. Mutassátok be az új dobosotokat, akinek kiléte eddig nem volt ismert! Olyannyira nem, hogy eddig azt sem lehetett tudni, hogy tagcsere volt nálatok. Mi történt?

Tamás: A váltás okáról hosszú órákat lehetne regélni, de nem szeretnénk kiteregetni a “szennyest”. A lényeg az, hogy az elmúlt durván két évben sem emberileg sem technikailag nem sikerült zöld ágra vergődnünk az előző kollégával. Neki sem velünk, és nekünk sem vele. Ez nyilván lejön a rajongóknak is, ami számunkra megengedhetetlen, hiszen továbbra is a legőszintébb produkciót szeretnénk kínálni nekik, ahogy azt eddig már megszokhatták tőlünk!
Szerencsére a lehető legjobban alakult a váltás, és ha végre sikerül újra színpadra jutnunk akkor mindenki megbizonyosodhat róla, hogy újra teljes egységet alkot a zenekar, mind emberileg, mind pedig teljesítményben.

Dani: Sziasztok! A srácok közül Gergő az, akit már régebb óta ismertem, ugyanis már vagy 6 éve megkeresett hogy doboljak náluk amit akkor udvariasan visszautasítottam. (nevet) Azóta is több, kevesebb figyelemmel kísértem a pályájukat, így nagyon kellemes meglepetésként ért amikor nemrégiben újra feldobta a kérdést! Természetesen azzal a lendülettel neki is estem a Mirror Neuron/Parallel számok megtanulásának amit pár napon beül el is küldtem nekik, mire ők két koncert között egy videóhívásban együtt jelezték hogy ebből randi lesz, így november végén meg is ejtettük az első közös próbát ami mindamellett hogy hatalmas élmény maradt, meg is válaszolta a kérdéseket mindkét oldalon. Azóta is törekszünk minél több időt együtt tölteni, hogyha végre zöld utat kap az élőzene az eddigi legsúlyosabb formájában hallhassátok/láthassátok a zenekart. Szerencsére ez a stílus nagyon is közel áll hozzám, így gördülékenyen sikerült átrágnom magam ezen a progresszív groove labirintuson. Srácok szavaival élve “így még nem játszotta el senki a számokat”, szóval úgy érzem megérte a napi 6-8 óra cardio edzés! (nevet) Igyekszem egyfajta vérfrissítőként hatni a zenekar hangzására és a kedves új kollégákra is. Azt viszont meg kell jegyeznem hogy hatalmas pacsi nekik, nagyon kellemes volt a fogadtatás az első perctől kezdve!

Idén arra is lehetőségetek nyílt, hogy kipróbáljátok a streaming-fesztiválokat, két nagyon távoli országban is felléptetek így virtuálisan. Milyen élmény volt és milyen perspektívát láttok ebben?

Gergő: Már a gondolata is elég bizarr egy streaming-fesztiválnak részünkről, de mivel egyebet nem nagyon tudtunk csinálni és mindenképp részt kellett vennünk mindenben, ami az új lemez nemzetközi promócióját biztosította, koncertek hiányában, így belevágtunk. Úgy voltunk vele, hogy végül is vesztenivalónk nincs… Egyébként meglehetősen jól sült el szerencsére, hiszen ennek köszönhetően számtalan új rajongóra tettünk szert Mexikóban, Argentínában és Spanyolországban egyaránt, ami nekünk abszolút potenciál. A streaming-buli után több online és nyomtatott sajtóban is adtunk interjút, remélhetőleg új ajtókon kopogtattunk a jövőre nézve ezekkel a kooperációkkal.

Tamás: Bizarr is volt (nevet) Elég fura egy helyzet volt, nem a mi megszokott közegünk. Úgy játszol mintha koncert lenne, de közben mégsem, emberek helyett pedig kamerák néznek rád. Cserébe nyomhattam egy mexikói rádió interjút amit külön kihívás volt megérteni a kevert spanyol-angol kiejtés végett, de végre betörtünk Mexikóba! (nevet)

2021 a nagy újrakezdés éve lehet az élőzenében, ha minden jól alakul. Ha így lesz, hogyan tervezitek a lemezbemutató turné pótlását?

Milán: Gyakorlatilag tavaly tavasz óta folyamatosan azon küzd Gergő, Levi a hazai menedzserünk és Javier a külföldi bulikért felelő bookerünk, hogy a lekötött külföldi állomások ne a levegőben lógjanak, hanem, hogy minden eseménynek legyen egy újabb dátuma. Összességében nagyon eredményesen dolgoznak,szóval remélhetőleg, ahogy megnyílnak a kapuk, mi újra buszba szállunk és végig cikázunk a kontinensen. Persze iszonyatosan nagy a káosz a háttérben és senki sem tud semmi biztosat, de annak nagyon örülünk, hogy a szervezők is azon dolgoznak, hogy minket színpadra rakjanak.

Dani: Bizakodóak vagyunk, ilyen támogatás mellett meg pláne. Na, meg várjuk hogy végre ebben a formációban indulhassunk bevetésre. Bárhogy is lesz, törekedni fogunk, hogy minél hamarabb újra találkozhassunk a fanokkal és egy kicsit kárpótoljuk őket a tavalyi év, koncertmentes, unalmas, kanapészagú hangulatáért. (nevet)

Készültök-e bármi mással a 2021-es évben előreláthatólag?

Gergő: Tervben van már egy következő klip leforgatása az egyik új lemezes dalhoz, illetve készülünk még egyéb új hangfelvétellel 2021-ben, de egyelőre erről nem szeretnék túl sokat elárulni. Legyen meglepetés! (mosolyog) Mindemellett ez a koncertekben viszonylag inaktív pandémiás időszak kiváló lehetőség volt arra, hogy egy kicsit hátrébb lépjünk, összeszedjük a gondolatainkat és egy reális stratégiát építsünk fel magunknak az elkövetkezendő pár évre. Nagyon erről sem szeretnék konkrétumokat elárulni egyelőre, majd akkor, ha látjuk a fényt az alagút végén! 🙂

A Metanoia album a Spotifyon:

Interjú: Reszegi László