Az album tipikus AC/DC hangzással rendelkezik, azzal amit az emberek szeretnek. Ennyi év után honnan veszed az ihletet, hogy vadonatúj dalokat készíts, amelyek meglepik a rajongóitokat, de továbbra is hűek az együttes hangzásához?
Angus: Nos, megint sok minden Mal-tól ered, az iránytól amit ő határozott meg még régen. Mindig arra törekedtünk, hogy a saját utunkat kövessük hangzásban és stílusban, tehát ez mindig is így volt – szerettünk volna egy olyan zenekar lenni, amelyet ha hallottál a rádióban, vagy bárhol hallottál egy dalt tőlünk, akkor azonnal tudod: “Ők azok, ez az AC/DC. Ezek ők, ez az ő stílusuk.”
Mindig is ezt a stílust szerettük volna megörökíteni és továbbvinni. Így bármelyik albumnak, amit valaha készítettünk, a változatossága abban rejlik, hogy mit csinálsz az adott dalokkal. De a stílus, és az ahogy játszuk a dalokat, valamint az erőteljes hangzás, az mind változatlan marad. Minden albumnak, amely AC/DC név alatt jelenik, ennek a színvonalnak kell megfelelnie.Mesélnél még az album írásának folyamatáról; mikor írtátok a dalokat?
Angus: Nagyon sok közülük a legutóbbi album előttről, a Black Ice időszakából származik, amelyen még Mal valóban szerepelt, és a lemez turnéján is fellépett. Annak az albumnak a megírása előtt Malcom és jómagam néhány év szabadságot vettünk ki, és csak a dalírásra koncentráltunk. Vettünk egy kis stúdiót, és csak írtuk a számokat megállás nélkül. Annyi dalunk volt, hogy amikor elmentünk a Black Ice-t felvenni, dobozokban álltak a felhasználatlan anyagok. Mindegyik doboz tömve volt fantasztikus AC/DC dalokkal.
Normális esetben, amikor albumot csinálsz, akkor valamilyen formában azt mondod: „itt vagyok jelenleg, ez örökíti meg a mostani állapotot.” De ebben az esetben vissza akartam térni a korábban felvett anyagokhoz, hogy megnézzem, min dolgoztunk Malcolm-mal. Tudtam, hogy fantasztikus dalok születtek akkor, és az új lemezen akarom őket látni úgy, ahogy akkor elképzeltük, csak annak dején már nem volt idő befejezni, és felvenni őket egy albumra.
Csak tudtam, hogy annyi jó anyagunk van, hogy Malcolm is azt szeretné, hogy azok napvilágot lássanak.
Sok dal gyakorlatilag teljesen kész volt, csak pár apróságot kellett hozzájuk tenni. Az egyetlen dolog a legtöbb esetben annyi volt, hogy be kellett fejeznem a dalokat, miközben végig az járt a fejemben: „Igen ha itt lenne Mal, így és így fejeznénk be”. Azt tartottam szem előtt, hogy a végeredmény olyan legyen, amilyennek Mal szerette volna.
Alapvetően mindig is így dolgoztam, amikor a saját ötleteimet öntöttem végleges formába. Mindig Mal mondta ki a végső szót, amikor egy dal véglegesítésére került a sor. Tudtam hogy úgy kell írnom a dalokat, hogy hű legyen az AC/DC szellemiségéhez, és elnyerjék Mal tetszését.
De ő is így írt: ha megvolt egy ötlet mindig megmutatta nekem, és együtt öntöttük végső formába. Valahogy pontosan éreztük mikor kell valahova egy intró, vagy egy kicsit másfajta riff, hogy a végeredmény egy igazi AC/DC dal legyen.
A mostani albummal is hasonló volt a helyzet, megvolt a dalok kerete és már csak egy picit kellett belenyúlnom – hozzátenni mondjuk egy verzét, vagy befejezni a refrént – úgy, ahogy Mal-lal is csináltuk volna.
Mi jut eszetekbe erről a három címről: Shot in the Dark, Demon Fire, Realise?
Brian: A ”Shot In the Dark” először is csak egy remek rock-n-roll dal, de amikor először hallottam, láttam a címet és énekeltem, arra gondoltam, hogy ez olyan, mint amikor otthon vagy az ágyadban, alszol … és hallod a lövést a sötétben, majd mész megnézni, hogy ez vajon mi lehetett? – Tudod, ez olyan, mint egy ijesztő dolog. De lehet úgy is nézni, hogy ez valami szexhez kapcsolódó dolog. Aztán arra gondoltam, akár lehet ez egy korty (shot) whiskey is a sötétben.
A dalt pedig nagyszerű énekelni. Annyira felpörget az a sor, hogy „ gyerünk indíts be”. Úgy értem, hogy ez indít el, csak ez az első sor. Mármint ez a lényeg. Ez a rock-n-roll. Olyan jó, mint „egy sérült angyal, egy jó ördög.” Ha énekesként nem indítanak be az ilyen sorok, akkor haver rossz helyen vagy.
A ”Realize” meg egyszerűen hatalmas, szinte robban. Ez a rock-n-roll. Tudod, mint a mennydörgés kezdete. A refréneken szinte érzed, hogy valami jönni fog. Csak úgy, mint a ”Shot in the Dark” ez is egy rock-n-roll dal, amely önmagában is zseniális.
Figyelj, kezdek olyan kibaszott zeneprofesszornak tűnni, de nem vagyok az. Csak tudom, mikor vannak rendben a dolgok. A lényeg az, hogy imádom ezeket a dalokat.
Angus: A ”Demon Fire” is egy hatalmas dal, és teljes egészében Mal ötlete volt. Mármint az elejétől fogva, amikor elmondta a címet, azonnal azt gondoltam, hogy szerintem valami súlyos dolog lesz. Valóban, ezt találtuk ki. Jó, mert nagyon klassz, menő riff van benne, de megvan lendülete is, amely tovább hajtja.
Brian: Nos, akkoriban ez volt számomra – ahogy korábban mondtam – az esély arra, hogy még egyszer azt csináljam amit a legjobban szeretek. Jött a Realize és arra gondoltam, bassza meg, ennek ilyennek kell lennie.
Akkor azt gondoltam, hogy ez nagyon jól hangzik, és amikor felcsendültek a dallamok tudtam, hogy ez az igazi AC/DC. Angus már korábban említette, hogy Malcolm szereti a dalszövegét a dalnak: „…put a chill running down your spine” – tudod, ezek rock-n-roll szavak. Számomra ez csak egy tökéletes dal, amit el lehet énekelni. Egész éjjel tudnám énekelni ezt a színpadon. Egyszerűen érzed, tudod … rohadt nagy dallam.
Angus: A ”Realize” – emlékszem, hogy Malm-mal dolgoztam, és jó sokáig csiszoltuk ezt a dalt. Ez egy másik erős ötlet volt. Már akkor nagyon tetszett. Emlékszem, amikor Malcolm elkezdte írni, mennyi erőfeszítést tett bele és hogyan építette fel.
A helyzet az, hogy emlékszem amikor azt mondtam, hogy „oké, megvan”, együtt volt a zenei oldal pont úgy, ahogy meg akartuk csinálni. És akkor azt mondtam – tudod, ő adta nekem a refrén ötletét, amire az egész felépül. Amikor pedig kitalálta az egészet, a dallamot, a szöveget és nagyjából elénekelte nekem, utána egész nap a fejemben ragadt.
Csak arra gondoltam, milyen okos. Kitalálja a dolgokat. Ez volt az egyik ilyen dolog, amit folyamatosan ismételgettem és nem tudtam kiverni a fejemből. Néha azt szoktam mondani, hogy nem tudom honnan veszi ezeket az ötleteket, de ez volt az ő nagy ajándéka az élettől. Egy dal sokkal több volt számára, mint dallamok és riffek kombinációja. Számára ez egy természeti adottság volt. Amikor csak létrehozott egy dalt, a részek mind összeálltak – szöveg, zene és még annak dinamikája is.
Van személyes kedvenc számotok az albumon?
Brian: Nos, természetesen, mert nagyon sok van – őszintén szólva az összes, az elsőtől az utolsóig. Az egyik, amelyhez folyton visszatérek gondolkodás nélkül, ha csak hallgatni akarok valamit, az a „Through the Mists of Time”. Számomra csodálatos énekelni. Lírai szempontból zseniális. Mindennek van értelme a múlttal kapcsolatban, az egész összeáll. Minden pontot eltalál. Amikor ezt a dalt rögzítettük az összes csillag együtt állt, és valami zseniális született.
Mint korábban mondtam, még mindig libabőrös vagyok, amikor meghallom, és nem tudom, miért. Gondolom, ezt nevezhetném a kedvenc dalomnak, ha ez azt jelenti, hogy mindennél jobban játszod.
Angus: Igen, ahogy Brian mondta, ez egy olyan dal – amely annak aki hallja – egyfajta időutazás.
Brian: Igen.
Angus: De amikor írom, soha nem gondolkozom ilyesmin, semmi mélyebb jelentésen. Mal is így volt, egyszerűen csak összerakjuk azt, ami akkor a legjobb. |
