Itt van Bruce Springsteen új dala az októberben megjelenő lemezéről

Alig egy éve jelent meg a rockveterán előző nagylemeze (Western Stars), máris jön a folytatás: 2020. október 23-án jelenik meg a Letter To You. Bruce Springsteen erről máris kihozta a címadó dalt, amihez videó is készült.

A Letter To You lesz egyébként a “Főnök” huszadik sorlemeze, mégis rejt majd olyan kincseket, mint három dal, amelyet még az 1973-as debütáló lemezére készültek, de végül most kerülnek majd kiadásra.

Az albumot Springsteen New Jersey-i házistúdiójában vették fel E Street Band nevű zenekarával, ráadásul teljesen élőben, mindössze öt nap leforgása alatt. Így nyilatkozott a munkálatokról:

“A Letter To You egy érzelmekkel teli lemez lett. Szeretem a hangzását, hiszen teljesen élőben vettük fel az egészet a stúdióban, és később sem kozmetikáztunk a rögzített anyagon. Ez valami olyasmi, amit eddig még soha nem csináltunk. Öt nap alatt vettük fel az egész lemezt, és életem egyik legnagyobb élménye volt ez az esemény.”

A lemezre a továbbiakban garancia még Bob Ludwig és Danny Clinch neve is: az előbbi a masterért felelt, az utóbbi a fotókat készítette.