„Nem követünk recepteket” – Interjú Lee Olivérrel, az ék zenekar frontemberével

Lee Olivér neve a fiatal, ám tapasztalt zenészekből álló ék zenekarból, vagy abból a Trillionból lehet ismerős, amiben Apey-vel együtt zenél, de önálló produkciójával is járja az országot. Augusztus végén egy akusztikus koncerten találkozhat vele a közönség a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva városi program keretében megrendezett, képzőművészeti, irodalmi és zenei ArtKert Fesztivál Hangfoglaló színpadán. Rockzenekarával még az akkori Cseh Tamás Program első évadában jutottak támogatáshoz, így most az azóta eltelt időről és az elért eredményekről mesélt a zenész a Kultúra.hu honlapján.

Az ékkel az egykori Cseh Tamás Program első évadában, 2014-ben voltatok induló előadói támogatott zenekar. Már akkor sem voltál ismeretlen zenész, ehhez képest milyen szempontból jelentett segítséget ez a támogatás?

Igen, akkoriban sok helyen játszottam és épp egy válaszút előtt álltam. El kellett döntenem, hogy a saját utamat járom, vagy továbbra is mások zenéjét játszom. Utóbbival sincs semmi baj, csak nagyon izgatott a másik lehetőség, hiszen annak idején ezért kezdtem el zenélni. Ma ezt csinálhatom – ezt adta nekem a Cseh Tamás Program.

Hová jutottál el azóta, mi történt veled és a zenekarral az elmúlt években?

Rengeteg minden történt: az ék zenekar elkészített két nagylemezt és három videóklipet, valamint játszottunk sok-sok színpadon. Amíg 5 évvel ezelőtt ténylegesen visszatérő rémálmom volt, hogy az A38 színpadán éneklem a saját dalaimat, és ezt emberek hallják, addig ma mindez már teljesen természetes. Nagyon hálás vagyok azért, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Az egyik legfrissebb élményünk, hogy idén nyáron hangfoglalós színekben felléptünk az ékkel Veszprémben az Utcazene Fesztiválon és a Művészetek Völgyében is. Mind a két koncert elképesztően jól sikerült, nagyon sokan voltak, és imádták a zenénket.

Szentendrén lépsz fel hamarosan, ahol az ArtKert Fesztiválon találkozhat veled a közönség. Szólóban fogsz a Hangfoglaló Program színpadára állni, ez a ritkábban mutatott oldalad…

Teljesen más szólóban játszani, mint az ékkel zenélni, és igazából már más a műsor is. Körbenézek, és nincsenek ott a barátaim, akikkel jó együtt játszani: ez egyfelől félelmetes, másfelől pedig teljesen új lehetőségeket nyit meg. Nagyon szeretem a szólókoncerteket is, de egy-két ilyen után már alig várom, hogy föltekerhessem az erősítőt, és ezek a jómadarak mellettem zúzzanak (nevet).

Mik a tervek a jövőre nézve?

Készül egy klip a Mountains II. című számunkhoz, ami még a legutóbbi nagylemezünkön (Whatever It Takes) szerepelt. Közben pedig már dolgozunk a következő anyagon, most egy 3-4 számos kislemezt készítünk éppen az ékkel, ezt az EP-t pedig szeptember 14-én az A38 Hajó tetőteraszán be is mutatjuk. A Trillion új nagylemeze is finisben van, már most imádom azt a lemezt. Az Öröm a zene tehetségkutató döntője október 5-7. között lesz, oda bejutottunk az ékkel, úgyhogy elég izgalmas őszünk lesz. Ja, és egy szólólemezre is rápörögtem… Át kéne gondolnom az életemet.

Mennyire érzitek a közönséget és azt, hogy kiket szeretnétek elérni vagy megszólítani a zenétekkel?

Ami a legnehezebb benne, hogy tudjuk, léteznek ezek az emberek, van ez a szcéna, csak el is kell valahogy érni őket. Nem követünk recepteket, bevált formulákat, „nem cukorkát adunk az embereknek”. Ez alatt azt értem, hogy a mi zenénk nem háttérzene, és manapság nehezebb azon dolgozni, hogy elérjük és kicsit megállítsuk  az embereket zenét hallgatni, de én hiszek.