ZAMÁRDIBAN PETŐFIVEL – DÍJÁTADÓ UTÁNI TANKCSAPÁS

A tudomány mai állása szerint, Petőfi Sándor a segesvári csatában elesett és maradványait azóta sem találták meg. Lukács László ezzel szemben Zamárdiban rátalált Petőfire és mint az év férfi előadója Fejes Tamással és Sidivel megmutatta, hogy milyen is úgy végigvinni egy 30 éves pályafutást, hogy nem agyalsz túl semmit, nem tolod magad a médiában, hogy felszínen maradjon a neved, nem vállalsz el mindent szar fellépést, nem gyártasz bullshit híreket magadról a bulvárnak, nem idomulsz semmilyen hullámhoz, hanem csak egyszerűen kiadod magadból, ami benned van. A saját értékrendjeid mentén, arról nem letérve teszed azt az egyszerű dolgot, hogy örömből zenélsz.  Így történhetett, hogy 2018-ban egy rockzenész nyerje a Petőfi Zenei Díjat az év férfi előadója kategóriában. Ugyanis augusztus 21-én a Strand fesztiválon rendezték meg a Petőfi Zenei Díj átadóját, amin Lukács Laci is nevezve volt.  A másik számomra értékes díjazott, Tátrai Tibusz apánk volt, aki az életműdíjat kapta. Évtizedek óta elkápráztatja a közönséget gitárjátékával. A nagybetűs MESTER!

Lukács 50 turné következő állomása a díjátadó másnapján  Zamárdiban volt a Strand fesztiválon, ahol a nagyszínpad előtti tér rendesen megtelt. Ahogy a turné többi állomásán is, itt is felcsendültek azok a dalok, amik átölelik a Tankcsapda eddigi pályafutását. A kezdetektől napjainkig. A Csapda elért egy olyan szintre, hogy már bármit csinál, az mögé mindig odaképzelnek az emberek valami mögöttes “eladtad magad” gondolatot. Ennek pusztán egy oka van. Generációkat ível át a munkásságuk, és mint mindenhol az élet területén, a generációs különbségek vitaalapot adnak. A Strand fesztiválon viszont ezeket a különbségeket nem lehetett észrevenni. A nézőtéren a tinédzserektől egészen a családapákig látható volt, hogy Lukács dalszövegei átívelnek ezen szakadékokon. Gyerekkoromban, amikor bátyám barátai megmutatták nekem a Hobo Blues Band Vadászat lemezét, varázsütésre lettem rajongója a bandának. Teltek az évek és amikor kijött a Férfibánat lemez, úgy rohantam haza a lemezboltból kezemben a kazettával, mint Usain Bolt. Megmutattam a nagyoknak a lakótelepen, hogy ezt nézzétek mit szereztem, és csak annyit mondtak rá, hogy Hobo eladta a bluest. Ez már nem az, ami volt. Egy világ omlott össze bennem, hogy nem tetszett nekik. És nem is nagyon értettem miért szólják le ezt a lemezt. Pedig Hobo sem csinált mást, mint lemezre vette éppen aktuális hangulatát. És ez így van rendjén, nem az elvárásokhoz kell idomulni, hanem alkotni abból, ami benned van.  A természetes nosztalgia, ami utoléri az idősebbeket, akik mint én is, a Legjobb Méreg albumra ittuk csatak részegre magunkat. Ahogy a bátyámék a Vadászatra.

Fotó: Bauer Attila

Lukács sem énekelhet ugyan arról, mint a kezdetekkor. Nem lehet mindig dühösnek lenni a világra, eltelt 30 év. Sikeresek lettek, és nem azért mert áteveztek egy másik zenei irányba, hanem mert karakánul tették a dolgukat a klasszikus hármas felállásban. Kellenek a vidám, szex, pia, csajok, rock and roll dalok, mert hát ez volna az egész életérzés sava-borsa. Akik károgva kövezik a zenekart, nem veszik észre, hogy talán ők is változtak a 30 év alatt, ők sem mennek már be pogózni középre, még ha a klasszikus Punk N Roll albumot játszaná a banda oda-vissza, akkor sem. Ahogy egy átmulatott éjszaka után nekünk már nem segít a gyógysör, hanem három nap másnaposság következik. Viszont a fiatalok, a mai világ szülöttei úgy hasítanak be előre pogózni, mint Zrínyi a törökök közé. A fiatalos lendület bennük van, és nem azt nézik, hogy hol találnak fogást a zenekaron, hanem amit mi is éreztünk ennyi idősen: húz a rock and roll! Mi pedig negyven felett hátul csendben léggitrázunk, és néha ha engedi a sérvünk, akkor térdre rogyunk és felbasszuk a metalvillát az égbe. Ahogy Lemmy is mondta:  “Ha azt gondolod, hogy túl öreg vagy a rock & rollhoz, akkor tényleg az vagy.”

Fotó: Bauer Attila

A Tankcsapdán nem látni ezt a megkeseredett öregedést. Az este hangulatát alaposan felhúzta Rag N Bone Man közvetlenül a Tankok előtt, és amikor a színpadra állt a debreceni hármas, minden létező energiát mozgósítottak a közönségben. Nem alibiztek, hanem megfogták a hangszereket és ami a csövön kifér tolták a rock and rollt a nyár utolsó nagy fesztiválján. A szokásos látványelemek, lángnyelvek, robbanások, kivetítő és persze füst meg lábdob. Minden ami kell egy tökös rock koncerthez az ezen az estén ott volt a színpadon. Úgy és olyan lendülettel, ahogy az kell egy félévszázados frontembertől.

Fotó: Bauer Attila

Mivel számtalan Csapda koncerten vehettem már részt az életemben, ezért sok esetben a közönség között mászkálok és figyelem a reakciókat. Nézem az új generációt, ahogy hasonlóan mint én, szívják magukba a rock adta hihetetlen érzést. Azt az önkívületet élik át percről percre, amit mi is átéltünk ennyi idősen. Fiatalodik a Csapda tábora, jönnek az ifjú rajongók és ezzel biztosítva van a következő évekre, hogy gyerekek gitárt fogjanak és elkezdjenek egy hasonló pályafutásról álmodni. És ami legfontosabb, hogy higgyenek benne, mert meglehet csinálni. Ez az egyik legfontosabb üzenete a Tankcsapdának. Mert hány és hány olyan banda van, akik hígabbak lettek csak azért, hogy lejátszási listában szerepeljen a nevük.

Fotó: Bauer Attila

Zamárdiban a másfél óra alatt egy pillanatig sem lehetett érezni, hogy itt valami izzadságszagú erőlködés lenne. Lukács, Fejes és Sidi, tolja a rock and roll szekerét, amit nem borítgatni kell, hanem találni egy másik szekeret és hasonlóan végigcsinálni ezt az utat. Már ha van rá affinitás persze. Mert közönség az lenne rá….

Lukács Laci díja mellett, meg kell említeni, hogy Fábián Juli posztumusz díjat kapott. A fiatalon elhunyt énekesnő olyan zenei életművet hagyott hátra nekünk, amit nem lehet elég díjjal kifejezni. Emléke és neve örökké fennmarad!

Görögh Attila – DeadLens Pictures