Évadnyitó Backstage Fórum

Szeptember 26-án ismét jelentkezik a Backstage fórum, az NKA Hangfoglaló Program zeneipari előadás- és beszélgetéssorozata az A38 Hajón. Az évadnyitó rendezvény során szó lesz a Hangfoglaló Program ötödik évadáról és az NKA pályázatokról, hazánk zeneiparának működéséről és jelenlegi helyzetéről, valamint a hangrögzítés alapfogalmairól.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program keretében az ötödik évadban is folytatódik a Backstage fórum sorozat. Az évadnyitó rendezvényen Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium vezetője előadásában az eddigi évek tapasztalatairól és a következő év terveiről, céljairól fog beszélni.

Mit lát a pályázat feldolgozója, amikor megérkeznek az NKA-ba a pályázatok? Többek között erre a kérdésre is választ ad a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Kollégiumának titkára, Edelényi Szilvia, aki egyúttal pályázati tapasztalatokat, praktikákat és tanácsokat fog megosztani az érdeklődőkkel. A pályázatok elszámolásával kapcsolatos tudnivalókat pedig az NKA Igazgatóság Elszámoltatási Osztályának vezetője, Kovács Krisztina ismerteti a résztvevőkkel.

A második panelben hazánk zeneiparának működése és jelenlegi helyzete kerül előtérbe. A Hétfa Kutatóintézet a ProArt megbízásából négy éve folyamatosan készít kutatásokat, így Főző Zsolt, a szervezet elemzőjének előadásából arra a kérdésre kapunk majd választ, hogy mi jellemző a 2010-es évek magyar zeneiparára.

A zárórészben pedig a hangrögzítés alapfogalmairól lesz szó. Mit csinál a producer, mi történik a stúdióban és mi is az a mastering? A mai technikai megoldásokkal már minden feltétel adott lehet hozzá, hogy zenénket akár mi magunk rögzítsük, de hogy miért lehet mégis érdemes egy stúdiót, sőt az alkotói munkában is résztvevő producert keresni, arra Takács Zoltán Jappán producer és Horváth Attila, a SuperSize Recording stúdió alapító-vezetője adja meg a választ.

A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképességre tekintettel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ITT lehet, a Facebook-esemény pedig ITT érhető el.