Bruce Dickinson: Mire való ez a gomb? – Önéletrajz

A zenét szerető embereknek mindenképp mond valamit az a név, hogy Iron Maiden. Közel fél évszázad alatt igazi világsztárrá tornázta fel magát a brit hardrock zenekar, több mint 100 millió eladott lemezzel, számtalan koncerttel, turné minden földrészen, és még hosszasan sorolhatnám a kötelező ismertetőket! Mert nem is ez a lényeg, hanem az együttes frontembere, Bruce Dickinson személye, aki tavaly töltötte be a hatvanat, sikeresen túlélve egy rákot, 40 év énekes-frontemberi posztot a sex-drugs & rock’n’roll miliőben, amiből a Maidenbe majd harminc év jutott…

Tacskó korom óta, mióta rockernek mondhatom magam, ismerem, hallgatom az Iron Maident, mint oly sokan környezetemben. Érdekes, korom miatt a Paul Di’Anno-s évek nekem kimaradtak, így a Dickinson éra volt rám főképp hatással, ami nem gond, mivel Steve Harrison kívül Ő húzta le az egyik leghosszabb időt a bandában, és egyedi hangjával (scream for me) így szoktuk meg jó néhányan a dalokat. Mivel Bruce túl van élete idusán, úgy érezte, hogy eljött az ideje mindazt leírni nagyvonalakban, amire egy rajongó kíváncsi lehet. 2018-ban jelent meg magyar nyelven önéletrajzi könyve a Trubadur Kiadónál Pritz Péter fordításával.

Előre lelövöm a konklúziót, hogy remek, kicsit nagyvonalú könyvet tudhat magának az olvasó! Miért is? Azért, mert ebben a műben egy igazi polihisztort ismerhetünk meg egy nagyszerű zenész életútján keresztül, aminek túlnyomó részét a zene teszi ki, ami nagyrészt a magamfajtát is élteti. A közel 400 oldalban maga Dickinson narrálja sztoriját, exkluzív fotókat is megvillantva, amiben végig viszi az olvasót a kezdeti gyerek/kamaszkori stikliktől, a nem túl jó szülői hátteret is fellebbentve. Az internátusos két tonna lószaron át szép, kikövezett út vezet a majdnem pokolig, majd az igazi beteljesült Iron Maiden rock’n’roll sztoriig. Úgy érezzük, mintha mellettünk ülne egy pofa Trooper sör mellett csak nekünk/nekem ontva számtalan személyes történetét nem kihegyezve semelyik főbb vonalra. Elhallgatnánk akár kétszer ennyi ideig is, azért céloztam rá, hogy kicsit nagyvonalú a kötet.

Ennek ellenére kitűnő bepillantást kapunk a kezdeti szárnypróbálgatós garázs-zenekarosdin a Samsonos, Maidenes, majd szóló, rádiós -filmes projektbe, rengeteg inspirációs (vagy egyéb belsős) fátylat is fellebbentve az elme rockszínházáról, akár a vasfüggönyön innen vagy Szarajevón túlról. Több Iron Maiden koncerten is részt vettem itthon, írtam is róla, szerencsére szinte “haza járnak”.  Zenei részről mindig is Madách: Ember Tragédiája párhuzam jutott eszembe, mert nem egyszerű koncertet kap ám a halandó, amit Dickinson könyvében végig rendkívül szarkasztikus humorral olvasmányosan megerősít. Bepillanthatunk ezenkívül a repülés rejtelmeibe egy képzett pilóta szemén át, ami valamilyen szinten a nagybácsinak köszönhető, aki komoly hatást tett rá az internátussal egyetemben. Bruce nagy szerelme ez, a zene mellett komoly hangsúlyt kap a könyvben, ahogy az életében is. Magánéletét ügyesen kíméli, nem kérkedik sehol, pedig volna mire. Hatásvadász-mentes önéletrajz, amiben egy igen őszinte, komoly, kitartó igen tartalmas életutat ismerhet meg az olvasó egy hatvanas „rockistentől” a vívás, repülés, rákkal való küzdelmen túl az igazi, tökös rakenrollig. Feltétlen ajánlom minden zeneszerető embernek, pedig alapjában nem tekinthető zenei könyvnek, mert önéletrajz. Igen jó, érdekfeszítő könyv és életút olvasmányos keretek között nem nélkülözve a kellő humort és a zenei vonalat. Elolvasás után a szubjektív véleményem az, hogy bőven megérte az árát, de címnek találóbb lett volna a Piece of Mind.

-JP-

Fotók: facebook.com/ironmaiden