A Schuster, aki több mint 50 éve a kaptafánál maradt

Négy éve is van már, mikor a hazai rock „Ádámja” megírta Kaptafa című könyvében az önéletrajzát. Schuster Lóránt idén 70 éves lett, a hittel és kitartással felépített oszlopa, a P.Mobil meg 50! Patinás kor mindkettő, ez akárhogy is nézzük, együtt 120év… amit még anno meg is énekelt a „Maradsz, aki voltál” opuszában.  Ez nem azt jelenti, hogy innentől fogva a babérjain ül, és gyönyörködik művében, hanem korát meghazudtolóan aktívan tolja a banda szekerét kiadványok (cd, dvd, merch stb) és az Aranylakodalom turné formájában! Ahogy négy éve megígérte, hogy lesz folytatása Kaptafa könyvének, a Csiriz, no meg majd a Faszög, azt hittük viccel. A sorban a második már megjelent a fővárosi koncert napján augusztusban, tehát most sem a levegőbe beszélt a P.Mobil vezére.

Míg a Kaptafában soron követhettük némi cinikus humorral átszőve, hogy lesz az ifjú Lórántkából a „rettegett” Főnök, és hogy alakul meg a zenekar, a Csiriz című kiadványában, ami  ugyanúgy  keményfedeles A/5 kiadvány pár sima fotóval kőkemény szakmázást kapunk 300 oldalban, ami tulajdonképpen szükséges kiegészítő  folytatása az előzőnek.

Nem, ne értse félre senki, nem szakzsargon, sem nem száraz tények közlése  feketén-fehéren, és had tegyem hozzá, abszolút nyíltan, Schuster őszintén ír a félévszázad alatt összegyűjtött tapasztalataiból olvasmányosan, igaz, töredéket osztja meg a közönséggel hely, idő hiányában… Ennek ellenére korrekt betekintést enged a zenekari függöny, vagy árok mögé a backstagebe, számtalan jóindulatú tanácsot tesz közkinccsé zenei újszülötteknek,  legyen az akár koncertszervezés, savazás, vagy„fényezés” – mivel Lórántnak komoly szintű hang-fénytechnikai vállalkozása is van hazánkban a zenekarosdi mellett lassan a honfoglalás óta. Mindenből kapunk egy kicsit, a felszínt mélyebben karcolva, mellékletként rider példákat is (zenekari ellátmány koncert előtt-után zsargonban), vagy átkos kultúrpolitikai hozzáállást dokumentum másolatokkal alátámasztva, aminek máshol is utánajárhat a kíváncsi olvasó, mert sokan színezik a múltat, jelent… Ő nem kérkedik, nem ossza az észt ész nélkül, személyes, de rendkívül magabiztos stílusban mesél eddigi szakmai pályafutásáról, persze néha bele-belebotlik valakibe, akit legszívesebben felrúgna, de okosan a sportszerűség és elbulvárosodás határát feszegetve inkább dörmög egyet… Nem vagdalkozik, sokszor köztudott, de szándékosan elhallgatott tényeket mondd el, persze nem kocsmai stílusban, amire az alcím utal.

„A Rock örök és elpusztíthatatlan”, ezért szívén viselve nyomja a Tőle megszokott mantrákat könyvében a hazai zeneipari „elitről”, kitér az irányított médiára is bizonyítékokkal megspékelve, a hirtelen sztárokra, túlzó igényekre vagy a politikára. Sajnos, lezüllő, digitálisan felgyorsult világunkban egyre kevesebb táptalajra talál mondanivalója. Kitűnő korrajz is egyben, no meg jó adag nosztalgia, de akad hibája is a könyvnek. A kisebbik az, hogy néhány ismétlésbe botlunk, a nagyobb baj az, hogy túlzottan rövid! Olyan ez, mint egy élő rock koncert, itt is hamar elröppen a két-három óra, amíg elolvassa az ember.

 Talán nárcisztikusnak tűnik a stílus is, kérdem én: Melyik zenész nem az?  Maga a borító is betyár, egyenesen a Hadseregtábornok Főnök néz ránk, de ne ijesszen el senkit, mert egy zenekarmenedzseri poszt hasonló feltételeket szab. Szerintem lehetett volna bátrabb is szókimondás terén művében, viszont mindenki döntse el maga, miután elolvasta a könyvét, mert Kopaszkutya ugat, a karaván meg halad… (megpróbáltam én is rébuszokban írni, ahogy Lóránt néhány dalszöveget J ) Hazai viszonylatban egyértelműen a jobb könyvek közé sorolandó mindkettő, nemzetközi zenei szinten azért akadnak jobbak. A most megjelent Csiriz, de a Kaptafa is P.Mobil koncerten a merch „butikban” vagy a rockdiszkont.hu oldalon beszerezhető pár darab ezresért. Az árát mindenképp megéri.

-Juhász Peti-