A ROCK ‘N’ ROLL ÚTINAPLÓ FOLYTATÓDIK – Camden Town, a londoni éjszaka origója

Az izgalmas és kalandos 66-os út bejárása után, Görögh Attus újabb különleges helyet nézett ki magának. Egyenesen Londonba repült, ezúttal hű társa és “fegyverhordozója” Zsolti nélkül vette célba a legszínesebb városrészt, a piacaival, nyüzsgő, színes forgatagával, történelmi, építészeti, művészeti csodáival híressé vált Camden Town nevű negyedet. A beszámoló után biztos, hogy kedved támad majd Neked is ehhez a pár óra alatt elérhető csodás helyszínhez…

Alapjában véve nyári gyerek vagyok, ha van meleg és napsütés akkor bárhol jó érzem magam. Persze bónusz ha a nyárhoz párosul egy tengerpart is, mert akkor kirobbantani sem lehet a partról. Ezért mindig igyekszem valami déli országot keresni a téli nyaralásomhoz. Idén viszont London lett az uticél, hisz hű fegyverhordozóm egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott velem tartani egy nagyobb túrára, így egyedül inkább egy számomra kedves helyet kerestem fel, ami azért nem több napi járóföldre van. Ez pedig Londonon belül Camden Town volt. Az a hely, ahol tényleg csak a magamfajta perverzek töltenek egy napnál több időt és a szokásos turistalátványosságok csak tizedrangú helyszíneknek számítanak.

Ifjú koromban, amikor kerestem az utamat, Londonba sodort a szél, hogy ott hátha megtalálom merre is menjek a boldogság felé. 2006 elején fogtam a sátorfámat és kiköltöztem Londonba.

“Yes, London. You know, fish, chips, cup ‘o tea, bad food, worse weather, Mary fucking Poppins… LONDON!”  

Egy mosogatógép felelősségteljes kezelője lettem és ebből a szerepemből egészen hazautazásomig nem estem ki. Jó volt kicsit gondolkodni magamon és ez a munkakör pont megfelelt erre a célra. Hónapokon keresztül csak toltam bele a koszos tányérokat és közben elkezdtem tervezni, hogy otthon milyen munkát kéne csináljak, amit azért élvezek is. Addig otthon egy rocklubbot üzemeltettem és fura érzés volt, hogy a vállalkozó magyar srác  hirtelen alkalmazott lett. Nem is élveztem annyira a várost, hiába néztem meg az első heteimben az összes nagy turisztikai célpontot, valahogy nem húzott magához egy baráti öleléssel. Inkább csak léteztem. Majd egy este, ahogy mentem a metrón, kiszálltam Camden Town állomásnál. Fel a mozgólépcsőn és ahogy kiérek az utcára az arcom előtt szép nagy betűkkel a ház falára van írva: The Worlds End.

Fogom magam és bemegyek az épületbe, ami egy olyan PUB, hogy első látásra és hallásra szerelem lett. Irgalmatlan rock szól a hangfalakból már délután és egy utolsó csavarig megtervezett belső világgal rendelkezik. És ebbe a kocsmába tértem vissza 13 évvel később, hogy újra kilépjek az ajtaján (öröm)ittasan és sodorjon magával a camden-i éjszakai forgatag.

Camden Town annyira egyedi, mint a ruhák, amiket itt vásárolhat magának az ember. Nem véletlen, hogy olyan emberek szerettek itt élni, mint Charles Dickens, Dylan Thomas vagy éppen Amy Winehouse. De a Madness zenekar is itt alakult meg helyi fiatalokból. De ahogy Amy is itt csukta le végleg a szemét alkoholmérgezés következtében, úgy Bon Scott, az AC/DC egykori frontembere is itt töltötte utolsó végzetes tivornyáját, akit kicsit délebre egy Renault 5-ös ülésén találtak holtan szintén alkoholmérgezéssel.

A bohém Camden története az 500 éves PUB-ok falain keresztül áramlik az emberbe, ahogy meglátod egy képen Camden grófját, Charles Pratt-et, aki a névadója a negyednek, és közvetlen mellette a The Clash zenekart, akik itt fotózták első lemezük képanyagát. Charles Pratt 1791-ben kezdte a városrész fejlesztését és a mai Camden Market helyére lókórházat létesített. Ezért visszatérő motívum mindenhol a ló. A kis labirintus szerű piacon könnyen eltéved az ember, de minden egyes kis butik hihetetlen relikviákat rejt. Találunk itt olyan első kiadású Sex  Pistols lemezt, ami nyomdahibás és a gyűjtők körében többet ér, mint gyerekkorunkban egy Samantha Fox kártyanaptár, vagy éppen Amy magánfotói, amik garantáltan nem jelentek meg még sehol. De ha zenekart akarsz alapítani akkor itt egy óra alatt összerántasz hozzá tagokat, mert annyi utcazenészbe botlik bele az ember, mint otthon index nélküli BMW-be. És ha megvan a zenekar, akkor itt kitalálhatod hozzá az imidzset, amit helyben megvehetsz. És máris kész egy stílusos zenekar. A hangulatot csak fokozza az a kis csatorna, ami átszeli a negyedet, a Regent’s Canal. Lakóhajók mellett sétálhatsz a part menti sétányon, ahol Amy is sok időt töltött egy helyi szerint. Ide vonult le egy padra ha távol akart maradni az emberektől.

A sok PUB mellett rengeteg kis klub is található, ilyen például az Underworld is, ahol februárban az Alvin és a Mókusok is fellép, mi viszont egy Rumjacks koncert napján voltunk ott. Camdenben él a Punk! Nemcsak zeneileg, hanem a szubkultúra teljes ruhatárát láthatod az embereken. Itt senkit nem érdekel a divat, csak az egyediség számít és ez az a mérő, amitől megtudsz különböztetni egy helyit a turistától. A fő ütőér a High street, ez Camden Váci utcája. Itt megveheted a szokásos szuveníreket, de mellette a rock, punk vagy goth metal teljes ruhapalettája is helyet kap. Két dolog, ami szinte minden boltban található: hűtőmágnes és Dr. Martens. Bár sokan angol bakancsnak hiszik a Dr. Martenst, de valójában német találmány, egy bizonyos Klaus Martens, aki orvoskatona volt a második világháborúban és amikor eltört a bokája kifejlesztett egy masszív légtalpas lábbelit, amit az évek alatt megvásárolt egy brit cég és tömeggyártásba kezdett vele. Az első bakancsok talpai a Luftwaffe repterein kidobált gumikból készültek és eme történelmi tény hatására kezdték el az angol keményvonalas szkinhedek hordani. Bár tizenhárom évvel ezelőtt még több volt a helyi kézműves gyártó Camdenben, akiket a nagy multikulti miatt lecseréltek a keleti bóvlit árusító kínaiak és más keleti régióból érkező árusok. Némely bolt már már Józsefvárosi piac érzést kelt bennem. Ami viszont megmaradt, azok a helyi lakosok, akikről süt le a camdeni élet. Érzed rajtuk azt a zamatot és ízt, amitől messze kitűnnek a tömegből. A stílus! Az a fajta stílus, ami talán sehol a világon nincs már jelen ilyen mennyiségben. A ska, punk, rockabilly képviselői egytől egyig felismerhető stílusjegyekkel rendelkeznek és nem rejtik el magukban hovatartozásukat.

A High street-el párhuzamos utcában, olyan 10-15 perc sétára van a Camden square 30 szám, ahol Amy Winehouse lakott és abban a házban is halt meg. Az ember azt gondolná, hogy igazi zarándokhely lett ez azóta de igazából a házzal szemben van egy nagyobb fa és a törzsébe vannak berakva mindenféle üzenetek, képek és virágok a 21. század egyik legnagyobb fiatal ikonjának emlékére. A ház kerítése és annak környezete nem emlékeztet arra, hogy ki is lakott itt. Az ablakok belső redőnyei lehúzva és sehol semmi utalás Amyre. A High street viszont Amy arcával van tapétázva. Pólók, bögrék, falfestmények, streetart képek és sztorik teszik legendává. Hisz igazából ez volt az ő otthona, ez a közeg volt neki a boldogság és egyben a veszte is.

Életnagyságú bronzszobra a Camden Market bejáratánál található, ami kiváltotta a lakását, mint zarándokhelyet. Itt már látni rengeteg hasonmást, a szobor tövében spanglizó fiatalokat vagy olyan kocsmát, ahol minden harmadik szám tőle szól. Ezzel viszont teljesen ellentétes, hogy az Abbey Road Studio, ahol a Beatles is készített lemezt és amely stúdió előtt található a legnépszerűbb zebra is a világon, ott a kerítés már több réteg filc és festék írást hord magán. Az igazi zarándokhely lett és a zebrán egy olyan képet készíteni, amikor csak te mész át rajta, az majdnem egy órát vesz igénybe. Ahogy pirosat kapnak az autók, turisták lepik el az utat és mindenki sétál oda vissza a zebrán, hogy csak egy olyan képet sikerüljön csinálni, amilyet a négy gombafejű is készített az Abbey Road lemezborítóhoz. A lemez eredeti címe “Everest” lett volna (ezt a Geoff Emerick hangmérnök által szívott cigarettáról nevezték volna el). A cigis dobozon a Himalája hegység Mount Everest csúcsának sziluettje volt látható és a Beatles tagjainak tetszett ez a képi elem. Az ötletet azonban hamar elvetették, mert egyikük sem akart Nepálba utazni, hogy ott készítsék a lemezborító fotóját. A kezdetekben a zenekar egy magánrepülővel akart a Mount Everest előhegyeihez repülni, hogy a borítót elkészítsék. Azonban az album hangfelvételeinek befejezését feszültség és türelmetlenség övezte, így Paul McCartney javaslatára kimentek az utcára fotót készíteni és az albumot az utcáról (a londoni Abbey Road-ról) nevezték el. A fotót 1969 augusztus 8-án készítették az EMI Abbey Road Studios bejáratánál lévő gyalogátkelőnél. Délelőtt 11:30 körül Iain Macmillan szabadúszó fotográfus – aki John Lennon és Yoko barátja volt – 10 percet kapott, hogy a megfelelő fotót elkészítse a Beatlesről. Amíg  Macmillan egy kis létrán állt, háta mögött egy rendőr feltartóztatta a forgalmat. Na, a mi esetünkben se rendőr se létra nem állt a rendelkezésünkre, ellenben volt forgalom és rajtunk kívül még több tucat turista és zenerajongó. Mindez egy darab zebráért, ami népszerűbb, mint Jézus. Az Abbey road utcatáblát rendszeresen ellopják a rajongók, ami a mi látogatásunk alkalmával sem volt a helyén. De térjünk vissza Camden Townba, mert az Abbey Road azért pár megállóval arrébb van, de mindenképp érdemes elmenni oda is mert rengeteg zenei alkotást köszönhetünk annak a stúdiónak. (Cliff Richard, Pink Floyd vagy a Shadows) És ne feledje senki, hogy ellentétes irányba nézzen mindenki, mielőtt átmegy a zebrán.

Camden Town tehát a mai értelemben is megtartotta bohém jellegét. Amolyan szórakozó negyed, de karakterét nem tudta elvenni a sok turista és kínai bóvli, mert a stílus örök. És ami a mai napig tartja a lelket ebben a pár utcányi mikrovilágban. A napunkat hol máshol zárhattuk volna, mint a The Word’s End-ben, ahol a 20 éves tiniktől a magunkfajta meghajlott korú álmodozókig mindenki megfér egymás mellett és közösen énekeljük a legnagyobb rock és angol punk klasszikus dalait. És ebben a mondatban a legfontosabb szó a közösen, mert ismerik a dalokat. Nem csupán azért mert nincsenek nyelvi korlátaik, hanem mert rengeteg csatornán hozzájutnak. Szembe jön velük több tucat rádióállomáson, kocsmában és tévében. Ápolják a múltat, nem csak az angol hagyományok szintjén, hanem a nem is olyan távoli múlt, a PUB-ok történelméhez képest fiatal rock and roll életútját az anyatejjel szívják magukba. Ott nem csak, hogy nem haldoklik a rock, hanem nagyon jó egészségnek örvend.

És ha PUB-ba tévedsz be, akkor mindenképp rendelj helyi söröket, mert ereje ledönti még a legkeményebbeket is, hiába támaszkodsz a léggitárodra, eldőlsz, mint a túlóratörvény.

Camdenben tényleg lehet inni, de tartsuk a mértéket, hisz vannak legendák, akik intő példaként tudatják velünk, hogy ne az utolsó esténket töltsük a High street bohém lüktetésében. Mert élni jó, főleg, ha ilyen helyek vannak ezen a planétán.  Jó utat, bármerre is mész!

Szöveg és képek: Görögh Attila – DeadLens Pictures