Szerelme ihlette meg Fedor KYRÁT

Fedor Kyra legutóbb augusztusban rukkolt elő Rajtam áll című anyagával, az énekesnő pedig azóta sem unatkozik. Kyra most először egy lírai szerzeménnyel lepte meg közönségét. 

  

„Ez a lassú dal nem született volna meg, ha nem lett volna egy múzsám hozzá, aki  történetesen a párom. Szerettem volna, hogy jól essen neki ez az egész produkció. ” – kezdte a Hosszú út kapcsán az előadó. „Ez az első olyan dalom, amelynek a szövegét is én írtam. A téma középpontjában az áll, hogy mindannyian várunk valakire, hogy elinduljon felénk. A hozzánk vezető úton azonban vannak tapasztalatok, kudarcok, a múlt törmelékei, amiket az illető keresztként cipel a hátán. Aztán a szerelemhez, kapcsolathoz is sok erő, türelem kell. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mindent meg kell élnünk, hogy az út végül a megfelelő emberhez, a végállomáshoz vezessen el. A szöveg dallama, hangulata akusztikus felfogást kívánt. Szerettem volna, ha ez a dal tökéletesre sikerül, amikor felvettük a vokált, bizony elpityeredtem, mert úgy éreztem, hogy megérkeztünk az út végére.”

A Hosszú út szövegét tehát Kyra, a hangszerelést Jung Norbert és Balázs Tibor (Mamóka) készítette, a már említett vokál fronton pedig Veress Kovács Petra és Gyombolai Réka erősíti a dalt. A most megjelent anyaghoz persze klip is forgott, amit Németh Dániel (Kobe) álmodott meg.

Íme:

 

Fotók: Csányi István