A Bad Habit zenekar az Öröm a zene döntőjében

Az NKA Hangfoglaló Program és a Hangszeresek Országos Szövetsége által támogatott tehetségkutató-sorozat legutóbbi állomásának a szarvasi Granárium Zebra Club adott otthont. Az Öröm a zene sorozat regionális versenyéből ezúttal a Bad Habit zenekar jutott tovább, így ők is ott lehetnek a döntőn, a Budapest Music Expon.

A nagy múltú Granárium Zebra Club versenyei eddig is sok zenekar számára jelentettek ugródeszkát. „Nálunk kezdte bontogatni szárnyait az Ektomorf, a Magna Cum Laude, a Fatal Error, a Mongooz and the Magnet és a The Luckies, hogy csak néhány nevet említsünk azok közül a zenekarok közül, amelyek a klubban zajló tehetségkutatóknak a színvonalát egyre feljebb és feljebb emelték. Tavalyi nyertesünk az AŽUR zenekar pedig az 2017-es Öröm a zene tehetségkutató verseny országos döntőjét is megnyerte” – nyilatkozták a Dobbantó tehetségkutató szervezői, akik a következő években is hasonló sikereket várnak.

A június 16-i versenyt a The Pontiac együttes nyerte, a második helyen pedig a Z!EneMi zenekar végzett, pár ponttal lemaradva. Mivel egy korábbi versenykiírásból ez a két csapat már bejutott az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjébe, ezért a harmadik helyen végző Bad Habit indulhat majd októberben a budapesti megmérettetésen. A The Pontiac a Pécsi Est Caféban nyert fellépési lehetőséget, a Z!EneMi az Alpárfeszten, a Kaptár Music Pubban, míg a többi résztvevő közül a Hexotol zenekar a Zorall Sörolimpián, a Ljubljana pedig a Szeged IH Caféban adhat majd koncertet. A The Sharon’s nyereménye a Kirschner Péter által felajánlott produceri munka.

A hat döntőbe jutott zenekar mellett egy különleges vendég is színpadra lépett: a tehetségkutató programja az Apey & The Pea koncertjével zárult.

A Hangfoglaló Program indulása óta fontosnak tartja a könnyűzenei utánpótlás biztosítását és a zenei paletta szélesítését. Ezért támogatja 2015 óta a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által is segített Öröm a zene Tehetségkutató és gondozó sorozatot, ahol a kezdő formációk közel azonos szabályok alapján, szakemberek előtt, a továbblépés reményében mutathatják meg magukat az ország határain belül, és azon kívül is. Az Öröm a zene júliusban újabb helyszíneken folytatódik.