ÚJ DALOK ÉS KÉSZÜLTEK KLIPEK! – Ákos, AWS, Hooligans a klippremierben

Erős ősz köszöntött be videoklip fronton. Kapunk rock és popzenei újdonságokat, követni is nehéz volt, hogy az elmúlt hetekben és napokban kinek jött ki új dala, videója. Most három újdonságot mutatunk meg ebből.

A leginkább általunk várt egyelőre még csak szöveges videó formájában látható dallal kezdjük. Ákos négy új dallal rukkolt elő, ebből a címadót ismerhettük meg először. Ákos szokás szerint nem csak digitálisan jelentette meg a kiadványt, limitált példányszámú, szövegkönyvvel ellátott, digipack csomagolású CD-n is hozzájuthatnak a rajongók. A négy új dal pedig: a címadó Hazatalál, amelyhez a későbbiekben klipet is tervez az énekes, továbbá a Nem kell más vigasz, az Ellenség a kapuknál és a Holnaptól. A Hazatalál erőssége egyértelműen Madarász Gábor, visszatérésével előtérbe került a gitárcentrikus dallamvilág. Érezhető, hogy nagyon sokat dolgoztak rajta az alkotók, Ákos pedig nagyon izgalmas és kiegyensúlyozott módon oldotta meg az énektémákat. Egyszerűen kellemes nyugalom árad a dalból. Ha szigorúan csak a szöveget nézzük, nagyon fontos témát feszeget, elgondolkodtató és az igazi csavart azzal vitte be Ákos, hogy a békés dallamokat nyugtalansággal tölti fel. Feszültséggel járó gondolatokat oszt meg, aki hallgatja biztos, hogy magába száll és végig gondolja az életét és felteszi magának a kérdést, mi az, hogy boldogság? Sikerült Ákosnak nem a zenébe építeni a “keménységet”, nem erőlködik a sorokkal, két hallgatás után biztos, hogy kitörölhetetlen a füledben marad.

Erről beszéltünk:

Ákos után jöjjön egy stabil, egyenes pályán mozgó csapat. A Hooligans sem puhult el az elmúlt évek alatt, nincs elkényelmesedés, bizonyítja ezt az új daluk. Nyilván ezen most lehetne velünk vitatkozni, hogy eleve puhák voltak, de mi igenis ki merjük jelenteni, a Hooligans egy jó rockzenekar. 2018 őszének végén új stúdióalbummal jelentkeznek, ennek a lemeznek érkezett most meg az első dala Jég hátán címmel. Zúzós, pörgős, tempós – igazi Hooligans, kettő szépséghibával. Ahogy érik a zenekar, úgy végre szövegben is felnőhetne végre Valla Attila szövegíró. Bizony rutinmunkának tűnik ez a refrén: “Még egy perc, még egy szó, lesz még rossz, lesz még jó. Még egy hecc, még egy show, ős káosz, állandó…” És lehet a zene volt meg előbb, de Tóth Tibi sem bonyolítja túl a pörgős tempót, marad a biztonsági zónán belül és hozza az elmúlt évek Hooligans sodrását. Ez persze nem feltételnül rossz, de hiányoljuk a kreatív megoldást. Tessék bátrabban belenyúlni a rockzenébe, dögösebb, nem gépi dobhangzással, keményebb gitár sounddal, végre egy érett, a fazonnak megfelelő Hooligans lenne a szemünkben.

A Jég hátán jó klippel, jó felvezetés a lemezhez, de a Hooligans státusza miatt nagyobb lett az elvárásunk.

Itt a dal:

A szemünk láttára nőttek fel és most kirepültek a fészekből. Az AWS koncertről-koncertre győzte meg a közönséget, hogy ők bizony “A Dal” népszerűségét jóra használják. A nyarat végigfesztiválozva készült el a negyedik stúdióalbum, a Fekete részem. Ahogy korábban is ígérték a srácok, a hamarosan megjelenő anyag sötétebb lett és keményebb fordulatot vett az eddigiekhez képest. A zenekar új dala az X/0  (ejtsd: iksz per nulla) címet kapta. Ahogy az üzenet, úgy a képi világ is rendkívül sötét, már-már kilátástalan, és elsősorban a manapság egyik legelterjedtebb mentális problémáról, a depresszióval való küzdelemről szól. Ami az AWS fejlődését illeti, kétségtelen, hogy nagyot léptek előre. A dal és a lemezelőzetes nyilatkozatok azt mutatják, hogy a mainstream siker elérését próbálják ellensúlyozni egy underground szintű, keményebb hangvételű lemezzel. Nem biztos, hogy most erre van elsősorban szükségük és nem biztos, hogy az összekovácsolt tábor ezt várja el tőlük. Nyilván az idő majd megmutatja jól döntötöttek-e akkor, amikor a sötétebb oldalt választották. Nem jó visszatérni ilyenkor a gyökerekhez, lévén kitárult előttük egy sok zenekar által hiába döngetett ajtó. Az AWS népszerűsége szerencsére még most töretlen, maradjon is így, de ezt a népszerűséget a legnehezebb megtartani. Féltjük őket, de bízzunk abban, hogy  ezzel a kitartással még nagyobbat lépnek előre. Ahogy az Eurovíziós lépcsőket megjárták a nullától a csúcsig, ahogy azt kezelték, metal fronton tanítani kéne. Várjuk a lemezt, addig meg itt az új dal: