Korn – videónapló a 2019-es évről

Idén visszatér Magyarországra a Korn. A koncert azért is különleges, mert ugyan már négy alkalommal járt nálunk az amerikai nu metal zenekar (Sziget 2005, VOLT 2007, Sziget 2012, Sziget 2014), önálló koncertet még nem adtak nálunk. Ez változik most meg, ugyanis 2020. június 9-én a Budapest Arénában lép fel a tavaly első lemezének 25. évfordulóját (is) ünneplő formáció.

A tavalyi évük egyébként is sűrű volt: szeptemberben megjelent The Nothing című új lemezük, készítettek több zseniális videót és persze fáradhatatlanul koncerteztek. Ennek kapcsán készült és nemrég debütált egy videónapló-sorozat, amely hat epizódon keresztül mutatja be tavalyi évüket. Íme:

A budapesti koncert a Live Nation Magyarország jóvoltából valósul meg az Arénában. Jegyek ITT kaphatók. A koncert hivatalos Facebook eseménye pedig ITT érhető el. A különleges vendég a Gojira lesz.