“Amennyire csendes volt az év eleje, annyira nem lesz csendes az ősz!” – Interjú a PLASTICOCEAN zenekarral

Fotó: Marossy Norbert

A PLASTICOCEAN egyre népszerűbb a metal rajongók körében. A modern metalt játszó banda, három éve alakult, és azóta is rendületlen halad előre. Indulásuk óta számos hazai tehetségkutató dobogós helyezése mellett, a 2018-as Hangfoglaló Program Induló előadói alprogram támogatottjai közé is bekerültek egyetlen metal zenekarként. Tavaly szeptemberben már meg is jelent második albumuk Békétlen címmel. A korongra most már kizárólag magyar nyelvű dalok kerültek fel, ellentétben az első Wave című albumukkal, amelyen még angolul dübörög a metal. A zenekar tagjait; Pap Gergő Geot (ének) Cihlár Helmutot (gitár),  Csordás Bálintot (basszusgitár) és a banda dobosát, Kocsis Dánielt kérdeztem múltról, jelenről és tervekről.

Hogy ismertétek meg egymást? Hogy jött a közös zenélés ötlete?
Bálint: Mivel egy viszonylag kis városban nevelkedtük, ahol jórészt mindenki ismert mindenkit, elég hamar kialakultak ezek a baráti társaságok, pontosan tudtunk ki-kicsoda. Én 2007-ben ismerkedtem meg jobban Helmuttal, akkor kerestek basszusgitárost az akkori csapatukba, mivel épp nem volt aktív zenekarom jelentkeztem. Azóta történt rengeteg dolog, volt egy jó 3 éves időszak, amikor abszolút nem játszottam se velük, se máshol, aztán 2015-ben újra összehozott minket a zene.
Geo: Sopronban kisebb a zenei élet, mint a nagyobb városokban, ezért mondhatni mindenki ismer mindenkit, mindenki tudja ki milyen zenét szeret játszani. Hogy mi négyen hogyan keveredtünk össze, arról nagyon hosszan lehetne sztorizni. 🙂
Helmut: Soproniak vagyunk, más-más zenekarokban játszottunk, valahogy sok évvel ezelőtt összesodort minket az élet.

Dani, a 2018-as Éter Fesztiválon elnyerted a legjobb dobos címet, Bálintot pedig a
legjobb basszusgitárosnak választották. Mikor kezdtetek zenélni?
Dani: 7 éves koromban kezdtem dobolni tanulni Sopronban. Egyik barátomnál volt egy
dobfelszerelés és Ő nagyon jól játszott rajta. Ekkor döntöttem el, hogy én is dobolni
szeretnék. Azóta sokat gondolkodtam, ha vajon Ő szaxofonozik akkor most én is? 😀
Bálint: Nagyjából 15 éves koromban kezdtem el komolyabban foglalkozni a zenével, ekkor
vásároltam meg az első hangszeremet is. A kezdő löketet tudat alatt viszont egészen kicsi
koromban kaptam, lehettem úgy 3-4 éves. Bátyámat figyeltem, ahogy gitározik és én is
mindig pengetni akartam, de persze nem tudtam hogyan kell vigyázni a hangszerre, ezért
készítettek nekem egy játékgitárt, amit aztán úgy nyúztam, ahogy akartam. Egy szürke
pengetőt is kaptam hozzá, azt a mai napig őrzöm. 🙂

Fotó: Marossy Norbert

Mindig az volt az álmotok, hogy színpadon játszatok?
Bálint: Szerintem, aki zenélni kezd előbb-utóbb mindenképp eljátszadozik a gondolattal, hogy színpadra lépne, hogy megmutassa a dalait a közönségnek. Gyerek fejjel, mikor ott álltam a koncerteken nézve a kedvenceimet sokszor elképzeltem, hogy milyen lenne, ha én is ugyanezt csinálhatnám. Kezdetekben viszont nem volt ugyanaz a vágy, hogy színpadon játsszunk, mint most jó pár koncerttel a hátunk mögött. Természetesen ugyanolyan lelkesedéssel zenélünk csak magunknak is, de most már alig tudom elképzelni, hogy ne
koncertezzünk. A jelenlegi helyzet viszont egy jó lecke arra, hogy milyen szerencsések vagyunk mikor színpadon szólaltathatjuk meg a zenénket. Nagyon hiányzik a közönség, a barátok, a zenekari buszos utazás és a buli a többi csapattal, akikkel együtt szoktunk koncertezni.
Helmut: Persze, már 15 éve az első gitárral a kézben az volt az álmunk, hogy zúzhassunk
mindenhol, ahol csak lehetséges! 🙂
Geo: Nekem nem csak a színpad volt álom, hanem az, amikor mindenki rád figyel a színpadon, hogy mit csinálsz, mit vált ki belőled a helyzet és hogy lássam a közönségen a reakciókat, hogy sikerült-e nekik átadni az érzéseimet.

Mikor éreztétek azt, hogy megérett az idő arra, hogy zenekarban játszatok?
Helmut: Ez igazából csak alakult. Mindig a próbateremben lógtunk, zenéltünk, söröztünk, aztán egyre jobban körvonalazódott, hogy ez lehetne komolyabb is, de igazából a 2017 óta építjük a dolgokat tudatosan.
Bálint: Szerintem az elején senki nem úgy áll hozzá, hogy na most aztán én kész vagyok egy zenekarban működni. Semmilyen tapasztalatom nem volt, mivel jár ez. Viszont mindenki keresi azt a közösséget, ahol a saját zenei vágyait a legjobban ki tudja fejezni. Ehhez kellenek a társak. Minden egyes próba vagy fellépés szolgált valamilyen tapasztalattal, amiből tanultunk és fejlődünk is azóta is folyamatosan.

Az első lemezetek angol nyelvű volt, a legújabb Békétlen című albumon pedig kizárólag magyar nyelvű dalok hallhatók. Miért döntöttek úgy, hogy inkábbmagyarul énekeltek?
Bálint: Sok „vita” volt csapaton belül, hogy angol vagy magyar szövegekkel dolgozzunk. Úgy éreztük, hogy inkább a hazai közönségre szeretnénk koncentrálni, hiába gondoljuk úgy, hogy a metal zene nyelve az angol. Így sokkal jobban tud mindenki azonosulni a szövegeinkkel és mondanivalójukkal. A másik dolog pedig, hogy annyira kifejező és színes anyanyelvünk van, hogy vétek lenne nem használni ezt a különleges ritmikát és kifejezéskészletet.
Helmut: Az én véleményem az volt, hogy a metal zene nyelve az angol, viszont a többiek meg tudtak győzni. Teljesen igazuk van abban, hogy a saját hazánkban kell kialakítanunk egy rajongói bázist a saját anyanyelvünkön.

Ki a célközönségetek?
Dani: Ez egy nagyon nehéz kérdés, nem hiába külön ág foglalkozik a marketingen belül is ezzel a témával. Alapvetően csak az adatokra tudunk támaszkodni, ami azt jelenti, hogy olyan 16 és 35 év kor közötti zenét szerető, aki érdeklődik a rock vagy metal zenei műfajok iránt és szeret koncertekre járni.
Helmut: Azt mondanám, hogy mindenki, aki nyitott a modern megoldásokra, de emellett szereti a már jól bevált dolgokat is hallani. Szerintem jól meg tudnak férni egymás mellet  a hc riffek, elektronikus elemek, core-os breakdown-ok.
Bálint: Igyekszünk minél változatosabban kiszínezni a zenénket az egyéni kedvelt hangzásainkkal, úgy gondolom, aki szereti a rock/metal zenéket mind talál a dalaink olyat, ami tetszhet neki. Azoknak ajánljuk elsősorban, akik kicsit más hangzású dolgokat keresnek.

Sokatmondó zenekar nevet választottatok, mit jelent számotokra az, amit ezzel a névvel és stílussal képviseltek?
Bálint: Abban a korszakban élünk, amikor már egészen pontosan látható mekkora károkat vagyunk képesek okozni a környezetünknek. Szeretnénk, ha minél több ember, minél jobban odafigyelne arra, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagy. Sajnos egyre inkább elbagatelizált gondolat, de mi igyekszünk komolyan venni azt, hogy az unokáinktól kaptuk kölcsönbe a földet. Mi sem vagyunk szentek persze, de próbálunk a legtöbbet tenni érte. Helmut: Ezt csak annyival szoktam elmagyarázni, hogy “semmi sem az, aminek látszik.”

Csak a metal érdekes számotokra, vagy más műfajban is szívesen kipróbálnátok
magatokat?
Dani: Nagyon fiatalon elkezdődtek zenei “kalandozásaim”. Középiskolában főleg pop zenét játszottam, konzervatórium alatt jazzt tanultam, így a jazz zenei közegben is kipróbálhattam magam. Tanulmányaim után, pedig az elektronikus zene felé nyitottam. Természetesen az egészet átölelte a metal, de érdekes, hogy a klasszikus rock/metal bandáktól, hogyan jutottam el a nehezzebb témájú instrumentális progresszív metál/rock stílusokig.
Bálint: Mindannyiunkban megvan a kíváncsiság más zenei hangzások iránt, én például nagyon szeretem az elektronikus zenéket is, próbálkozom ilyen-olyan dalokkal, viszont leginkább a kedvencembe, a metalba próbálom átülteteni ezeket a dolgokat, szerencsére csupa nyitott emberrel vagyok körülvéve így nincs akadálya.
Geo: Én szinte bármilyen stílusban el tudnám magam képzelni, persze nem biztos, hogy jól sülne el a dolog. Nagyon sokféle zenét szeretek, szinte bármit, ami kicsit is megmozgat belül. Legyen az jazz, pop, ska, latin vagy akár elektronikus zene.

Mi volt eddig a legemlékezetesebb koncertélményetek?
Bálint: 2009-ben egy korábbi zenekarunkkal Helmuttal, az Emergenza tehetségkutató elődöntőjében Bécsben zenéltünk, sok barátunk eljött szurkolni nekünk és végül megnyertünk és továbbjutottunk a döntőbe. Ez az első igazi nagy élményem. A következő, ami a legkedvesebb nekem, a tavaly augusztusi Barba Negra Track az AWS-el közösen iszonyat energiákat szabadított fel bennünk, hogy ennyi ember előtt játszhatunk. 🙂 Hatalmas pacsi innen is Örséknek, hogy részt vehettünk ebben az őrületben! 🙂
Helmut: Barba Negra Track – AWS-nek bemelegíteni a deszkákat, majd másnap Szolnokon a ProVakáció fesztivál is zseniális volt.
Geo: csatlakozom az előttem szólókhoz. Többet nem tudnék én sem hozzátenni.

Fotó: Marossy Norbert

Geo, minden dalszöveget te írsz?
Geo: Minden szöveget én írok első körben, ezt megmutatom a többieknek. Majd felénekelem demó szinten, közben a változtatunk itt-ott a srácokkal. Van amikor csak pár szót, van amikor teljes mondatokat cserélgetünk, újraírunk, ettől lesz kerek egész. De,  ogy a kérdésre válaszoljak 90%-ban én írom a szövegeket a megélt helyzeteimről, a kis belső világomról.

A dal születik előbb vagy a dalszöveg?
Helmut: A dal születik meg előbb, utána kapja meg Geo a kész szerkezetet, és erre építi a
szöveget, feldemózzuk, aztán ha mindenki elégedett, akkor mehet a dal a stúdióba.
Geo: Sokszor van előre megírt szövegem, egy-egy dalhoz csak mondatokat vagy rímpárokat
szoktam hozzátenni. Olyan témákból merítek, amiket átéltem. Figyelem, hogy milyen
érzéseket vált ki belőlem a zene, mi ragad meg, ezeket próbálom úgy átadni, hogy minél
többen átérezhessék és tudjanak vele azonosulni.

Miért pont az Árnyék című dalhoz készítettetek most klipet?
Bálint: Ez az egyik legkomplexebb dal a Békétlenről, sajnos a járványhelyzet közbeszólt, így „rendes” klipet nem tudtunk forgatni hozzá, de mindenképp szerettünk volna valamilyen videóval is átadni a közönségünknek. Így jött az ötlet, hogy Helmuttal kiülünk az új próbatermünk csarnokába és egy playthrough videóval megörökítjük.

Várható még klip erről az albumról?
Bálint: Pont a napokban terveztük újra a megjelenéseket, mindenképp jön újdonság. Azt
viszont még nem árulhatjuk el, hogy a lemezről lesz-e vagy sem. 🙂

Soproni zenekar vagytok. Ott is éltek? Onnan jártok turnézni, vagy a fővárosba
költöztetek?
Helmut: Hárman Sopronban élünk, Geo, Bálint és én, Dani, (aki szintén soproni) és Csenge a managerünk élnek Budapesten. Sopronból indul a busz, felvesszük őket a fővárosban és irány az úticél.
Geo: Persze könnyebb Budapestről eljutni az ország bármely pontjára, mert nyilván az a központ. Viszont szerintem mindegyikünk szeret Sopronban élni, ideköt minket nagyon sok dolog; emlék, család, barátok, ami mindig ide húzza szívünket, és azért ki lehet bírni azt a plusz kettő óra utazást. Addig is több időt tölthetünk együtt. 🙂

Szerintetek jobban lehet érvényesülni a fővárosban, mint az ország más területein?
Bálint: Valamelyest biztosan könnyebb, a szcéna jelentős része pesti, talán egyszerűbb, ha
közelebb van az ember a „tűzhöz”. Nehéz ezt így kijelenteni, jobban lehet érvényesülni, nem
is gondolom, hogy így lenne, ahogy említetted is rengeteg király vidéki csapat van. 🙂 Olyan
szempontból biztosan könnyebb lenne, hogy pl. Debrecent, Szegedet stb., innen a nyugati
határ mellől nehezebb megközelíteni, mint a fővárosból.

Fotó: Somogyi Lajos

Mi számotokra a legnagyobb kihívás a zenekari létben?
Helmut: Szervezetten működni, határidőre dolgozni, előre tervezni 🙂 Nem egyszerű, de kezdünk belejönni.
Bálint: A legnehezebb jelenleg összeegyeztetni a munkával, sajnos nem tudunk annyi időt a próbateremben eltölteni, vagy utazgatni, mint középsulis éveink alatt. Szerencsére ötletünk rengeteg van és most, hogy ilyen sok lehetőség áll rendelkezésre, hogy a dalokon dolgozzunk ez nem befolyásolja a munkát. 10-15 éve nem tudtuk volna ilyen egyszerűen rögzíteni és küldözgetni egymásnak a dolgokat.
Geo: Régebben, amikor még suliba jártam, könnyebb volt elszabadulni a hétvégén. Most már én is családos ember vagyok, van egy gyönyörű kislányom, nagyobb rajtam felelősség. Így kicsit nehezebb dolgokat összehozni, de eddig mindent sikerült megoldani, szerencsére nem csak a barátok, hanem a család is támogat abban, amit csinálunk.

A színpadon álltok szívesebben, vagy a háttérmunkát szeretitek jobban?
Bálint: Természetesen a színpadon állunk szívesebben. 🙂 Viszont szeretjük a háttérmunkát is, mert anélkül sosem állhatnánk a deszkákon. Személy szerint, nagyon szívesen agyalok a dizájnon, grafikai dolgokon és a klipeken. Sok energiát ad az is, amikor  tervezgetjük mit, hogyan és merre. Ennek a munkának a gyümölcse, hogy ott lehetünk a közönség előtt, enélkül nem is tudjuk elképzelni, hála égnek itt van nekünk Csenge, aki rengeteget segít, hogy jó úton haladjunk a „végtelenbe és tovább”. 🙂
Geo: Erre egy szó a válasz: a színpad. Amikor ott áll a közönség előtted és érzed, hogy megéri csinálni, megéri azt a sok munkát, időt és energiát, amit belefektetsz. De szívesen foglalkozunk a háttér munkával is, bármivel, ami hozzásegít, hogy zenélhessünk.

Gondolom ti is vágytok a fesztiválok nagyszínpadára, ahogy szerintem minden előadó. Szerintetek mi a siker titka, hogyan lehet ezt elérni?
Dani: Nem nagyon szeretem ezt a siker kifejezést, mert teljesen mást jelent mindenkinek. Nekem az siker, ha egy kisvárosban 50 ember eljön a koncertünkre és imád minden lejátszott hangot, a koncert után tudunk velük sörözni és beszélgetni, míg mondjuk egy csúcson lévő zenekarnak ez már deficites buli. Szóval csak arról tudok nyilatkozni, hogy az általam elképzelt sikernek mi lehet a titka. Közhely mentesen csak pár szó: kitartás, alázat, önazonosság
Bálint: Szerintem, ha lenne recept vagy titok akkor mindenki a nagyszínpadon hömbölögne. Ahogy látjuk a körülöttünk lévő nagy zenekarokon, a legfontosabb, hogy őszinte maradjon a produkció, sosem szabad elfelejteni honnan indultunk. Személyes  tapasztalataim alapján az AWS-es srácokat mondanám példának. Ők ugyanolyan szívvel és alázattal csinálják ezt most is, mint amikor 2008 környékén először zenéltünk együtt. Szinte semmit nem változtak, ugyanolyan bolond bagázs a szó jó értelmében persze. 🙂 Egyetértek Danival, kitartás, alázat, önazonosság és rengeteg munka, talán ezek a  legfontosabbak a nagyszínpadhoz vezető lépcsőkön.

Milyen terveitek vannak erre az évre? Gondolom a jelenlegi helyzet miatt több
forgatókönyvvel is készültök.
Helmut: Az év elején egy kicsit csendesebb időszakunk volt, alkottunk, terveztünk,
szerveztünk. Sajnos a vírushelyzet miatt a tavaszi koncertjeink elmaradtak, valamint a
fesztiválok, ahol felléptünk volna, nem kerülnek megrendezésre, ezért az év első felét
teljesen újra kellett terveznünk. Sok újdonsággal készülünk, amennyire csendes volt az év
eleje, annyira nem lesz csendes az ősz, de erről egyelőre még nem árulhatunk el semmit 🙂

Mennyire terveztek előre?
Dani: Több stratégiánk van, készítettünk fél, egy, kettő, három és ötéves tervet is. Ezeket
főleg azért csináltuk, hogy legyenek célok és tudjuk ellenőrizni önmagunkat, hogy hol
tartunk.

Mivel, hogyan töltitek ezt az időszakot?
Dani: Igyekszünk folyamatosan kapcsolatban lenni egymással, ami egy kicsit nehéz így online, de szerencsére van már tapasztalatunk benne, mert managerünk is, és én is Budapesten élünk. Hetente online meetinget tartunk, ahol az előbb említett célok kivitelezéséről egyeztetünk, valamint mindenkiben lángol a kreativitás, így dolgozunk új dalokon. Minden szombaton pedig a közös barátainkkal “konferencia iváson” veszünk részt, amivel kicsit olyan mintha ismét együtt lenne a csapat. Remélhetőleg hamarosan színpadon állhatunk, mert nagyon szuper dolgokat eszeltünk ki. Reméljük ősszel újra találkozunk, addig hallgassatok rengeteg magyar zenét és igyatok magyar bort!

Hallgasd, kövesd, szeresd!: Youtube, Spotifly, Apple Music, Deezer, Facebook, Instagram,