Óh, tribute, te lesajnált műfaj. Kell ez nekünk?

Fotó: facebook.com/ACDCtributedebrecen

Hazánk, vélemény nagyhatalom! Három dologhoz mindenki ért valamilyen szinten. A foci, a politika és a zene. Persze ennek okán remekül meg is osztja a zsűrit mindhárom, de mi csak a legutóbbit boncolgatjuk hazai vonalon, amiért nyilván kapunk hideget, meleget. Pro és kontra következik.

 Mi is a tribute jelentése, először azt tisztázzuk! A topszótár legértelmesebb szinonimája szerint tisztelet, elismerés vagy sarc. Nos, ha zenei viszonylatban nézzük, valóban egy vagy több anyazenekar előtt tiszteleg az alkotó, de meg is sarcolja egyben az általa elért sikereket. Hogy szükség van-e rá, az majd a cikk végén elválik, ne szaladjunk ennyire előre! Csináltam is a biztonság kedvéért a Facebook oldalon egy kevésbé reprezentatív felmérést. Az is megosztó lett, mint eredmény, mint hozzászólások terén.

Kezdjük azzal, hogy senki sem születik violinkulccsal a kezében 2-4 ritmussal a lábában. Magyarán valahonnan el kell kezdeni „mívelni” a zenét. Alapesetben pár zeneszerető figura szeretné csinálni is, nem csak hallgatni kedvencét, előbb-utóbb összeállnak néhányan, együttest alapítanak és elkezdenek másokat, favoritokat utánozni jól-rosszul (tipikus garázs zenekari szint).  Van, aki tovább fejlődik majd, van, aki nem. Közös bennük, hogy vágynak a sikerre! Saját örömükre játszanak, mert pénz még nincs benne, inkább viszi a történet. Ha tovább lépnek, elkerülhetetlen a saját stílus és repertoár kialakítása, ha nem, akkor siker gyanánt marad a cover életérzés, ami vagy kihuny, vagy csiszolódik egyre tökéletesebbre.  Szerintem innentől beszélhetünk tribute-ről, mint fogalomról, aminek nincs vége sohasem, mert paradoxon lenne túl szárnyalni az anyabandát, túlnőni a mestert. Vesézzük ki, milyen esetekben van értelme ilyen szinten „üzemeltetni” egy-egy zenekart hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jól lakjon. Ha teszem azt, a másolt banda már nem aktív, de jelentős hatással bírt egy korszakra, vagy sok emberre, akkor egyértelmű, hogy a tribute zenekar igenis létjogosult és tiszteleg, meg ápolja a hátrahagyott örökséget remélhetőleg nem rosszul.  Akkor előbb-utóbb hoz a konyhára valamit, és a közönség eltartja cserébe az együttest, mert igény mutatkozik rá. Második estben még aktív az eredeti banda, igény is volna rá itthon, csak nem jön hozzánk, vagy ritkán, és drágán. Szerintem ilyenkor is megér egy misét a tribute, mert olcsóbban kapunk majdnem eredetit. Távolság és/vagy pénz okán kénytelenek vagyunk ezzel beérni sokan. (Példának itt a Rolling Stones, akikre nem rég hatvan ropiba fájt egy sima küzdő úttal a szomszédoknál.)  Ebben az esetben is garantált a több-kevesebb bevétel, és feeling mindkét részről. A harmadik variációnál csak megélhetési szinten akarja másolni az eredetit a formáció, de a minőség az bőven másodlagos. No, ez vagy eltűnik a süllyesztőben vagy játszik minden menő slágert, ami már falunapos hakni. Tart ameddig tart, jön másik helyette. Erről nem is szeretnék beszélni, mert olcsó szórakozás igényteleneknek. Hazai viszonylatban számos banda van mindhárom csoportból, a teljesség igénye nélkül próbálok néhány jobb példákat is hozni. Rosszat nem, mert kinek hiányzik egy virtuális kakaskodás.

Önállóan keveseknek sikerül évekig talpon maradni, pedig többen néhányszor összeállnak egy-egy tribute fesztivál erejéig (Dürer Kert) vagy egy-egy koncertig egyesítve a rajongó bázisukat.  A hetvenes évek arany beat-rockkorszakából számos olyan előadó létezik, aki nagy hatással bírt sokakra, de vagy meghaltak, feloszlottak, esetleg akkora közönség kedvenccé váltak, hogy Magyarország nem képes megfizetni a még létezőt. Ilyen bandák pl. a Beatles, hazai tribute megfelelője a The BlackBirds,  az A38-on nem rég megmérkőztek a Stoned-al, akik a Rolling Stones „piros-fekete ajtóját” hozzák el nekünk életérzésként. Mindkettő minőséget képvisel, általában hozzák is az erős teltházat.  Tavaly ugyanitt Lugosi Dani & Takács Vilkó Nirvana Acoustic-ját sem hagyhattam ki a 25-ös unplugged jubileumra, és mondanom sem kell, tökéletes élményt kapott a  rajongó bázis velem együtt. Alig várom a következő hasonló összeröffenést, de van nekünk egyéb grunge másolatunk, Pearl Jam (Pear Jam) vagy Soundgarden/Chris Cornell (Superunknowns) vonalon is.

Múlt télen a Barba Negra Music Clubban, épp egy éve volt egy jó kis Brit Punk Invázió „gyári” bandákkal. Hazai vonalon a találó nevű Lopunk tribute zenekar idézte meg nekünk a Sex Pistols érát, hibátlanul. Véletlenül futottam beléjük, mert én olyan „állat” vagyok, aki kíváncsi az elő-elő zenekarra is. Továbbfonva a szálakat ezen a vonalon, van nekünk Led Zep cover bandunk príma Lead Zeppelin névvel, vagy Motörhand, Cry Free, aki kitűnően hozza a Deep Purple életérzést már jó néhány éve, vagy Guns’n Rózsiból több is (Reckless Roses, Hollywood Rose). Iron Maidnem a legkiválóbbak egyike, érdekesség és egyediség gyanánt külön megemlítem és kiemelném az AC/DC Bon Scott érát feldolgozó DC/79-etKISS Forever Band-et, aki hazai viszonylatban abszolút uralja a pole poziciót, oly hitelesen hozza az idén búcsú turnéjához érkező KISS glam metálját. (Los Angelesben díjat is nyertek anno) Itt nem arról szól a történet, hogy játszunk KISS-t, sika-kasza-léc, hanem Váryék tributje a töredékéért hozza bőven a kötelezőt mind fellépő gúnyában, hangszerben, hangzásban, a klubos hozzáállást már nem is említve. Ami nem kevés felkészültséget, pénzt igényel! Arról nem is beszélve, hogy külföldön nagyobb elismerésük van szerte Európában, mint nálunk.

Ha az eredetire lenne valaki kíváncsi, idén minimum Bécsig, vagy Prágáig kéne menni legalább 100 eurós jegyárral jó messze a színpadtól.  Kritikus nemzet vagyunk. Kérdem én, ha valaki elítéli a tribute létjogosultságát, járt-e már igazi jó tribute koncerten? Itt nem az a lényeg, hogy eredetit kapunk-e, mert nem hülye a rajongó, hanem az, hogy zenészeink képesek-e elhitetni velünk mindazt, amit tudnak, és a rajongó meg valóban el akarja-e hinni a feelinget! Bátran állítom, hogy a cikkben említettek egyike sem okoz csalódást, mert személyesen volt alkalmam tesztelni Őket. Vagy példaként felhozhatnám a máig prosperáló zenekarok közül a Uriah Heep hazai tribute megfelelőjét, a Heep Freedomot. Nos, ők is alázattal és kellő tudással hozzák Mick Box csapatának élményét, akik szerencsére azért néha-néha megfordulnak nálunk, mint tavaly az Akváriumban. Egyéb elfoglaltság hiányában, általános turné szünetben simán látogatom mindkettőt! Sőt, ha a helyzet úgy hozza, tévé helyett inkább egy tribute fesztivált választok. Utóbbi bandákra visszautalva, a KISS Forever Band február 1-én Budakalászon lép fel a Művházban, ahol garantált a békebeli KISS buli a hetvenes évekből, újabb és ritkán játszott dalokkal, míg a Heep Freedom január 24-én tol egy tökös 50 év jubileumi egyedi akusztikot az Edison Bar-ban Pesten „filléres” belépőért. Még taxira és piára is marad pénz.

Térjünk rá egy olyan vonalra, ami mindenképp megosztóbb, mert hazai banda másol-játszik hazait. Az Edda Művek évek óta sikert sikerre halmoz, sokan mégis úgy tartják, hogy az igazi Edda a „Bakancsos” volt. Nos, a Zártosztály – nevükben utalnak saját őrült vállalkozásukra, valóban Eddát játszanak, méghozzá bakancsosat. Első blikkre azt mondtam én is: – ez hülyeség kérem, minek, mikor ott a „gyári”?! Mígnem vettem a fáradságot és meghallgattam őket Talfival a Trackben. Kétségkívül van rá igény, mert alkalmi a felállás, kicsit talán esszencia is, bár Pataky karakterétől nehezen tudok elvonatkoztatni.

Bezzeg, ha külföldi lenne, akkor ennyire nem érteném. Nehéz dió ez. Aztán itt van nekünk a szintén 50 éves Schuster örökség, a P.Mobil! Angolszász alapokon nyugszik, mégis máig megáll a lábán saját repertoárral, bár oly sok kullancs szítta vérét. Több, mint 400 banda játssza zenéjét a Kárpát-medencében. Felsorolni se bírnám a rátelepült  „P” mániás zenekarokat.

A harmadik a falunapos verzió, bárhol megtalálható szerte az országban, mint egy negyedosztályú kocsma, akármerre járunk, belebotlunk előbb vagy utóbb. Garantáltan sokkoló élmény lesz a közönségével együtt! Itt nem számít a tisztelet, csak a sarc és a fogyasztás. Igyál, zabálj paraszt, azt mulass. Ezt nem nevezném tribute zenélésnek! Borból jó a kannás. Hozzáadott érték nincs, csak szolgai másolat gagyin. Ingyenes belépés és hakni. Példát nem mondok, mindenki szaladt már bele ilyenbe önkormányzati rendezvényen.

 Szóval egy szónak is száz a vége, ne ódzkodjunk elmenni egy ilyen első-második kategóriás ’tributre’, max. nem jön be, oszt’ ennyi. De addig ne fikázzunk. Több ilyen látogatási akció után hozzon mindenki ítéletet, de előtte tegye a szívére a kezét. Ő vajon tudná-e csinálni, vagy csak oltani tud. Ne felejtsük el, hogy a hetvenes években a mai „nagyjaink” is angolszász bandákat másoltak, nyúltak és végül is nekik köszönhetjük a boldog éveket.

-JP-