Akik már külföld felé kacsintanak 6. rész – Mayberian Sanskulotts

Léptek már fel a 2019-es Primaverán, de idei nemzetközi turnéjuk sajnos elmaradt a járvány miatt. Ezt a furcsa évet így arra használták, hogy korábbi dalaikat profibb körülmények között rögzítsék, ebből született a Rekult I. című lemez. A Mayberian Sanskülotts azonban nem áll le itt, az Outbreakers’ Lab előtt még elárulták, hogy további régi-új dalok várhatóak tőlük, és hogy nagyon vágynak már egy japán turnéra. 

Melyik az a szám, amely meghatározta a zenei karrieretek elejét?
Trabant – Szállodák, pálmafák. Ezt a számot – meg az egész Trabant életművet – sokat hallgattuk, amikor indult a zenekar, bár nem akartunk pont ilyen zenét csinálni, de azért természetesen hatott ránk.

Van olyan szám, amiért mostanában nagyon lelkesedik a zenekar?
Choir Boy – Leave Me Be és Roxy Music – More Than This. A Choir Boyt tényleg most fedeztük fel, és azóta le se tudunk róla jönni, a Roxy Music pedig örök kedvencünk és a következő lemezünkre nem titkolt szándékkal tervezzük megírni a saját, általuk ihletett dalunkat. Ha pedig egy olyan dalt kellene mondanunk, ami biztosan közös zenekari kedvenc, akkor az előbbi kettőt lecserélhetjük Paul Simon You Can Call Me Al-ére.

Melyik előadóra néztek fel igazán, és jutnátak el akár zeneileg vagy más területen ugyanarra a szintre?
A The Cure, akik úgy váltak nagyon híressé, hogy nem lett belőlük mainstream zenekar. Az életművük nagyon szép ívet ír le, miközben azért kísérleteztek is. Az arculatuk pedig egyszerre parodisztikus, de még mindig iszonyú király, és képesek úgy három órát játszani, hogy egy pillanatát se unja meg az ember.

Melyik volt az eddigi legjobb külföldi koncertélmény, ahova még szívesen térnétek vissza?
Egyértelműen a barcelonai Primavera fesztivál, tavaly koncerteztünk ott és bárcsak egyszer még visszamehetnénk. Egyébként nagyon bírjuk minden külföldi koncertünket, szerencsések vagyunk, hogy többször játszhattunk már Csehországban és Németországban is. Sajnos idén tavasszal elmaradt egy elképesztően menő európai turnénk francia, német, svájci állomásokkal, nagyon szurkolunk, hogy jövőre összejöjjön.

Melyik az a saját dal, amire most a legbüszkébbek vagytok?
Az elmúlt hónapokban előkerült pár demo, amit korábban bedobtunk már a közösbe és rájöttünk, hogy ezekkel mind-mind foglalkoznunk kell, annyira jók. Így lett egy új számunk, amit a napokban kezdtünk összepróbálni, a címe God Tiger, és nagyon király lesz!

Miben vártok igazán segítséget az idei Outbreakers’ Lab során? Van konkrét dolog, amire a táborban fókuszálnátok?
Ez egy teljesen új szituáció lesz a számunkra is, ahol közvetlenül kaphatunk majd visszajelzést olyan szakemberektől, akik alapból elérhetetlenek lennének egy magyar zenekar számára. Nagyon érdekel minket, hogy miként vélekedhet a zenénkről egy tapasztalt, külföldi menedzser: hol látja a fejleszteni való stratégiai pontokat, vagy éppen milyen tanácsokat tud adni nekünk a jövőbeli terveinkhez. Nem titkolt vágyunk egyébként egy japán turné, lehet, hogy ezt is megemlítjük.