Szilveszteri koncertre készül a Carson Coma! – Interjú Jónás Attilával & Héra Barnabással

Fotó: Koncz Márton

Teltházas születésnapi koncertje után, most szilveszteri bulira készül a Carson Coma. A gimis zenekarként alakult, jelenleg huszonéves fiatalokból álló, beat zenét játszó banda napról napra népszerűbb. Fülbemászó dalaik mellett, humoros, vidám, bohókás megjelenésük, és dalaik pozitív üzenete miatt is egyre többen rajonganak értük.  A Carson Coma azután kapott igazán szárnyra, miután az NKA Hangfoglaló Program induló előadói alprogramja keretében támogatást nyert, majd a KERET Blog, Kikeltetőre keresztelt tehetségkutatóján számos díjat besöpört a zenekar. Egy év alatt mind a szakma, mind a közönség megismerte és megkedvelte a Carson Comát. Többek között erről is mesélt a beat banda basszusgitárosa, Jónás Attila és a zenekar dobosa, Héra Barnabás.

Nagyon jól sikerült a születésnapi koncertetek az Akváriumban Klubban. Ti hogy éltétek meg ezt az estét?
Attila:
Ennyire bennfentesnek még nem éreztem magam. Nagyon jó érzés, hogy most mi voltunk a főattrakció, eddig még így nem szerepeltünk. Persze gondoltam, hogy ez valami új érzés lesz, de nem voltak konkrét elvárásaim. Mindenesetre nagyon tetszett. A közönségtől teljes egészében visszakaptuk azt az energiát, amit mi belefektettünk a koncertbe. Én rettentő jól éreztem magam. A hangulat és a  zene szempontjából egyaránt óriási dolog, hogy elértünk ide, egy év alatt. Igazi beteljesülése volt az egész évnek. Számomra hihetetlen élmény volt, és az is biztos, hogy ebből az érzésből még akarok magamnak.

Barnabás: Tényleg nagyon jó volt és szerintem nagy dolog, hogy egy év alatt eljutottunk odáig, hogy képesek vagyunk teltházas koncertet csinálni az Akváriumban. Már maga az érzés is fantasztikus, hogy ezt elmondhatod magadról. Az pedig nyilván a legjobb az egészben,amikor te magad megtapasztalod azt, hogy van egy teltházas kisHALL, ahol az emberek a te zenédre tombolnak. Még body surföltek is, de én sajnos azt nem láttam, csak mesélték.

Attila: Sajnos én sem, mert akkora füst volt bizonyos pontokon a színpadon, hogy csak a basszusgitárom nyakáig láttam. Igazából sokszor a színpad szélét próbáltam megkeresni, hogy azon túl már ne menjek, nehogy leessek. Summázva a dolgot, igazából az ilyen pillanatok, az ilyen esték azok,  amik segítenek velem elhitetni, hogy tényleg csinálok is valamit az életben.(nevet) Egy ilyen volumenű fellépés helyre rakja az embert, motiválja arra, hogy felülmúlja magát, és ne csak ismételje.

Héra Barnabás
Fotó: Koncz Márton

Az Intro nagyon látványosra sikerült, tele kreatív ötletekkel. Kinek a fejéből pattant ki?
Barnabás: Bálint ötlete volt, hogy kéne a koncert elejére valamilyen Intro szöveg, pont azért, hogy ne úgy kezdjük el a koncertet, ahogy egyébként előzenekarként szoktuk: Olyankor csak felmegyünk aztán hirtelen egy introval zajongunk. Ez itt nem lett volna elég. Most tényleg szerettünk volna valami olyasmit, amire fel lehet vonulni. Ehhez én írtam egy szöveget, amit Bodon Gergő, gimnáziumi osztálytársam felmondott. Azért kértük meg őt, mert nagyon szép narrátor hangja van. Érdekes volt egyébként, hogy amikor elindult a koncert, és ment ez a szöveg, közben már reagáltak rá az emberek, és elkezdtek visítani, kiabálni, erre nem is számítottunk. (nevet) A szöveg mellett már az intro is egész komolyan meg lett komponálva. Bálint írt erre egy fúvósokra komponált dolgot, ami szintén nagyon szuperül sült el.

Az élményekről már sokat beszéltünk. Zeneileg mi volt számotokra ennek az estének a fénypontja, vagy különlegessége?
Barnabás: Nekem az új szám, a “Mit sem érdekel” volt.
Attila: Nekem is a “Mit sem érdekel“, mivel eddig ehhez a számhoz volt a legtöbb közöm. Ez a dal a próbája volt annak, hogy tudok-e olyan számot kezdeményezni, vagy kezdetben alkotni, ami megállja a helyét.
Barnabás: Miért? A “Kreolkék pillanatok” nem ilyen volt?
Attila: De igen, de az már régen volt! (nevet) Az már egy éves szám. Ezt újra és újra át kell élni, ahogy azt is, amikor ez a nagyzenekari nyitányunk megszólalt és csak elkezdtem fentről lefelé játszani, és az emberek elkezdtek sikítozni. Ez már egy olyan dolog, amire tényleg nagyon jó visszaemlékezni, mert volt benne dög.
Zeneileg számomra már az a tudat óriási dolog, hogy mi ezt az egészet meg tudtuk csinálni, hogy minden egyes számot, úgy tudtunk előadni, ahogy azt akartuk. Ez önmagában is óriási sikerélmény. Nekem inkább ez ebben az egészben a különleges, hogy mi tényleg egy jó műsort tudunk előadni, sikeresen, tele új számokkal!

Jónás Attila
Fotó: Koncz Márton

Melyik koncerteteket szerettétek eddig a legjobban? Nyilván ez volt a csúcspont, de mi az ami még emlékezetes volt számotokra?
Attila: Nekem az első, a tavaly novemberi koncertünk volt a legjobb, amikor a Dürerben játszottunk. Nyilván számos nagyon jó és emlékezetes koncertünk volt azóta, hiszen ott volt a Budapest Park, ami egyébként zseniális volt, vagy amikor az Ivan and the Parazol előtt játszottunk, Szombathelyen, egy Végállomás nevű klubban. Körülbelül ötven ember volt ott, de azok olyan hálás emberek voltak, hogy ilyet én még nem is láttam. Zseniális volt, és a Parazol is nagyon jó volt.

Ott volt értelemszerűen a szombati, születésnapi koncertünk is, amiről egészen idáig beszélgettünk, és bőven felért hozzá, de érzelmileg nekem mégis a tavaly novemberi koncert volt mind közül a legjobb. Talán azért, mert az volt a legnyersebb, legsejtelmesebb, legkiszámíthatatlanabb az összes közül. Előtte tizennégy hónapig nem is voltunk színpadon, és utána felmegyünk, az emberek pedig sikítozni kezdenek. Én meg csak néztem, hogy de miért, mi az indok? (nevet) Aztán persze rájöttem, hogy ők miattunk sikítoznak. Akkor kezdődött el ez az egész, ami azóta is tart. Valószínűleg ez az oka annak, hogy számomra ez a legemlékezetesebb koncert. A mai napig szeretek ott egy kicsit nosztalgiázni.

Fotó: Koncz Márton

Az előző, Song About My Grandma című dalotok videóklipje tarolt a 4. Magyar Klipszemlén. Négy díjat is hazavihettetek, amihez gratulálok. Készül új klip jövőre?
Barnabás: Igen, a Klipszemlén nyertünk egy csomó díjat, köztük a fődíjat is. Ebből a nyereményből szeretnénk forgatni még legalább egy klipet Lippai Balázzsal, akit egyébként nagyon szeretünk. A tervek szerint 2020-ban megint felveszünk egy nagylemezt, emellett ki fogunk adni két single-t (kislemezt – a szerk.) is klipekkel. Már írjuk a dalokat, rengeteg ötletünk van, sőt mi több, van már néhány kész számunk is.

Hogy íródnak a dalok? A zene vagy a dalszöveg jön előbb?
Barnabás: Először mindig a zene születik meg valamilyen formában.

Jellemzően melyikőtökben születik meg az ihlet?
Barnabás: A Giorgioban, bennem, Bálintban, Attilában…

Ez tényleg egy igazi csapatmunka. Hogy kell ezt elképzelni? Valaki egyszercsak megjelenik a próbán és hoz egy új ötletet?
Attila: Nem. Feltesszük egy közös csoportba, hogy meg tudják nézni a többiek is. Átnézzük, és utána dől el, hogy lesz-e abból az ötletből valami, vagy sem. Van köztük sok olyan ötlet, amibe mindegyikünk belelát valamit, ezeket szoktuk kidolgozni. De szerintem ebben az egészben az a jó, hogy bármelyikünk tud olyan dolgot beletenni, amire a másik esetleg nem gondol. Mindenki a maga kis világával egészíti ki ezeket az elképzeléseket és ez nagyon jól működik. Nem mondom, hogy önző módon, de mindenki először a saját maga elképzeléseit építi be a dalba, ami ad egy Carson Coma szájízt a dolognak. Ez tényleg csapatmunka.

Fotó: Koncz Márton

Melyik híres külföldi zenekarnak lennétek szívesen az előzenekara?
Attila: Az Arctic Monkeys vagy a The Last Shadow Poppets, de persze olyan  legenda előtt is fantasztikus lett volna játszani, mint például Bobby Womack. Én egyébként bárkinek szívből örülnék a mai külföldi zenekarok közül, csak hogy elmondhassam, hogy játszottam előttük.

Barnabás: Ez azon is múlik, hogy mennyire éri meg valaki előtt játszani. Tök szívesen játszanék például a Lemon Twigs, meg akár más, Magyarországon kevésbé ismert zenekarok előtt, akik adott esetben nem biztos, hogy meg tudnának tölteni egy A38 hajót, de iszonyatosan jó lenne velük találkozni, meg elmondani, hogy volt egy közös bulink. Akik előtt viszont meg is érné játszani, és szívesen is játszanék előttük az a Rolling Stones, vagy akár az Arctic Monkeys is. Úgy gondolom, hogy nagy klasszikus, vagy indie rockot játszó zenekarok előtt lenne érdemes fellépnünk. Most úgyis jön Santana a Papp László Budapest Sportarénába, úgyhogy előtte is szívesen játszunk. (nevet). Magyarok közül pedig, ha még lenne, akkor az 1973-as Locomotiv GT előtt is szívesen játszanék.

Attila: Ha komolyan kérdezik, akkor nem tudom, én egyedül az Arctic Monkeys-t tudom elképzelni, aki előtt jó lenne és meg is érné játszani.

Fotó: Koncz Márton

Milyen volt együtt zenélni Vitáris Ivánnal (Ivan & The Parazol)?
Barnabás: Jó volt. Már kétszer is játszottunk vele együtt: februárban a hatvanas évek bulinkon, illetve most. Most egy Parazol számot adtunk elő közösen, de a februári bulink óta játszuk a Boogie-woogie klubbot, és az Illéstől a Menekülést is. Igazság szerint Ivánnal koncertezni is nagyon jó, de próbálni még jobb. A közös próbákat nagyon szeretjük. Nagyon szórakoztat minket, és mi is szórakoztatjuk őt.

Attila: Jó volt együtt játszani és próbálni is. Különösen azért, mert amikor elkezdtem érdeklődni a magyar undergoround zene után, és elragadott a rock and roll (nevet), akkor Ivánék zenekara már egy jól működő, kialakult zenekar volt, ráadásul ők voltak a zászlóshajója ennek az egésznek. Többek között ezért is nagyon jó érzés,hogy most már vele is fellépünk és együtt próbálunk. Nagyon jó megélni az emberi és a szakmai részét is egy ilyen együttműködésnek. Számunkra ez nagy mérföldkőnek számít.

Fotó: Koncz Márton

Honnan az ismertség, egyébként?
Attila: Közelebbi kapcsolat szerintem a februári bulinkon alakult ki. Előtte is volt már egy felszínesebb ismertség, de a februári buli alkalmával alakult ki az a fajta kapcsolat ami most van.

Mindig ilyen jó a hangulat nálatok? Koncert előtt is ilyen lazák vagytok? Semmi izgalom, semmi lámpaláz?
Barnabás: Van izgalom, de az nem szab határt az idióta dolgoknak, és a hülyeségnek. Ugyanúgy viselkedünk, akkor is amikor izgulunk, és akkor is, amikor nyugodtak vagyunk.

Hogy tudjátok a zenélést összehangolni az iskolai kötelezettségeitekkel? Nem úsztok el soha a teendőkkel?
Attila: Velem azért előfordult már, hogy a próbákra vagy a fellépésre hivatkoztam az egyik tanárnőnek, amiért nem tudtam bemenni az órájára. Szerencsére támogatnak minket a tanáraink. Igazából megértik a dolgot, mert látják, hogy tényleg nem lógunk, hanem zenélünk. Nálam legalábbis ez így van, de a többiek egyetemre járnak, az más. Az egy sokkal szellősebb órarend. (nevet) Én OKJ-s képzésre járok.

Barnabás: Hát nem tudom. Én azért hajlamos vagyok elúszni az egyetemen is, a zenekar mellett. (nevet) A viccet félretéve, nehéz. Nagyon nehéz egyszerre csinálni a kettőt, de tanulni kell,mert így maradhat ember csak az ember. Bereményi Géza jegyezte ezt.

Milyen zenekarok inspirálnak titeket?
Barnabás: Rengeteg. Nyilván van egy közös metszet, az biztos. Mindenki hallgat hatszáz féle különböző zenét, és ha azt megszorzod még hattal – mivel hatan vagyunk-, akkor az már 3600 különböző zene. Nagyon sok helyre gyűjtjük. A legmodernebb, legpopulárisabb daloktól kezdve, egészen a legundergroundabb, legprogresszívebb dolgokig mindenből merítünk. Például Attila kedveli, egészen a negyvenes évektől kezdve az egész huszadik századi zenetörténetet. Én nagyon megragadtam a hatvanas és a hetvenes években. Szeretem a nyolcvanas évek zenéjét is, de ott azért már kicsit elvadult a pop zene, úgyhogy ebből az időszakból már inkább az alternatív dolgokat szeretem hallgatni. A kilencvenes évektől kezdve pedig gyakorlatilag csak azokat hallgatom. Nekem az abszolút kedvenc zenekarom a Beatles, de szeretem az olyan stílusú előadókat is, mint például Frank Zappa. A mostani zenék közül nekem az Arctic Monkeys és természetesen a The Last Shadow Poppets a nagy kedvencek.

Fotó: Koncz Márton

Attila: Számomra még mindig a blues az, ami a legjobban megmozgat. Az pedig, hogy miből inspirálódok, mindig attól függ, hogy éppen mit hallgatok. Nekem is ugyanígy megvannak ezek a szériák, hogy mikor merre húzok el egy kicsit. Természetesen van egy alapvető érdeklődési köröm de az, hogy azon túl merre mozdulok el éppen, nagyon változó. Amúgy ez szerencse is. Mármint, hogy nyitottak vagyunk úgy általában mindenkire és nem zárkózunk el attól, hogy valami újat is halljunk.

Barnabás: Talán a legnagyobb közös halmaz, a hatvanas évekbeli beat zene volt, amikor  elkezdtük ezt csinálni. Most a funky az, amit mindenki nagyon szeret.

Mikor lesz a következő koncertetek? Hol lehet titeket látni?
December 28-án játszunk Debrecenben, a Platon Karataev nevű zenekarral, a Nagyerdei Víztoronyban, szilveszterkor a TRIIP-ben játszunk Budapesten, január 10.-én pedig Győrben lépünk fel a Csaknekedkislánnyal.