“Ha így nézzük, talán nem is vagyok vérbeli dobos” – Márton Andrással, a KFT dobosával beszélgetett a 061.hu!

Fotó: Gáspár Andi Lilikoi

Nemrég jelent meg Márton Andrásnak, a KFT dobosának Szívgárda című szólóalbuma, tíz évvel az idáig utolsó, Bábu visszavág című KFT-album után. Annak ellenére, hogy négy régi KFT-dalt is újrahangszerelt, az album kimondottan szerzői lemez, és az is biztos: nem fog csalódást okozni a KFT rajongóinak sem. Márton Andrással beszélgetett a 061.hu! A teljes interjú ITT olvasható el.

A szívgárda katolikus fiúk és leányok szervezete. Számoltál azzal, hogy ez félreértésre ad okot, hiszen a lemezed nem „térítő album”…
Semmi kapcsolat nincs. A kifejezés valamikor úgy húsz éve jutott eszembe, de az is lehet, hogy csak láttam valahol. Nemrég került elő a laptopomon egy elfeledett anyag 2000-ből, amikor online tévét indítottam. Annak volt egy Szívgárda című műsora, amiben Soma és Geszti Péter szerepelt. Valamivel később írtam meg a számot, aminek ezt a címet adtam, de csak ennyi volt meg belőle. Még sokáig nem foglalkoztatott annyira, hogy utánajárjak, jelent-e valamit. Erre egy-két éve került sor, amikor elkezdtem a lemezen gondolkodni. Akkor kicsit tényleg elbizonytalanodtam a félreértés lehetősége miatt, miközben a dalnak nincs köze sem a szervezethez, sem a kiadványokhoz. Végül úgy döntöttem, elég egyértelmű az angol dalszöveg – a lemezen így jelent meg – és a már szinte teljesen kész magyar verzió is. A továbbiakban élje a kifejezés szépen a maga életét minden formájában.

Honnan a vonzódás, az olyan elnevezésekhez, amik valamilyen szervezetet jelentenek, lásd: KFT…Ami általában a szervezetekhez való vonzódást illeti, az nálam inkább taszítás. Még a KFT név sem tetszett eleinte, eltartott egy ideig, amíg összenőttem vele. Az általánosban úttörőnek is egy év csúszással vettek föl, mert nem voltam elég rendes hozzá.

Küzdened kellett az ellen, hogy a Szívgárda dalainak a hangképe ne legyen KFT-s? Egyáltalán: szándék volt, hogy karakteresen más legyen a saját anyag, mint az anyazenekarod felvételei? Ugyanakkor vannak direkt KFT-s rájátszások (pl. A pénztárcámat dal „Tartok tőle….”-sora, vagy a Nem sikerül kikúrálni magam hangütése…)
Ez egyszerű, a hangzás olyan, amilyennek én képzeltem. Nehezen is lehetne más, hacsak nem másolni akar az ember valakit. Emiatt az új dalok feljátszásához más zenészeket kértem fel: Háry Pétert, Mohai Tamást, Premecz Mátyást, Szekeres Andrást, Kelemen Angelikát és a Csillag kórust, ők is hozzátették a magukét. Igazából az egész lemezre jellemző, egy bizonyos hangzás kialakítása nem is volt célom. Pontosabban régebben még igen, de ahogy vettem fel itthon a számokat, kiderült, hogy nagyon eltérőek vannak köztük, és ez a változatos, színes összkép megtetszett. Direkt káeftés utalások nincsenek sehol, de egy-két szóegyezés van, végül is egy nyelvet beszélünk. A „Tartok tőle”, amit említesz, közkeletű kifejezés, csak azért nem írtam át, mert Náti (Laár András, a szerk.) egyszer már használta, nincs akkora súlya az egésznek, jó így, ahogy van.

Gitárcentrikusabb az anyag, mint a KFT hangvétele – miközben áltatad írt KFT-dalok is szerepelnek a lemezen. Miért nem tetted a középpontba a zongorát?
Ez másképp működött. Először is a demók, amiket még egyedül készítettem, meghatároztak valamilyen hangzást, hangulatot. Másrészt pedig egyedül vagy más zenészekkel egyikünk zenéje sem olyan lesz, mint amit négyen együtt hozunk létre. Hallgasd meg Laár vagy Bornai önálló lemezeit, de így van ez szinte mindenki másnál. Az, hogy gitárcentrikusabb, az persze tudatos, erősíteni is akartam azzal, hogy Mohai Tamást kértem fel. De Laár Andrisnak is van egy olyan – tíz évvel ezelőtt felvett – szólója a címadó dalban, amitől mindig kiráz a hideg. Különben alkalmanként a zongora is fontos szerepet kapott, Matyit arra kértem, hogy rock ’n’ roll zongorázzon pár dalban.

Ahhoz képest, hogy egy dobos szólólemezével van dolgunk, nem akartad bemutatni, hogy mit tudsz a hangszereden…
Az adottság, hogy egy dobos szólólemeze, de nem szükségszerű, hogy dobosszólólemez legyen. Eszembe sem jutott innen közelíteni. Dalok jártak a fejemben, amikbe több-kevesebb dob kellett. Nem akartam túldobolni egyik számot sem, nem is díszítek annyira, mint pl. Stewart Copland, nem erre jár az agyam. Tényleg nem akartam megmutatni, mit lehet kihozni a hangszerből, arra vannak technikásabb zenészek. Ha így nézzük, talán nem is vagyok vérbeli dobos.

A zene „new wave-esebb”, ízesebb, mint sok kimondottan slágercentrikus KFT-dal. Ezek szerint te voltál az anyazenekarban is inkább a progresszióra nyitottabb, újhullámosabb ízlésű zenész?
A sok közös pont mellett eltérő zenei irányultságaink is vannak és mindenki hozzátesz valamit a végeredményhez. Azonban a KFT két szerzője mellett én alig írtam dalokat a lemezeinkre, tehát ebből a szempontból mindegy, ki mennyire progresszív. Az, hogy belőlem mi fakad, épp ebből a szólólemezből derülhet ki. Ezeknél a számoknál az egyik cél tényleg valamiféle „íz” elérése volt, még ha én nem is ezzel a szóval fejezném ki azt. Ha ennél maradunk, akkor mindegyik egy-egy sűrű kis ízbomba, amiben minden alkotórész, minden pillanatban egy célt szolgál, nincs elkalandozás más lehetséges irányokba. Próbálkoztam a hangszerelésben mellotronnal, beleképzeltem teremint, meg inkább a kortárszenébe skatulyázható zenei részeket, amik tetszettek, de mindről letettem, hogy ez a sűrítmény megmaradjon. Végül még a borítótervet is én készítettem, hogy ne borítsa fel semmi ezt az összhangot.

Tovább is van: ITT.

Képek: Gáspár Andi Lilikoi