TRIDENT – „Egy korszak lezárult, az új pedig már elkezdődött”

Igazi zenei esszenciaként indult el Berettyóújfaluból a Trident zenekar. A grunge hullám közepén alakult csapat úgy 1995 környékén közel járt az áttöréshez, eredményesen vettek minden akadályt, ami akkor a hazai rockzenekarokat súlytotta. Az 1995-ös Marlboro Music vetélkedő második helyén végeztek, a Metal Hammer magazin által kiadott Demonstráció lemezen a ‘Megöl a hideg’ nyitószámként jelent meg, valamint szintén a Metal Hammer magazin 1997 reménységzenekarának szavazta meg őket. Aztán egy érthetetlen stílusváltás után, a tagság szétszéledésével megszűnt a csapat. Hosszú kihagyás következett, míg 2017-ben ismét összeálltak. Az azóta eltelt időszakot foglalták most össze a keletunderground.hu-n Papp Misinek.

“Mikor újrakezdtük a zenekart, mindenkin egy rózsaszín köd ült. Ez a köd azonban, ahogy ez lenni szokott, feloszlott egy idő után. A mézeshetek elmúltak, és szembesülni kellett azzal, hogy az eltelt években minden megváltozott. A világ, az emberek, ezzel együtt mi is. Ez az élet rendje. Egyikünk sem az az ember már, mint ’95-ben. Mint a világon élő összes ember közül sincs senki, aki azonos korábbi önmagával. Ez így is van rendjén. Változunk. Paszti a Trident fénykorának az énekese volt. Vele együtt értük el, amit elértünk, közösen dolgoztunk meg érte. Sajnos a jelenben már ez a közös munka nem működött, sem emberi sem zenei szempontból. Dönteni kellett: akarunk-e továbblépni és folytatni a jelenkor körülményei és kihívásai között, vagy sem. Úgy döntöttünk, még van bennünk sok minden, amit meg akarunk mutatni, hogy folytatjuk. Alkotunk, létrehozunk ismét valami újat, valami fantasztikus világot. Ezt érzésünk szerint Attilával már nem tudtuk volna megtenni.”

Tovább is van még: ITT.