Telt házas koncerttel zárta lemezbemutató turnéját a Margaret Island

fotó: Pályi Zsófia

Telt házas koncerttel zárta lemezbemutató turnéját a Margaret Island Hajdúszoboszlón. Március 30-án a Rock Caféban lépett fel a zenekar. 

A hajdúszoboszlói Rock Caféban lépett fel hétvégén a Margaret Island. A helyszín igazán különleges volt, hiszen Hard Rock Cafékat idéző hangulatot árasztott a hely. Számos zenekar dedikált képe és a Tankcsapda zenekar gitárjai is a hely falát dísztették.

Az esti fellépést Kovács Kristóf,a Margaret Island vendégelőadója kezdte.  Kristóf 20 éves, felvidéki utcazenész. 2016-ban költözött Budapestre, hogy kipróbálja, milyen a zenész élet. Mára a város egyik legismertebb utcazenésze, akit ebben a #ZenélAzUtca videóban még jobban megismerhettek:

Este 10-kor pedig a Margaret Islandé volt a főszerep. A hely kialakítása miatt a közönségen keresztül tudott csak feljutni a banda a színpadra, amin épp, hogy elfértek. A helyhiány azonban egyáltalán nem gátolta a zenészeket. Óriási pörgéssel, ugrálással és örömmel adták elő harmadik nagylemezük dalait. Illetve a korábbi együtt éneklős kedvencek sem maradtak ki. Az egész együttes azt az élményt nyújtotta, amihez a közönség hozzászokott. A nagy meleg és a kis színpad ellenére is a legjobb formájukat hozták.

Azt szeretjük a Margaret Islandben, hogy mindegy mekkora színpadon és hány ember előtt állnak. Ha épp a Budapest Parkban 5000 ember előtt lépnek fel vagy épp Hajdúszoboszlón 200 rajongó előtt, akkor is ugyanazt az energiát nyújtják a színpadon. Minden koncert óriási élmény. Látszik rajtuk, hogy hálásak és alázatosak. Minden alkalommal megköszönik a közönségnek, hogy eljöttek és ezzel támogatják az élő zenét. A közönség pedig hálás, hogy a banda a tiszta örömzene élményét nyújtja. A kis színpad és óriási hőség ellenére is lenyomta a másfél órás koncertet a zenekar. Hihetetlen mennyire egymásra vannak hangolódva. Teljesen együtt mozgott a banda és apró pillantásokból  is értették egymást. Természetesen Viki most is hiperaktív volt és végig ugrálta a koncertet. Legalább ilyen izgalmas volt figyelni a zenekar játékát és mozgását is. Bálint gitár szólója mindig óriási hatással vannak a közönségre. Imádjuk a “Csak még egy szót” dal alatt mennyire bele tudja élni magát és hatalmas milyen gitárfaceket nyom hozzá. Ráadásul Dani dob témái is isszonyú ütőssé teszik az átkötéseket. Az ének szekcióban egyébként Bálint, Kristóf és Tomi is nagyobb szerepet kap a harmadik lemezen. Az eredetileg Apey-vel közös Békülés című számukat élőben Verók Tomival, a zenekar gitárosával énekeli Viki a koncerteken. Illetve Kristóf szólója (Bolond Tavasz) is gyakran felcsendül már a fellépések alkalmával. De ne feledkezzünk meg Kurszánról sem, aki lágy dallamaival varázsol el minket minden alkalommal a színpadon.

Koltay Kurszán és Füstös Bálint (a kép nem a Hajduszoboszlói koncerten készült) Fotó: Hegyi Júlia Lily

A tagok rengeteg munkát beletesznek a Margaret Island zenekarba és tudatosan építik karrierjüket, de emellett nagyon nyitottak a rajongóik felé. Minden koncert után jut idő dedikálására, beszélgetésre vagy épp egy fotóra. Nem húztak falat maguk elé és nem játszák az elérhetetlent. De a zenekaron belül is megvan az összhang. Minden egyes tag fontos a zenekarban és nagyon hálásak a háttéremberek munkáiért. Ezért is működik ez ennyire sikeresen. Papírhajón bolyongó, tiszta derű, elragadó örömzene: ez a Margaret Island.

A zenekar az idei év egyik legkülönlegesebb koncertjére készül. Nemcsoda, hiszen idén ünnepli 5 éves szülinapját a banda. Így a februári teltházas MÜPA fellépés után június 1-jén, a nyár első napján szimfonikus koncerttel a névadó szigetére látogat. ‘A nyár színei’ előadás a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz, amire a jegyek több mint háromnegyede  mér elfogyott. Ha nem szeretnél lemaradni a koncertről, akkor szerezd be jegyedet még ma!

Jegyvásárlás