KATA enyhítést kér a pénzügyminisztertől a Music Hungary Szövetség

A november 11-én megjelent Magyar Közlönyben kihirdetett gazdaságvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez a magyar zeneipar szereplőit tömörítő Music Hungary Szövetség.

A Közlönyben felsorolt, mentesített tevékenységek között szerepelt ugyan az előadóművészet illetve az előadó-művészetet kiegészítő tevékenység, ám a jelenlegi enyhítés, ellentétben a tavaszi intézkedésekkel szemben, ezúttal csak a KIVA adózási formára vonatkozik, a KATA-sokra nem, pedig a zenei szektorban ez utóbbi a legjellemzőbb adózási forma. A Szövetség levele elérhető a honlapjukon, melyben továbbá azt kérik Varga Mihály pénzügyminisztertől, hogy ha lehet, a KATA-s adóalanyok is mentesülhessenek a tételes adó megfizetése alól, nem csak a novemberi hónapra, hanem addig, míg az élőzenei rendezvényekre vonatkozó tilalom él.

A Szövetség számára kiemelten fontos, hogy a legkisebb zeneipari szereplők érdekeit is a lehető legnagyobb mértékben képviselje, főleg egy olyan évben, mint az idei. A március eleje óta tartó világjárvány különösen erősen sújtja a kreatívipari szektort, a vállalkozások életbenmaradásához pedig elengedhetetlen az állami segítség. A Music Hungary Szövetség ezért még a tavasszal felkérte a PwC-t, hogy készítsenek el egy hatástanulmányt a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5%-ra történő csökkentéséről, melyet a november 9-10-én tartott éves Konferencián hoztak nyilvánosságra. Erről a Szövetség bővebben szintén weboldalán ad tájékoztatást.