Talk2night: „Ez együtt valami és nem csak valamilyen!”

Tavaly ősszel attól volt hangos a sajtó, hogy a Wellhello 5 hangszerese otthagyta a zenekart. Azonban nem kellett sokat várni, hiszen a srácok január elején már be is jelentették új formációjukat, a Talk2night-ot. A banda hangja Vavra Bence lett, aki a tavaly feloszlott ByTheWay frontembere volt. Az együttes debütáló dala január 5-én megjelent “Max Nem” címmel, klippel együtt. Ráadásul a napokban megosztották a remix változatát is számnak. Vavra Bence énekes, Wagner Emil billentyűs és Szász Csaba basszusgitár mesélt arról, hol tart most a zenekar és milyen terveik vannak a jövőre nézve!

Január elsején megalakult a Talk2night zenekarotok. Mesélnétek arról, hogy miért Bencét választottátok énekeseteknek?

Emil: Úgy nézett ki a dolog, hogy az előző zenekarunkból (szerk.-Wellhello) való kiválás után nem volt kérdés, hogy együtt folytatjuk, mert a zenészblokkban nagyon megvolt a kémia. Mindig nagyon szerettünk együtt zenélni. Amikor összeültünk és elkezdtünk gondolkodni, hogy kit szeretnénk a csapat hangjának, frontemberének, igazából egyemberként Bence volt a fejünkben és mindenki nagyon elismerően nyilatkozott róla. Amikor megkerestük, akkor nagy örömünkre azonnal igent mondott.

Vavra Bence – ének

Mindannyiótoknak volt már korábbi tapasztalata zenekarokkal, formációkkal a mostani banda előtt. Tudtatok ezekből a tapasztalatokból kamatoztatni? Jobban átláttátok, hogy milyen irányba induljatok el az új bandával?

Csabi: Szerintem az, hogy mindenki játszott mással is, illetve így a múltban mindenki kipróbálta magát másik stílusban, ez igazából csak a javára szolgál a Talk2nigth zenekarnak. Tudjuk, hogy mi, hogy működik a zenélésen kívül, s ezt a zenélésbe is bele tudjuk építeni és sajátossá tudjuk tenni a stílusunkat.

Bence: Pont az az érdekes, hogy tényleg annyira különböző zenei világokból jövünk. Én például R’n’B-n nőttem fel, míg a csapatnak a nagy része a rockból és annak is a keményebb bugyraiból, a metálból jön. Érdekes, hogy ezek hogyan tudnak azonosulni és milyen jó ötletek születnek. Itt nem kész számokat kapunk, hanem mi szerezzük a dalokat, így mindenki belerakja a saját részét.

Láttam, hogy úgy határoztátok meg a zenei stílusotokat, hogy rádióbarát popzenét játszotok. Tudatosan a pop vonal irányába gondolkodtatok, ahol a cél az volt, hogy játsszák a rádiók?

Emil: Nem volt egyáltalán szempont, hogy egy rádióbarát popzenekar kell, hogy legyünk. Amikor összeültünk, akkor nem beszélgettünk stílusokról, vagy hogy mi felé szeretnénk elvinni a dolgot. A mostani anyag, amivel dolgozunk úgy jött össze, hogy én alapvetően producerként is tevékenykedem és rengeteg olyan dalötletem volt, amit inkább megtartottam magamnak, mert nagyon a szívemhez nőtt. Ezekből a dalokból van most igazából a műsornak a nagy része, azonban ez sincs teljesen kidolgozva. Ezt együtt tesszük majd olyanná, hogy Talk2night-os legyen. Mi nagyon külföldből inspirálódunk és olyan előadókat hallgatunk mint Bruno Mars vagy Justin Timberlake, s ehhez mérten alakulnak az új dalok is.

Szász Csaba – basszusgitár

Már januárban megjelent a debütáló dalotok, klippel együtt ’Max Nem’ címmel. Beszélnétek egy kicsit a dalról és magáról a klipforgatásról? Úgy tudom közben előjött Emil porckorongsérve és úgy forgattátok le az anyagot.

Bence: Amikor Emil először megmutatta a demót, nekem már akkor nagyon tetszett. Az egésznek van egy szabadságérzete („feel free”). Az volt a cél, hogy az emberek lássák azt, hogy élvezzük, amit csinálunk. Ehhez forgattuk az első klipünket, amihez szerettünk volna egy profi imidzs videót.

Bementünk reggel 8-kor a stúdióba és amikor Emil egy puszira hajolt volna párjához, akkor történt valami rossz és nem sokkal rá már a földön feküdt egészen éjfélig. Ilyen szempontból nagyon kellemetlen volt, mert még nézni is fájt. Olyan fájdalmai voltak, amit még az ellenségeinek se kíván az ember. Csak, hogy tudjuk Emil nagy harcos, még éjfélkor is ott feküdt és mondta, hogy nem megy kórházba, mert el nem fog mozdulni addig ameddig ez a klip nincs kész. Ha jól megfigyelitek a klipet, akkor a szemfülesebbek észrevehetik azt is, hogy a végén Emil, mint a legnagyobb sztárok, dublőrrel dolgozik. A videó végén érdekes mozdulatokkal billentyűzik, úgyhogy várjuk már a koncerteket, mert ott is szeretnénk ezeket a táncmozdulatokat viszont látni.

Ezek szerint nehezen adod ki a kezeid közül a munkát?

Emil: Én nagyon szívesen adok ki mindent, de van, hogy nagyon konkrét elképzelésekkel állok bele a dolgokba és ilyen volt ez a klip is. Alapvetően egy stúdiós klip, nincsen nagy történetmesélés, de nagyon nem mindegy, hogy milyen képek kerülnek felvételre és fontos, hogy tényleg a legjobb pillanatokat tudjuk megörökíteni. Szerintem nagyon jól sikerült és szeretjük ezt a klipet.

Többször nyilatkoztátok, hogy mindannyian egyenrangú tagként vagytok a zenekarban. Igényetek  volt az, hogy a háttérből kicsit előrébb lépjen a zenei részleg?

Bence: Szerintem ez lenne a normális egyébként. Egy zenekarnál tényleg együtt születnek a dolgok, nálunk ez egy egység. Aki csapatban játszik, úgy gondolom legyen csapatjátékos, aki meg egyéni, az álljon fel egyedül a színpadra. Úgyhogy ez nem is volt kérdés sem a srácoknál, sem nálam, mert mindenki ugyanolyan fontos. Mindenkinek ugyanolyan a szerepe. Ha valaki nem lenne, akkor ez már nem lenne ugyanaz, aminek elindult. Szerintem ez csak így együtt működik. Mondjuk is az első klipben, hogy „ez együtt valami és nem csak valamilyen”.

Varga Gergõ – gitár

Láttam, hogy azt nyilatkoztátok, hogy máris albumban gondolkodtok. Nagyon sokan single-öket részesítik előnyben, hiszen az albumokra már nincs akkora kereslet, viszont nagyon jó promóciós anyag. Ebből kifolyólag nagyon sok single kerül fel a YouTube-ra is. Ebben a nagy zajban mennyire könnyű kitűnni a többiek közül?

Emil: Én úgy gondolom, hogy nálunk nincsenek ilyen stratégiai gondolatok. Mi csináljuk, amit a legjobbnak érzünk. Én személy szerint nem is vetem össze azt, hogy egy dal vagy egy lemez ér-e el több embert. Mi is szerintem egy kicsit ez a régi iskolás zenészek vagyunk. Hogyha az ember meg tud írni egy nagylemeznyi anyagot fél év alatt és fel tudja stúdiózni és szereti, akkor azt nem a hazai trendeknek megfelelően 3 évre ossza el, hanem leteszünk valamit azt asztalra, megmutatjuk, hogy most itt tartunk és írjuk a többi dalt. Nem tartanánk vissza csak azért egy nagylemeznyi anyagot, mert stratégiába nem fér bele. Mi nem így gondolkodunk. Természetesen ahhoz, hogy a zenekart bemutassuk a nagyközönségnek, ahhoz kellenek dalok, hogy ismerjék, be tudják lőni, hogy milyen stílus, milyen megjelenés és kik ezek a srácok egyáltalán. Most 9 dal gyakorlatilag kész, de van még egy kalapnyi demó a tarsolyban, úgyhogy őszre röhögve megcsinálunk egy nagylemezt és írjuk a többi dalt tovább. Ez a zenélésről és az alkotás öröméről szól.

Kocsis Máté – dob

Bence: Szerintem azt te is látod, hogy mindegyik platformnak megvan a saját közönsége.  Ha megnézzük azokat az előadókat, akik bekerülnek a magyar Youtube trending listájába, akkor nem vagyok annyira biztos abban, hogy mi abban a célszegmensbe szeretnénk tartozni. Persze nagyon örülünk, hogyha a dalunk minél több emberhez eljut, de igazából, ahogy Emil is mondta nincs egy erre taktika. Mi az alkotásnak szenteljük az időt. De az is lehet, hogyha meglesz 14 dal, akkor külön fogjuk megjelentetni. Nem ragaszkodunk feltétlen ahhoz, hogy legyen egy albumunk. Ma már nem azért csinálnak lemezt, hogy abból Ferrarit vegyenek.

Ha reklám szempontjából nézzük, ugye nagyon sok rádió megszűnt az évek során, illetve átalakult. Mennyire van lehetőség a saját zenéteket hirdetni különböző platfromok, rádiók és tv tekintetében és, hogy fogadják a megkereséseket?

Bence: Ha dolgozunk, annak meglesz a gyümölcse. Hiszek abban, hogy az egyik számot el fogja kezdeni majd játszani a rádió. Sajnos már nincs receptje annak, hogy mitől játssza a rádió a dalokat. Ez már nem azon múlik, hogy milyen a szám, hanem az adott rádió élén ülő ember zenei ízlésétől függ, hogy játsszák-e. Sok múlik azon, hogy amikor meghallgatja a demót, akkor abban a hangulatában mit mond. De mi magunknak akarunk megfelelni. A YouTube az egy olyan csatorna, ami nyitott, de az is, mint a Facebook olyan algoritmusokkal dolgozik, amivel nehéz hirtelen sok emberhez eljutni.

Emil: Szerintem, ha jó dalokat írunk szívvel lélekkel, akkor az megtalálja a közönségét így is úgyis. A rádiók egyébként befogadóak, jó visszajelzéseket kapunk. Nagyon minőséginek érzik azt, amit csinálunk, de ugyanez a tévéknél is.

Sokan emlegetik az előző formációitokat (Wellhello, By The Way…). Szeretnétek attól szabadulni, hogy az előző zenekaraitokat emlegessék a Talk2nigth kapcsán is?

Bence: Nem szabadulni akarunk, inkább abban bízunk, hogy a Talk2nightra fognak emlékezni, hiszen ezt építjük most. Nyilván mindannyiunk sokat tanultunk az előző zenekarok kapcsán és ezt visszük magunkkal tovább. Számomra jó emlékek kötődnek az előző zenekarhoz, de nyilván most arra törekszünk, hogy egy idő után a Talk2night-os srácokként emlékezzenek ránk.

Csabi: Mi sem szeretnénk szabadulni ettől. Az is a múltunk, meg az tett azzá minket, amik most vagyunk. Nagyon sokat tanultunk, megláttuk mi az, ami működik mind zenei, mind más szakmai szempontból.

Emil: Nem kell szerintem levetkőznünk, mert ez abszolút egy más ruha.

Cél, hogy a korábbi közönségetek átkonvertáljátok a Talk2night hallgatóságává?

Emil: Egyáltalán nem. Ha valaki értő füllel hallgat minket, akkor látja, hogy véletlenül sem szeretnénk összemosni a két zenekart. Nem célunk azon nyerészkedni, hogy honnan jöttünk. Ez egy teljesen külön álló projekt.

Mikor láthat élőben is a közönség titeket?

Csabi: Most, hogy elkezdtük a próbafolyamatot látjuk azt, hogy mennyi idő alatt tudunk egy számot összerakni. Így azon gondolkodtunk, hogy május közepe, vége körül már egy teljes koncertműsorral ki tudunk majd állni.

Emil: Nem szeretnénk elkapkodni a dolgot. Az koncepció volt, hogy ne álljunk ki úgy koncertezni, hogy nincs egy nagyon jól összerakott koncertműsor. Gondolok én itt a vizuálra, a fényekre… Az a célunk, hogyha az első koncertünkre eljön valaki, akkor úgy menjen haza, hogy lássa, hogy sokat dolgoztunk rajta. Még ha nem is tetszik a zene, de ismerje el, amit hallott és látott. Annyit azonban elárulhatok, hogy a következő dalunk április elején fog megjelenni klippel együtt.

Fotók: Talk2night FB

Még több TALK2NIGHT:

Facebook: https://www.facebook.com/talk2night

Instagram: http://instagram.com/talk2nightofficial