Idősziget – Gondolatok Ákos 12. stúdióalbumáról

Felgyorsult, folyamatosan új impulzusokat vadászó, tartalomaddiktív világunkban egy alapszabály van: az új az jobb. A tegnap már unalmas, nekünk a ma kell. Sőt, inkább a holnap. Amikor valaki saját indíttatásból a tartalomgyártás azon szintjén jár, hogy dalt, verset, mozgóképet készít, az  nem annyi, mint hirtelen felindulásból lefotózni egy buli vicces pillanatát, majd szétfilterezve megosztani pár hashtag használatával. A baj csak ott kezdődik, hogy mind a digitális bennszülöttek és most már az idősebbek nagy része is úgy érzi, hogy minden tartalom csak úgy terem. Csak úgy lesz. Egyik pillanatban még nincs, aztán meg már van. Ezért történik meg naponta egymilliárdszor az az elkeserítő helyzet, hogy a mindent egyformán online tartalomnak tekintő felhasználók ugyanúgy leszaroznak egy mobiltelefonnal készült fotót vagy egy hosszú hetekig vagy hónapokig készülő művet.

Direkt nem akartam túl hamar írni Ákos idén október 2-án megjelent Idősziget című új stúdióalbumáról, ugyanis egy nagy munkával és sok odafigyeléssel készülő alkotás (és most naivan feltételezzük azt, hogy a legtöbb nagylemez ilyen) nem azt érdemli, hogy október 2-án este, netán 3-án délelőtt megírja róla a tutit. Persze még én magam is beleesem néha ebbe a hibába: egy ismerősöm megkért, hogy véleményezzem a szeptemberben megjelent új Korn-albumot. Meghallgattam online, telefonon, fülhallgatóval. Ment is hamar a válasz. Gyenge. Most már bánom, hogy olyan voltam, mint legtöbben: felszínes és elhamarkodott. Nem gyenge. Kicsit sem. Nos, az eset arra sarkallt, hogy az Idősziget kapjon egy kis időt.

Ebből közel két hónap lett. Persze ez nem azt jelenti, hogy napi szinten elővettem, de hetente többször. Hol csak a dalszövegekre koncentrálva, hol inkább a zenére, néha meg az egészre egyben. Ez olyan jó program lehet bármely lemez esetében, hogy általános jó tanács is lehetne: ha az általad kedvelt vagy téged érdeklő dalszerző(k) készít(enek) egy új albumot, ami feltehetőleg egy halom időt, energiát, szeretetet és pénzt tesz(nek), hallgasd meg jó sokszor. A dalok meg fogják hálálni és talán még meg is lehet érteni az egészből valamit. Az Idősziget kapcsán nagyon könnyen kicsúszott olyan kritika is, hogy nem tudni, hogy Kovács Ákos kiről vagy kikről énekel. Nos, ez az írás a lemezről szól, de egy mondatot kap ez a kritika is: a vélemény írója vagy az egy hallgatást is veszett felületesen tette meg vagy hazudik, hogy szórakoztassa olvasóit vagy tényleg annyira ostoba, hogy nem érti, hogy kiről, kikről szólnak a dalok. Mindenki eldöntheti, hogy A, a B vagy netán a C válasszal tud leginkább azonosulni.

Én inkább a dalokkal azonosulnék. Mert ezekkel lehet. Az, hogy nem mindenkinek, az korántsem valami óriási kiváltság, hanem egyszerűen én azért tudok, hogy Istennel, a szerelemmel, családdal, belső félelemekkel szoktak találkozni. Sajnálom azt, aki nem. Komolyan. A lemezt nyitó baljós Szigetidő/Nyitány után egyből a címadó Idősziget robban be, amely dallamossága ellenére kegyetlenül keserű is tud lenni a gyásszal kapcsolatos sorokba történő belegondolás során. Személyes kedvencem a negyedik dal, az Égni és szeretni, amely karcosabb, szintisebb, de a gitárok sem maradnak ki belőle, a szövegből pedig ömlik a szenvedély. Az Elhiszem különlegessége, hogy Kovács Ákos 17 éves lánya, Kovács Anna dalszerzőként és vokalistaként is debütált, mindezt egyszerre. Szép duót alkotnak. Az első klipet kiérdemlő Felemel magáért beszél, ezt még annak is értenie kell, aki erővel küzd azért, hogy ne értse. A Felülemelkedett leginkább egyfajta lelki tanácsadás valakitől, aki előttünk jár az úton. Az ezt követő Hibátlan hibás már nem csak tanácsot tartalmaz, de olyan mondatokat is tartalmaz, amelyet sokan szívesen hallanának saját környezetüktől. Biztató, életigenlő és előremutató. Csakúgy, mint egyébként az egész lemez. A Néma fohász megint nagyon önmagárt beszél. Lehet, hogy érdemes előbb csak a dalszöveget elolvasni zene nélkül, talán úgy még nyilvánvalóbb, hogy mit jelentenek ezek a sorok. A Csend leszek című dal húros hangszerektől mentes és már teljesen benne van a hangulatában, hogy közeledik az album vége, mintha távolodna az egész. Ezt követi a már korábbról ismert Holnaptól új verziója (ezen kívül még három olyan dal van a korongon, amelyek egy évvel korábban megjelentek egy EP-n), még inkább azt érezhetjük, hogy el kell köszönnünk. Az Időszigetet záró Írisz már nem csak mondanivalójában, hanem hangzásában is álomszerű, kábult állapotot idéz. A lemez eleji tiszta és közeli érzés végül egy nehezen megfogható, lebegő hangulattá alakul. Jött és ment.

A kérdés csak mindig az, hogy mit hagyott itt. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez nem egy fura álom, ami már délelőtt kezd kikopni a fejünkből: újra és újra elővehetjük és nem fog változni. Mármint az, amit hallunk. Amit kivált belőlünk, az mindenképp más lesz idővel.

A Felemel klipje, amelyet maga Ákos rendezett:

Reszegi László
2019. november 24.

1 hozzászólás

Comments are closed.