Ligeti Szilvi:„Elengedhetetlen, hogy egyensúlyban legyen a munka és a magánélet.”

Rengeteg interjút készítettünk már zenekarokkal, hiszen ők vannak a figyelem középpontjában. Ilyenkor azonban fontos, hogy ne felejtkezzünk el a körülöttük lévő szakemberekről sem, akik segítik a bandák életét és karrierjét, hiszen kulcsfigurái a csapatoknak. Pont ezért szerettünk volna egy olyan sorozatot indítani, ahol megszólaltatjuk azokat a zeneipari szakembereket, akik szerintünk több figyelmet érdemelnének.

Ismerkedjetek meg első körben Ligeti Szilvivel, a Margaret Island menedzserével!

A legtöbben a zeneiparból ismernek téged, de úgy tudom, hogy egész más területről csöppentél ebbe a világba. Mesélj egy kicsit erről!

Nem is annyira régen, 5 éve csöppentem bele a zeneiparba. Előtte teljesen más területről jöttem. Nekem nincs semmi klasszikusnak vett zeneipari végzettségem. Először egy szerkesztőségben dolgoztam (Funzine), illetve egy digitális reklámügynökségnél, sőt az egyetemi végzettségem sem ide kapcsolódik, mert angol és kommunikáció szakon tanultam.

Mikor kerültél végül a zeneipar vérkeringésébe?

A digitális reklámügynökségnél többek között szövegíró és social médiás voltam, így kezdtem el a Random Trip facebook oldalával foglalkozni. Ekkor ismerkedtem meg a menedzserükkel, Szepesi Matyival, és hamar kiderült, hogy jól tudunk együtt dolgozni. Amikor elkezdtem kifelé kacsintgatni az ügynökségi életből, Delov Jávor és Szepesi Matyi megkérdezett, hogy lenne-e kedvem beszállni a Random Tripbe immár szervezőként, Matyi mellé pedig asszisztensként. Végül Matyi összes kisebb-nagyobb projektjéhez csatlakoztam, mellette kezdtem kitanulni ezt a szakmát a gyakorlatban.

Jelenleg milyen projektjeid vannak, kikkel dolgozol együtt?

Matyi mellett főként a Random Trip valamint a Fábián Juli & Zoohacker zenekarokon dolgoztam, illetve a Brains együttes social médiása voltam éveken át. Ez az első olyan évem, amikor csak egy zenekart viszek, a Margaret Islandet. Már a Random Tripet is nagyjából magam mögött hagytam. Bár a kreatív ötletelésre még néha berántható vagyok, az operatív részéből mára teljesen kiszálltam. Pont azért döntöttem úgy, hogy megpróbálom ezt az évet így, mert előtte nagyon sokfelé oszlott el a figyelmem, és vágytam rá, hogy kipróbáljam, milyen az, amikor csak egy helyre kell fókuszálni.

Hogy érzed, hatékonyabb vagy így?

Sokkal! De hozzá kell tenni, hogy egy zenekarnak is ezer szálon fut az élete. Viszont, amikor több zenekar sok-sok szálát kell összeegyeztetni, akkor nagyon szét tud futni az ember figyelme. Egy nehezebb időszak olyankor hatványozottan intenzív.

Ami szerintem nagy különbség, hogy sokkal tervezhetőbbek így a napok és sokkal több idő és kapacitás jut arra, hogy előre tervezzünk, és hogy kreatívan gondolkodjunk, gondolkodjak én magam is. Úgy tapasztalom, hogy amikor túl sok az operatív feladatok miatti terhelés, akkor a kreatív éned sokszor teljesen elhagy. Fontos, hogy mentálisan is egyensúlyban maradjon az ember. Az elmúlt egy évben ezt sokkal jobban sikerül tartanom.

Azért a Margarettel se unatkozol, hiszen mindig kitaláltok valamit…

Igen, abszolút. Bár most is csapatban dolgozom, koncertszervezőnkkel, Kovács Ákos Dadannal, turnémenedzserünkkel Szenkovits Arshakkal, ill. kiadónkkal, a Gold Record Music-kal együttműködésben, számomra mégis általános managerként ez az első olyan zenekar, akiknél sokkal önállóbban és sokkal nagyobb felelősséget vállalva kell gondolkodnom, intéznem a napi feladatokat. Korábban több volt a külső kontroll.

Ráadásul a Margaret Island-et kiemelt érdeklődés övezte már azelőtt is, hogy megkerestek engem. A sok koncertfelkérés mellett szerencsére nagyon sok egyéb megkeresésünk is van – közreműködések, külsős projektek, médiamegjelenések stb. Egyszerűen szeretnek a zenekarral együtt dolgozni, hiszen a daloknak pozitív üzenete van, szimpatikus, amit zenekarként és emberileg képviselnek, így szívesen melléjük állnak akár céges együttműködés keretein belül.

Szerencsére szinte mindenkitől azt a visszajelzést kapjuk, hogy hálás feladat a srácokkal, Vikivel dolgozni, forgatni, beszélgetni, mert komolyan veszik a feladataikat: időben megjelennek, felkészültek, nem hisztiznek, hanem csinálják maximális erőbedobással, amit kell, ráadásuk viszik magukkal a jó hangulatot, bármerre járnak.  Nagyon örülök, hogy ez így van.

Ahogy említetted, sok zenekarral dolgoztál már együtt. Hogy adódott a közös munka a Margaret Islanddel?

A Margaret zenekar esetében abszolút a megérzéseimre hagyatkoztam. Még mielőtt elvállaltam volna őket, voltak kisebb-nagyobb zenekaroktól megkeresések, de végül sosem végződött közös munkával a dolog – akkor ezt azzal magyaráztam, hogy nekem ez túl nagy falat, nem szeretnék zenekarokat menedzselni.

Amikor viszont Füstös Bálint felhívott azzal, hogy éppen menedzserváltásban vannak és rám is gondoltak, üljünk le közösen beszélgetni, egész más volt a helyzet. A mai napig határozottan emlékszem arra, hogy rögtön egy zsigeri izgalom volt bennem már az első beszélgetés után. Egyszerűen éreztem, hogy ez most egy olyan felkérés, amit el kell vállalnom. A személyes ismeretség már megvolt – Lábas Vikit és Füstös Bálintot már ismertem személyesen a Random Trip kapcsán – és a szimpátia is, a beszélgetések során pedig gyorsan egymásra hangolódtunk, így végül a nagyon hamar a közös munka mellett döntöttünk. Viki utólag mesélte, hogy ő kezdettől fogva nagyon szorgalmazta a közös munkát, mert iszonyúan vágyott már a női energiákra 😀

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Mi alapján döntöd el, hogy kivel dolgozol együtt? Inkább zenei ízlés vagy szakmai oldal befolyásol jobban ilyenkor?

A megérzés mellett én olyan dolog mellé szeretek állni vagy olyan projekteken dolgozni, amikkel tudok azonosulni. Számomra kulcsfontosságú, hogy legyen valami, amiben hiszek: akár egy értékrend, akár zenei stílus.

Másokkal is beszélgettem már erről. Valakinél ez sokkal kevésbé számít, egyesek hideg profizmussal azt vállalják el, amit jó lehetőségnek tartanak. Nálam ez kevésbé működik, mert minden nagyobb döntésem mögött lelki tényezők is állnak.

Nőként mennyire vesznek komolyan egyébként, mint menedzser? Volt már abból hátrányod, hogy nőként álltál valamilyen szituációba?

Nem mondom, hogy soha nem éreztem ezt a nemi megkülönböztetést, mert alapvetően én is egy törékenyebb, kedves, mosolygós alkat vagyok. Tapasztaltam már olyat, hogy valaki azt gondolta, „na, itt van ez a kedves lány, biztos nem lesz erős ellenfél” stb. De ha volt is valamikor ilyen kis burkolt meccs a háttérben, azért szerencsére elég hamar helyre tudtuk tenni a szerepeket.

Szerintem egyébként nem is a nem, ami igazán döntő, hanem sokkal inkább az a határozottság vagy kiállás, amivel az ember saját magát tudja képviselni. Ha valakit nem vesznek komolyan, akkor sokszor inkább az húzódik meg a háttérben, hogy saját magát sem tiszteli annyira, hogy mások felé ezt tudja közvetíteni.

Mik azok a tulajdonságok, amik menedzserként jó, ha megvannak az emberben?

Talán mindenekelőtt a tudatosság, fókuszáltság. A sok álmodozó művész között muszáj átlátni azt, hogy mivel mi a célunk, mit miért csinálunk, mi miért történik velünk 🙂

Fontos a rugalmasság, az, hogy mindenre fel legyen készülve egy menedzser. Nagyon sok olyan helyzet van, amikor improvizálni kell, meg kell tudni oldani feladatokat, újra kell tervezni dolgokat, ha nem terv szerint történik valami

De az is lényeges például, hogy precíz legyen az illető. Régen azt hittem, hogy ez minden manager esetében alapvetés, de a visszajelzések rádöbbentettek arra, hogy ez sok esetben nem így van, és ezzel például nagyon könnyen ki lehet tűnni, ha valaki komolyan veszi a munkája során.

Továbbá az is elengedhetetlen, hogy egy menedzser tudjon pszichológus is lenni, mert nagyon sokszor sérülékeny emberi kapcsolatokról, alkotói érzékenységről, összetett csoportdinamikáról van szó. Kulcsfontosságú, hogy a megrendelőkön kívül a csapatoddal is jól tudj a kommunikálni. Ez talán mind közül a legnehezebb feladat, hiszen erre nem készítenek fel, az adott pillanatban nincs nálad egy kézikönyv, ami segítene abban, hogy mi legyen a következő lépésed, mondatod. Konfliktusok során néha egy-egy rossz helyen elejtett szó is nagyot tud karcolni, így ez sokszor egy pengeélen táncolás.

De ezernyi dolgot fel tudnék még sorolni.

Rengeteg zenekar van manapság. Mennyi múlik a zenekaron és mennyi a körülöttük lévő csapaton, hogy sikeres legyen egy projekt?

Szerintem lényeges, hogy milyen csapattal dolgozik együtt egy zenekar. Persze van sok olyan példa, ahol annak ellenére is sikeres tud lenni egy banda, hogy leginkább maga tartja kézben az ügyeit és nincsen mellette egy határozott irányokat képviselő menedzser vagy egy teljes csapat. Ez viszont leginkább akkor tud hosszú távon jól működni, ha a zenekarnak nemcsak erős zenei koncepciója van, hanem stratégiára, kommunikációra is van egy határozott elképzelése, amihez tudja tartani magát. Egy szint után viszont azért van szükség arra, hogy egy profi csapat legyen a zenekar mögött, mert túlterhelik őket a feladatok, és ha mindent a zenekar akar kézben tartani, akkor az éppen a zenélésre és az alkotásra nyomja rá a bélyegét. És az sem utolsó szempont, hogy a stáb szakmaisága, profizmusa, alázata nagymértékben hozzájárul az alaphangulathoz: ha egy zenekar biztonságban érzi magát, sokkal nagyobb szárnyalásra képes.

Könnyen kiadják a zenekarok a kezük közül a feladatokat?

A Margaret esetében nagyon sok minden demokratikusan, közös döntés alapján működik. Az alapító hármassal (szerk. – Viki, Bálint és Kristóf) négyen együtt dolgozunk a legfontosabb kérdéseken, a megálmodott ötletek megvalósításán.

A Margaretnél rendhagyó hozzáállás van, nem szeretik kiengedni a kontrollt, de ez minden zenekarnál más és más. Attól is függ, hogy van-e mondjuk a zenekaron belül egy olyan erőskezű zenekarvezető, aki képes arra, hogy átvigye az akaratát a többieken. Az az igazság, hogy nem minden zenekarnak van ekkora igénye arra, hogy beleszóljon a dolgokba. Sok olyan zenekar van, akik „csak” zenélni szeretnének, ezért inkább kiadják a kezük közül a feladatokat.

Két fő zeneipari suli van: a Majdnem Híres Rocksuli és a Zeneipari Hivatal. Van igény annyi zenekari szakemberre, amennyit kitermel?

Jellemző az, hogy aki zeneiparban dolgozik, sok mindent csinál egyszerre. Sokszor előfordul, hogy pl. valaki egy nagy kiadónál vagy épp programszervezőként dolgozik és mellette még egy vagy több zenekart is menedzsel. Általában többféle munka adódik össze. Ami biztos, hogy jó szakemberre mindig szükség lesz. Lehet, hogy mindenkit nem tud felszívni a szakma, bár amilyen gyorsan változik a piac és amilyen gyorsan jönnek fel újabb és újabb zenekarok, érezhető egy felpezsdülés.

Én egyébként sokáig úgy éltem meg, hogy nagy hátrány volt nem sulin keresztül, hanem egyből élesben elkezdeni ezt az egészet. Ezért ha megkérdezik tőlem, hogy hogy lehet elindulni ezen a pályán, akkor mindig azt szoktam javasolni, hogy sulin keresztül vágjanak neki. Nem azért, mert nem lehet felszedni a tudást gyakorlat közben, hanem főként a kapcsolatépítés miatt. Másrészt a képzés betekintést nyújt a háttérbe, és egy reálisabb képet látva sokkal könnyebb eldönteni, hogy szeretné-e ezt csinálni valaki, és ha igen, akkor milyen területen. Sokszor a gyakorlatok vagy a helyszínnézők során rajzolódik ki jobban, hogy ténylegesen miből áll egy munkakör.

Hogy képzeled el magad 50-60 évesen, akár még akkor is ezt fogod csinálni? Hogy lehet kiégés nélkül ennyi ideig bírni? Hogy tudod frissen tartani magad ebben a szakmában?

Szerintem ez személyes igénytől függ, mindenki máshogy szereti csinálni a hétköznapjait és az életét. Mégis úgy gondolom, elengedhetetlen, hogy egyensúlyban legyen a munka és a magánélet, és olyan dolgok is legyenek az életedben, hétköznapjaidban, amik másról, rólad szólnak. Egy hobbi, egy számodra izgalmas vagy kikapcsoló sportág, utazások, rendszeres baráti találkozók, vagy otthon a szobád mélyén zajló egyéni alkotás, növényrendezgetés vagy bármi más egészen másképp tölt fel, mint a munka, szeretheted azt bármennyire is.  Sajnos nagyon jellemző az a szakmánkban, hogy túlvállalja magát valaki, és nem figyel a regenerálódásra, pihenésre.

Az igazán komoly probléma az, hogy egyszerűen annyira intenzív tempóban dolgozunk, ráadásul sokszor éjszakázunk is, hogy egyszer csak teljesen kimerül – mentálisan és fizikálisan egyaránt.  Sajnos rengeteg olyan példát látok, hogy valakinek tényleg az egész életét, napi 24 órában tölti ki a munkája, sem hétköznap estéket, sem hétvégéket nem tart. Nem gondolom, hogy ezt a tempót hosszútávon bírni lehet. Erre tényleg tudatosan kell figyelni, ki kell tudni engedni néha a kontrollt a kezünkből, vagy legalábbis meg kell tudni teremteni azt a munkatempót, ami mellett jut idő magunkra is. Másképp szerintem nagyon nehéz stabilnak maradni ebben a szakmában.

Persze emellett kellenek az új kihívások is, azzal is frissen lehet tartani magad. Sokszor a zenekarral nemcsak a közönséget szórakoztatjuk az újabb és újabb ötleteinkkel, hanem saját magunkat is. Bízom benne, hogy minél tovább sikerül megőriznünk ezt a fajta játékosságot, kreatív gondolkodást – és akkor akár még 50-60 évesen is rendben leszünk!:)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..