A metaltól a jógáig – Interjú Persoczki Gáborral

Persoczki Gábort a székesfehérvári Cadaveres De Tortugas metal banda, majd a ManGod Inc basszusgitárosaként ismerhették meg a rock és a metal szerelmesei. Perso 1995-től 2011-ig járta Magyarország és Európa koncerthelyszíneit. Ezután mégis új utakat keresett és a színpad reflektor fényéből a jóga stúdiók csendesebb világába vonult. A kezdeti lelkesedés szárnyra kapott, hiszen azóta jógaoktatóként segíti zenész társai és persze mindenki más életét. Sikeres oktatóként az egyik piacvezető fitness iskola jógaoktató képzésének tanára is lett. A zenekari évekről, a váltásról, a jóga és a zene összhangjáról és egy különleges belső útról kérdeztem őt.

Hogy kerültél a zenei pályára?

Családi vonalról jött a zenélés, apukám is zenélt. Ennek ellenére kicsit túlzásnak érzem a zenei pályát, inkább egy jó erős hobbinak mondanám. Inkább zenerajongók voltunk, mint zenészek, bár az tény, hogy sokáig a zenélés hangsúlyosabb volt az életemben mint bármi egyéb. De ezzel szerintem minden zene rajongó így van.

Egyébként ez úgy indult, hogy gyerekkoromban láttam milyen király zenekarok vannak és persze a barátokkal kedvet kaptunk, hogy mi is csináljunk egyet. Leosztottuk, hogy ki mit fog csinálni és zenéltünk. A CDT zenekarban mindannyiunknak körülbelül így indult el a zenei pályája, persze akkor még külön-külön, hiszen én eredetileg siófoki vagyok. Én apukámtól tanultam meg az alapokat. Rövid ideig jártam zeneiskolába is, de igazság szerint abban az időben jobban érdekelt a rockerkedés, mint a zeneelmélet. Egyébként felnőtt fejjel már igyekeztem behozni a lemaradást, mert persze egy idő után leesett, hogy ezeket a dolgokat is kitalálták valamiért.

Nekem azért hobbinál többnek tűnik a zenélés, hiszen elég jól ment mindkét zenekar, amiben játszottál. Hogy sikerült fellendíteni a bandát?

Tényleg nem lehet azt mondani, hogy teljesen ismeretlenek voltunk. Eljutottunk elég sok emberhez, még az ősidőkben, a 90-es években is. Ma már az internet nagyon sokat segít a zenekaroknak abban, hogy tudomást szerezzenek róluk. A CDT-vel mi még pont benne voltunk abban a korszakban, amikor az emberek éppen csak elkezdték használni az internetet. Mi még leveleket írtunk, fizikai formátumban küldözgettük a demo-kat akár külföldre is. A kilencvenes évek második felében még így lehetett népszerűsíteni egy zenekart. Amit akkor el lehetett érni ezzel a nyomulással és azzal, hogy játszottunk föl-alá az országban, illetve később Európában is, azt sikerült összehozni ezekkel a zenekarokkal.

A CDT után jött a ManGod, 2011-ig, utána folytattad valahol, vagy végleg abba is hagytad a zenélést?

A zenekarozást hagytam abba. A zenélést nem lehet abbahagyni annak, aki már egyszer benne volt. A zenélés így megmaradt, csak már itthon, a családomat boldogítom vele.

Miért hagytad abba a zenekarozást?

Nekem elég volt. Picit belefáradtam és közben más dolgok kezdtek el érdekelni. Azt azért mindenképpen hozzá kell tenni, hogy engem korábban is sokkal jobban érdekelt maga a zenélés, mármint a zeneszerzés és a dalírás, mint maga a koncertezés és ez idővel még inkább így lett.

Apukámat kérdeztem annak idején,hogy ő miért hagyta abba a zenekarozást. Ő nekem akkor azt mondta, hogy elkezdte zavarni az, hogy az ötleteit nem tudja azon a szinten előadni, ahogy azt ő igazából szeretné. Akkor nem értettem, de aztán én is valahova ugyanide lyukadtam ki. Engem is elkezdett zavarni, hogy esetleg nem úgy tudok egy dalt eljátszani, vagy nem úgy fog megszólalni, ahogy azt én igazából szeretném. 

Zeneszerzőként sem akartál benne maradni a körforgásban?

Ebből a szempontból mindig elég önző voltam. A saját dolgaimat szerettem és úgy, ahogy azt én kitaláltam. Nem hiszem, hogy megrendelésre működött volna ez a dolog. Volt szó róla, de inkább csak haveri szinten fel-fel merült különböző beszélgetésekben. Általában azokkal beszéltünk róla, akikkel tartottam a kapcsolatot, illetve azokkal a zenészekkel akik eljártak hozzám jógázni. Volt, akivel az ötletelésig is eljutottunk, de aztán annyiban maradt a dolog. Az az igazság, hogy egyre személyesebb irányba ment el a zenélésem és már nagyon furcsa lett volna, ha az én gondolataimat és érzéseimet más adja elő. Nekem ez nem fért bele, nem esett volna jól. Teljes mértékben elfogadom, ha más viszont másképp látja ezeket a dolgokat, de nálam ez így működött. 

Mit szóltak a zenész ismerősök, hogy rockzenészből jógaoktató lettél?

Először úgy éreztem, hogy kicsit furcsán néznek rám, ami nem meglepő, mert azért lássuk be, hogy a  rock and roll életmód és a jóga életmód kissé eltér egymástól. Nem mindennapos – bár nem is példa nélküli – hogy valaki rockerként elkezd olyan intenzíven foglalkozni a jógával, hogy akár még oktató is lesz belőle. 

Szóval volt persze egy-két ember, aki tényleg nem tudta ezt a dolgot hova tenni és azt gondolta, hogy teljesen meghülyültem, de azért a legtöbben teljesen simán elfogadták. Olyannyira, hogy akár segítséget is kértek tőlem, amikor meghallották, hogy ezzel foglalkozom.

Egy zenésznek mit ad a jóga?

Sok szempontból lehet ezt a kérdést megközelíteni, de akár csak a fizikai részénél maradva, ha belegondolsz, sok olyan eleme van a zenész életmódnak, ami megterheli a testet. Akár a hangfal cipelést nézzük, vagy azt, hogy a kisbuszban ülsz órákig, aztán hirtelen fizikai aktivitást kell végezned, aztán megint a kisbuszban ülsz, majd hajnalban kipakolsz a próbahelyen. Ezekből a dolgokból simán adódhat, hogy előbb-vagy utóbb megfájdul az embernek a dereka, vagy a háta. Ez persze csak a fizikai része az egésznek, lelkileg is sokat segíthet a jóga.

Sok művész  jár hozzád?

Természetesen nekik kapóra jött az, hogy engem ismertek és nem egy teljesen idegen emberhez kell menniük. A zenészeknél azért ritkán fordul elő, hogy rendszeresen járnak hozzám. Náluk inkább az jellemző, hogy időnként felbukkannak és akkor dolgozom velük. Nyilván amikor turnéznak, akkor nem érnek rá. 

Az emberek egyébként is nehezen mennek idegen közegbe, egy ismert emberre ez fokozottan igaz lehet. Örülnek annak, hogy egy kollégához járhatnak?

Ez szerintem inkább egy picit ilyen macho téma. Én is évek óta gyakoroltam már otthon, mire rávettem magam arra, hogy egyáltalán elmenjek egy csoportos órára, mert tartottam attól, hogy mit fognak szólni mások. Ez persze egy teljesen felesleges feszültség, de az ember akkor így látja ezeket a dolgokat. Pláne a rock zenészeknél, hiszen ez egy elég férfias, kemény dolog, mármint külsőségeiben. Nehéz elismerni, hogy egy rockzenésznek is fájhat a háta, ráadásul hogy jógával próbálja összekapni magát.

Pontosan ezért vonzóak a magánórák, meg persze azért, mert nem arról szól az óra, hogy “azt figyeld ki van itt”. Mivel ismerjük egymást, közvetlenebb a hangulat, örülnek neki, hogy nekem nem kell körülírni a dolgokat virágnyelven, hanem simán elmondhatja, hogy mi a baja. Az biztos, hogy ez egy jó kapcsolódási pont. Ami persze nem csak a zenészekre jellemző. Ha valakinek új a testmozgás, akkor egyértelmű, hogy szívesebben megy ismerőshöz. Hiszen az ismerősnél nem kell feszengeni és már egyből oldottabb a légkör.

Fiatalabb zenészek is járnak hozzád?

Túlzás lenne azt állítani, hogy sokan, de páran azért felbukkantak az óráimon. Nagyon örültem neki, de igazság szerint nem igazán értettem, hogy a francba jött nekik a jóga. Ha nekem valaki a jógával jön húsz éves koromban, azt biztos, hogy körbe röhögöm. Kiderült, hogy valamelyik zenekarnak látták a turné videójában, hogy ők már jógával hangolódnak rá a koncertre. Egyre elfogadottabb ez a dolog és ez nagyon jó. Maga a jóga sem annyira underground szubkultúra most már, mint amilyen régen volt, sőt, mondhatjuk, hogy nagyon népszerű lett. Éppen ezért a mai huszonévesek már másképp látják ezeket a dolgokat, tudják hova tenni és látják azt is, hogy ez működhet.

Sokszor nagyon nehéz változtatni a dolgokon, még akkor is ha már testi tünetek vannak. Segíthet a jóga, ha a környezet nem változik?

Sokan, hiába nem mennek a dolgok, csak erőltetik ugyanazt, márpedig ha ugyanúgy csinálsz mindent, akkor mégis mitől lenne más az eredmény? Ez egy nagy felismerés, amire sajnos nem olyan könnyű rájönni és sokaknak nem is sikerül.

Van akinek a szervezete időben jelez, hogy valami baj van, de van akinél nagyon sokáig nem jelentkezik semmilyen testi tünet, csak akkor amikor már nagyon nagy a baj. Sajnos mifelénk a problémák szőnyeg alá söprése, az elfojtás generációk óta általános minta. Tényleges megoldáskeresés helyett elnyomjuk a lelki problémákat alkohollal, vagy valami mással és sokszor nincs előttünk, de még a tágabb környezetünkben sem B terv. Ezért aztán tényleg nem könnyű, sőt, baromi nehéz ebből kitörni.

Amikor valamilyen közegben benne vagy, akkor nagyon úgy éled meg, hogy olyan az egész világ. Például amikor zenélsz, neked úgy tűnik, mintha mindenki zenélne, mert abban a közegben vagy. Amikor sportolsz, akkor meg úgy látod, hogy mindenki sportol, mert a haverjaid is sportolók. Ugyanígy igaz az is, hogy aki rendszeresen alkohollal nyomja el a lelki problémáját, az azt fogja látni, hogy mindenki iszik és ez a világ természetesebb dolga. Amikor ebből sikerül egy picit kiszakadni, ami egyébként baromi nehéz, akkor jön egy természetes önvédelmi reakció a közelállók részéről, mert nem tudják hirtelen befogadni ezt a változást. Ahhoz, hogy ezt kezelni lehessen, tényleg össze kell kapnia magát annyira az embernek, hogy ne hagyja hatni ezeket a visszahúzó erőket. Nem lehet bántani azokat sem, akiknek nehezen megy ez a lépés, mert tényleg nem könnyű, de hát pont ezért szép a mi szakmánk, mert – ha már megszületett a döntés a változtatásra – segítünk, amiben tudunk.

A jóga mennyire tud segíteni megőrizni az ember belső egyensúlyát? Zenészként mindenképpen fel kell venni egy szerepet a színpadon és nyilván a koncert végén vissza is kell tudni térni az embernek önmagához. A lelki egészség fenntartása szempontjából ez mindenképpen egy nehéz élethelyzet. Ebben is tud segíteni a jóga?

Valamilyen szinten a zenélés, a színpadi jelenlét, jó értelemben vett színészkedés. Jó esetben nem felvett póz, hanem tényleg az Énednek az egyik szelete az, amit kiemelsz a színpadon és hagyod, hogy ott egy időre átvegye az irányítást. Ha úgy maradsz, igen, az gáz. De ha kitombolod magad és utána visszatérsz a hétköznapokhoz, az akár egyfajta terápiaként is felfogható. Ebből a szempontból ez, persze egész más módon, de mégis csak a jógához hasonlóan egyensúlyban tart, segít lecsillapítani a lelked. 

Arról nem is beszélve, hogy zenélni csak úgy lehet, ha a teljes lényeddel jelen vagy, ott, abban a pillanatban, ami olyan, mintha szabira, pihenőre küldenéd az idegrendszered. Érted, zenélés közben nem fogsz azon szomorkodni, hogy jaj mi történt a múltkor, és a jövődön sem állsz neki rágódni koncert közben, az fix. A jóga ászanákkal többek között ugyanez a célod.

Sokan azt hiszik, hogy a jóga arról szól, hogy egyfolytában és állandóan pozitívnak kell lenni. Azért ez nem teljesen így van. Ha belénk rúgott az élet teljesen természetellenes, hogy ha úgy csinálunk, mintha ez jó lenne. Egyszerűen nem így működik az ember. A lényeg, hogy éld meg az érzelmeidet, csak ne maradj úgy!

Ha belerúgok az ágy sarkába, akkor nyilván lehetek nagyon ideges. A lényeg, hogy ne azon duzzogjak még két nap múlva is, hogy belerúgtam az ágy sarkába, hanem elengedem és megy tovább az élet. Ez sokkal komolyabb dolgokra is ugyanígy érvényes. Amikor valami bánt vagy fáj, akkor is hagyni kell, hogy megéld az érzelmeidet, csak aztán térj vissza az egyensúlyi helyzetbe. Ebben segít a jóga, de sok esetben ebben segít a zenélés is. 

Ha a magyar népi hagyományokat nézzük -hiszen itt is ráéreztek erre az emberek, nem csak Indiában-, szóval a fonóban az éneklés is erről szól, a néptánc is erről szól. Amikor a színpadon, vagy közönségként a színpad előtt kitombolod magad és utána visszatérsz a nyugalmi helyzetbe, akkor ez egy tök jó dolog. 

Az is nyilvánvaló, hogy aki zenével foglalkozik, az általában érzékenyebb a világ dolgaira, még akkor is ha játssza a kemény machot. Biztos, hogy érzékenyebb, hiszen az önkifejezésnek egy olyan formájához nyúlt, mint a zene. Ami igenis, hogy az érzelmekről szól. A zenész ráadásul egy olyan változatát választja az érzelem kifejezésnek, ami kifelé irányul, közönség előtt zajlik. Igazából feltárja az érzelmeit a közönség előtt. Ha valaki egy tanyán fest, az is önkifejezés a művészet eszközeivel, de ott nincsenek mások. A zenélésnél viszont tényleg ott születik meg a közönség előtt az alkotás. 

Így aztán lehet valaki a legnagyobb black metal-os, attól még ez egy érzelmes dolog. Márpedig az érzékenyebb embereket sokkal jobban megviseli a személytelen, adathalmaz világ, ahol az ember, már nem ember, hanem humán erőforrás, és ebbe kellene valahogy beilleszkednünk. Ugyanakkor nincs igazán előttünk minta, hogy mégis hogyan lehetne ezt a természetestől eléggé elrugaszkodott helyzetet jól kezelni, hiszen, lássuk be, látványosan kevesebben mozognak otthonosan ebben a világban, mint ahányan nem, lásd a teli kocsmákat, vagy egyáltalán a besavanyodott fejeket mindenfelé. Na erre például már önmagában a testmozgás is remek gyógyír, de a jóga, mint életmód rendszer pláne nagyon szép, kerek, kipróbált, működőképes alternatívát ad, miközben segít abban, hogy hogyan tudod a dolgokat úgy a helyükre tenni, hogy nyugalomhoz és felfrissüléshez jusson a lelked és a tested is. Ja és teljesen jól adaptálható a mai nyugati emberre, egyáltalán nem kell szektás remetének állnod, vagy hasonló extrém, idejétmúlt dolgokat csinálnod. Sokkal inkább egy visszatérésnek képzeld ahhoz, amire a tested kitalálták, amihez az idegrendszered évezredek óta szokott és amit igényel, ellensúlyozva a felgyorsult, őrült és egészségtelen világot, amit az utóbbi évtizedekben létrehoztunk itt magunknak.

A te életedbe mikor érkezett meg a jóga?

Külkereskedőként dolgoztam a zenélés mellett. Inkább a munkám miatt volt szükségem a jógára, mivel egy kicsit elhagytam magam. Fiatalabb koromban mindig sportoltam, a zenekar mellett is. Aztán suli után, amikor elkezdtem dolgozni, munka mellett viszont lassan elkopott a rendszeres testmozgás. Sokszor nem maradt már rá időm, és persze mint a legtöbb huszonéves, én is úgy gondoltam, hogy örökké fiatal maradok. Aztán persze észrevettem, hogy ez nem egészen így van. A sok üléstől elkezdett beszűkülni a mozgásom. Itt-ott fájt, és a végén már szinte mindentől meghúzódtam. Fokozatosan bejött a stressz is a munkahellyel és a felnőtt élettel. Erre kerestem a megoldást. Szerettem volna valami olyat találni ami a testem mellett a lelkemnek is segít. Emiatt a keleti rendszerek jöttek be a képbe, hiszen itt azért a test-lélek-szellem egyensúlya hatványozottabban megjelenik. Hozzáteszem, szerencsére most már a nyugati sportágaknál is egyre többen foglalkoznak a lelki részével a dolgoknak.

A feleségem javasolta, hogy kezdjek el jógázni. El is kezdtem, először csak otthon. Könyvekből, dvd-ről gyakoroltam és elég hamar el is kezdett működni, abszolút éreztem a hatását. Éreztem, hogy nagyon jót tesz. Nemcsak, hogy érdekes, de tényleg működőképes is. Aztán egy idő után szerettem volna, ha egy szakember ránéz, mit is művelek igazából, úgyhogy nagy nehezen rávettem magam, hogy elmenjek végre egy jóga órára.

Egy Fitness Company-nál végzett haverom ajánlotta Vadász Ákost, hogy menjek el hozzá, Ákos egyik bemutató órája alapján. Heti háromszor jártam hozzá és közben rendszeresen zaklattam a kérdéseimmel. Tényleg nagyon érdekelt a jóga, annyi minden kehémet rendbe tette relatíve rövid idő alatt. Ákos látta a lelkesedésemet és javasolta, hogy jelentkezzek az oktatóképzésre, aminek ő a vezető tanára.

Akkor még egyáltalán nem akartam oktató lenni, de Ákos megnyugtatott, hogy nem csak annak való egy jógaoktató képző tanfolyam, aki oktatóvá szeretne válni, hanem annak is aki szeretne a jógában jobban elmélyülni. Aztán a képzés alatt már végképp nyilvánvalóvá vált, hogy a jóga egy olyan nagyszerű dolog, hogy szinte szemétség lenne nem megmutatni mindenkinek! Így lettem oktató.

Az oktatóképző után még kaptam egy nagyon jó ajánlatot a külker vonalon. Igazából nem hittem el, hogy a jógaoktatásból meg lehet élni, nem voltam még elég elszánt. Úgyhogy pár évre még visszatértem az üzleti életbe és csak utána kezdtem el főállású jógaoktatóként dolgozni. Ennek már hat éve.

Ezek szerint mégis meg lehet élni a jógából?

Hát látod…. Mindig bebizonyosodik, ha valamihez tényleg 100%-osan oda teszed magad és tényleg ott vagy mögötte te is mint ember, akkor az a dolog fogja magát és elkezd működni.

Az a lényeg, hogy szívvel-lélekkel csináld, akár zenekarod van, akár jógaoktató vagy. Onnantól kezdve teljesen természetes, hogy képezni fogod magad, teljesen természetes, hogy büszkén vállalod, amit csinálsz és ebből jön, hogy egyre többen megismernek. Szeretni fogsz erről olvasni, erről beszélni, ebben elmélyülni, hiszen szereted ezt az egészet. A tudás és a lelkesedés pedig átjön másoknak is. Csak javasolni tudom, hogy ha van valami olyan, ami fontos neked, akkor csináld azt. Tegyél meg érte mindent, persze okosan, ügyesen, és bizony könnyen lehet, hogy meg fogsz tudni élni belőle. Persze nem egyszerű, de nem is lehetetlen! És mi másért tennél meg mindent, ha nem azért, ami igazán a szívügyed?