Intim Torna Illegál: „Az a cél, hogy művészetileg is meg tudjuk mutatni a saját lelkivilágunkat.”

Az Intim Torna Illegál megalakulása óta hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb produkciója, amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva, melyekből a Vágjál lyukat a kádba egyenesen szlogen lett, de a Mennyország kapuján át a Köszönöm szépen-ig számos dal megjárta a rádiós slágerlisták tetejét. Képviselték már Magyarországot Európa legrangosabb showcase-eseményén, a Eurosonic fesztiválon. A megújult zenekar a tavalyi Köszönöm szépen EP dalait is beépítve új albummal jelentkezett tavaly (Élni jöttünk). Dorogi Péterrel és Nádasdi Jánossal debreceni koncertjük előtt beszélgettünk.

Nagyon pörgős volt a 2018-as évetek, ti hogy éltétek meg ezt az évet?

Janó: Tavaly megjelent a negyedik nagylemezünk ’Élni jöttünk’ címmel, melynek lemezbemutató koncertjét a Budapest Parkban tartottuk, amire nagyon készültünk. A ’Feltettem a polcra’ dalhoz pedig egy cirkuszban forgattunk klipet. Nagyon sok előkészület volt, úgyhogy tartalmas év volt számunkra 2018.

Peti: Ráadásul az ’Élni jöttünk’ új lemezünk aranylemez lett! Ezúton is köszönjük azoknak, akik megvásárolták. Nagyon szívmelengető volt, mikor kiderült, hogy aranylemez lett ez a kis anyag.

Tudjuk ezt még fokozni, hiszen a BÚÉK című filmbe bekerült a ’Minden Kedden’ című számotok is. Úgy tudom Peti, hogy téged nagyon érdekel a filmzene írás!

Peti: Sok évre visszamenőleg Balázs Ádámmal kezdtünk el dolgozni és négy évvel ezelőtt filmzenét írtunk együtt, az ’Egy nyári kaland’ magyar ifjúsági sorozathoz. Később a második évadhoz is mi írtunk dalt. Utána kis szünet volt a filmzene írásban, mert nekiálltunk a fiúkkal a következő lemeznek, illetve elég sokat koncerteztünk, s így nem is volt idő, hogy filmzenével foglalkozzak. Később újra elmerültem ebben a dologban, a ’Köszönöm szépen, jól vagyok’ is filmzene lett a ’Minden Kedden’ dal mellett, úgyhogy már a radaron vagyunk, ha filmzenéről van szó.  A BÚÉK című filmben volt egy jelenet, amihez a ’Minden Kedden’ című dalunk pont passzolt, így került be a dal. De hozzá kell tennem, hogy a fő irány mégiscsak a zenekar és a színpadi jelenlét számomra.

Akkor ezek szerint a dal volt most hamarabb.

Peti: Igen, a dal megtetszett az alkotóknak, jól passzolt a rendező (szerk.: Goda Krisztina-rendező) által kiválasztott jelenethez.

Nagyon sok időt tölt együtt a zenekar, mi tartja egyben a bandát? A tagcsere után sikerült összekovácsolódnotok?

Janó: Ez egy folyamatos, megállíthatatlan folyamat, aminek soha nem lesz vége. Ha ennyit van együtt az ember, akkor folyamatosan csiszolódik egymáshoz, úgyhogy elmondhatjuk, hogy élményekben gazdag napokat élünk át. 14 éve ismerjük egymást és egy pislantásból tudjuk már, hogy a másik mire gondol. Ha probléma van, akkor azzal meg kell birkóznunk, de ettől izgalmas ez a pálya. De nagyon jól megvagyunk, összekovácsolódtunk. Sanyika jött legutoljára és most már jól ismerjük egymást.

A negyedik lemezetekkel mind hangzásban mind imidzsben felfrissítettétek a zenekart.

Peti: Minden lemeznél újítottunk valamit, csak épp most több idő telt el a harmadik lemez óta. Úgyhogy mindig benne volt a zenekarban, hogy valami olyan szöveg, zene vagy stílus szülessen, ami még nem volt Magyarországon. Az a cél, hogy valami újat adjunk az embereknek. Ezért is nehéz megfogalmazni a zenekar stílusát. Most olvastam az ’auer’-ről, aminek nincs magyar megfelelője, de ez az album orientált rockzene. Keresgéltem már több stílust, amit rá lehet húzni a zenekarra, de azt hiszem ez áll hozzánk a legközelebb. Többféle stílusban alkotunk, ami lemezünkön is látszik. Az a cél, hogy művészetileg is meg tudjuk mutatni a saját lelkivilágunkat. Ez nyilván eltér attól, amit úgy hívnak, hogy piaci rés, de ez is bevonzza az embereket. Ez az őszinte kifejezésmódja, az emberi léleknek, szellemnek.

Ezek szerint hisztek még a lemezeladásban? Most nagyon trendi lett a MOL kutaknál árulni az albumokat.

Peti: Ha MOL kutakon ki lehet adni, akkor ott lesz album. Legalább van egy kis reménysugár, hogy mégiscsak tudunk albumot csinálni. 30 éve a single-ök voltak a divatosak, utána az albumok. Most talán kevés olyan zenekar van, aki albumot adhat ki és ezért 90%-ban a single-t tudják megvalósítani az emberek. Az album ugyan sokba kerül, de mégis megéri, mert nem piac orientáltak vagyunk, hanem művészet orientáltak.

Mennyire követitek a feltörekvő zenekarokat?

Janó: Figyeljük a többi zenekart, találkozunk is velük. Nagyon sok új zenekar törekszik felfelé és jelenik meg ezen piacon. Azért van egy trendváltás, hiszen ha bekapcsoljuk a rádiókat hallhatjuk, hogy mik mennek most és mik mentek 5 évvel ezelőtt. Szerintem minden zenekar megpróbál a maga módján haladni és csinálni a saját dolgát.

Nálatok nem annyira jellemző, hogy előzenekarokkal turnéztok. Mi ennek az oka?

Janó: Nyilván mi is voltunk fiatalok, nekünk is jól esett, amikor nagyobb zenekarok támogattak. Ha van lehetőségünk akkor teret adunk ezeknek a fiataloknak. Nagyobb helyszíneken mint a Budapest Park szokott előzenekarunk lenni, de kisebb koncerteken azért nincs előzenekar, mert technikailag és a hely szűke miatt nehéz megoldani a váltást. Sokszor az előzenekar a mi produkcióink kárára ment rá.

Milyen újdonságokat várhatunk tőletek idén?

Peti: Január közepén jött ki egy új dalunk, a ’Hibátlan’ és ennek lesz még folytatása. Én már nyilván nagylemezben gondolkodok, de ugye ez single-ökkel kezdődik. Ahogy mondtuk ez is egy trend, hogy mindenki gyakrabban jön ki single-ökkel. Emellett a koncertshowra koncentrálunk, az új fénytechnikát fogjuk most megturnéztatni. Szóval lesz sok újdonság idén is!

Fotók: ITI Facebook