Axel: „Félve mentem ki a színpadra. Úristen megérdemlem én ezt?” Interjú a Kerozin frontemberével

Fotó: Kerozin facebook

A többszörös arany- és platinalemezes Kerozin zenekar frontemberével, Kovács Axellel beszélgettem, aki februrár 17-én egy szuper Techno-Rock Show-val lép fel Debrecenben, a Roncsbárban.

1998-ban jelent meg a „Kismalac” című számotok. Idén 20 éves az együttes.

Axel: Pontosan november 30-tól számolom a huszadik évfordulónkat. Épp a születésnapomon jelent meg 1998-ban a legelső album, a „Kismalac”. Hamarosan elkezdünk valami nagyobb bulit szervezni ez alkalomból, de most egyelőre ott tartunk, hogy egy új jubileumi műsort rakunk össze, aminek az első teszt-premierje Debrecenben lesz, a Roncsbárban. Ez annyira próba és teszt jellegű, hogy konkrétan még nem is próbáltunk rá. Megcsináltunk egy teljes rock (Best of) anyagot korábban az élő formációval, ami Kerozin – „Tartály” címmel 2016 végén jelent meg digitális terjesztéssel.  Ekkor 18 éves volt a csapat, így az elmúlt 18 évből 18 dal került az albumra rock verzióban, köztük az összes ismert Kerozin „örökzöld”. Miután végigjártam a techno és a rock utat, most a kettőt elkezdtük ötvözni élőben. Régebben nem nagyon tudtuk profin megoldani, hogy a techno verziókat élőben színpadra vigyük. Ha a techno dobot és a techno basszust kiveszed a mixek alól, akkor élő dobbal és élő basszussal helyettesítve rock zene a végeredmény. Ezért aztán első körben megcsináltuk a „Tartály” albumra rock verzióban olyan módon a dalokat, ahogyan annak idején a mesterek tanítványaként elképzeltem: kicsit punkrock-osan, Billy Idol-osan, Die Toten Hosen-esen, Bon Jovi-san. Most pedig épp az a cél, hogy a megmaradjon a dalok techno lüktetése élő koncerteken is. Ezért is adtuk azt a nevet a műsornak, hogy „Techno-Rock L!ve Show”.

Melyiket élvezi jobban a közönség a techno vagy a rock vonalat?

Axel: A rock verziókat is szeretik, bár leginkább a motoros és rock fesztiválokon. Érdekes módon elfogadta a közönség mindkét irányvonalat. Nem nagyon tudok olyan bandáról Magyarországon, akik egyik nap egy rock, majd másnap egy techno fesztiválon játszanak és mindkét tábor számára elfogadhatóak és hitelesek tudnak lenni. Viszont az érezhető, hogy a techno alapokra valahogy jobban ugrál és bulizik a nép. Ettől függetlenül a rockban is megvan az erő. Kezdettől fogva úgy éreztem, hogy valahogy ötvöznöm kell a két stílust. A régi retro-techno-ból megcsináltuk a rock verziókat, aztán újra visszahangszereltük azokat már modernebb hangzásvilágú hardstyle-techno-ba és most épp azon dolgozunk, hogy mindez élőben is eljátszható legyen egy klasszikus rock felállással (vagyis dobbal, basszgityóval és gitárral) kiegészülve.

Honnan jött az ötlet ennek a megvalósítására?

Axel: Az elmúlt két évben a Scooter előtt játszhattunk a Budapest Park-ban. Első körben egy élő koncertet szerettek volna „warm up” műsornak, de felvetődött a kérdés, hogy ha egy rock koncertet nyomunk egy több, mint tízezer fős techno közönség előtt, az nem biztos, hogy mindenkinek 100%-ig szimpatikus lesz. Erre az volt a válasz, hogy csináljuk akkor úgy, hogy élő legyen meg techno is… Na mondom azt meg, hogy csináljuk akkor? Így pont a Scooter-es Park-os buli miatt  újra hangszereltük a dalokat és megcsináltunk a rock verziók alapján egy olyan műsort új techno alapokkal, ami tényleg nagyon ütős lett. Mivel csak pár hetünk volt rá, nem is nagyon akartam eltérni a rock verziók felépítésétől és egy az egyben ráénekeltem az új techno alapokra a dalokat, ahogy a korábban kidolgozott rock verziókra. Most kezdtük el kidolgozni a technorock mixeket.

Rákerültek a „Tartály” albumra felvett énekek az új techno mixekre illetve újra vettünk pár gitárt. Február 17-én a Roncsban teszteljük először ezt a műsort. Én még nem hallottam élőben, hogy mit fogunk csinálni. Koncert előtt fog próbálni a csapat, úgyhogy meglátjuk mi sül ki belőle… Mindenki ismeri és tudja a dalokat, de ilyen formában még nem játszottuk össze. 14-15 dalról van szó. Kíváncsian várom én is!

Ahogy mondtad a techno dalokból rock lett, majd újra techno. Melyik jött könnyebben?

Axel: Mindkét műfajt nehéz jól csinálni, de haladhat gördülékenyen. A rockot olyan szinten könnyebb hangszerelni, hogy nem kell nagyon a hangszereket keresgélni, mivel azok nagyjából adottak. Összesen három hangszínt használsz (dob, basszus, gitár. Persze ezeken belül is van azért bőven választék…) A szintiken végtelen a lehetőségek száma, ott rengeteget lehet tökölni azzal, hogy meddig tekergeted a hangszíneket. Valójában a lehetőségek nagy száma miatt sokkal nehezebb szerintem a techno-t véglegesíteni. Igazából egy dal soha nem lesz kész, maximum lezárhatod a melót, de bármeddig tekergethetné az ember. Sokat küszködtem a rock verziókkal, főleg azért, mert techno csapatként indult a Kerozin, így rock zenészek eleve nehezebben azonosultak a zenével eleinte.

Később azonban szólóban folytattad a Kerozinnal.

Axel: Ahogy a kétezres évek elején a korábbi társammal, Mosquito-val külön váltunk, onnantól kezdve volt lehetőségem arra, hogy több emberrel együtt dolgozzak és együttest verbuváljak magam köré.
Valójában, ahogy szóló lettem, attól kezdve váltam együttessé is… Már korábban is elkezdtük az élő koncerteket, viszont mire a Kerozin „Tartály” lemez összeállt közel tíz évembe telt. Nagy meló volt összeszedni az embereket, próbákra járni, a már megírt dalokat áthangszerelni. Úgy érzem, hogy maga a rock műfaj is lassan már inkább retrónak számít. Hiába csinál az ember új rock verziókat bármennyire szívügye, hiszen a klasszikus rock hangszerelés önmagában már nem mutat előre. Manapság a rádiók sem játszanak olyan zenéket, amiben megszólal egy torz gitár. Megcsináltuk a „Tartály” albumot, ami mindamellett, hogy válogatás lemez, önmagában is egy retro album, hiszen rock album. Ami előre visz a jövőben az mindenképpen a stílusok ötvözete. Most már mindenki gépi alapokat használ, úgyhogy onnantól kezdve, hogy megvoltak a rock verziók, egyszerűbb volt megcsinálni a techno verziókat. Végig kellett járnom az utat, nem tudtam kikerülni a rock verziók elkészítését sem. Több verzióban, évekig készült a lemez, de tudtam, hogy az ördögnek tartozom ezzel az albummal. Amíg nem vagyok vele kész, addig nem tudok továbblépni. Mindennek meg kellett érnie. Hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg. Ha az egyik dolog beérik és azt megléped, akkor jön majd a következő, de nem hagyhatsz ki lépcsőfokokat. Nekem ez volt az a lépcsőfok.

Ha visszatekintesz a kezdetekre, úgy érzed könnyen jött a Kerozin sikere?

Axel: 17 évesen már a rock csapatommal próbáltam és mászkáltunk össze-vissza az országban, de ’98 novemberében, (mikor kijött a „Kismalac” album) olyan szinten megkaptam a sikert a semmiből, hogy az engem is megdöbbentett. Megjelent az album és rá két hétre azt láttam, hogy Miskolcon egy teltházas sportcsarnokban játszunk, ahol mindenki üvölti a dalokat. Félve mentem ki a színpadra… Úristen, megérdemlem én ezt? Úgy éreztem ezért én nem szenvedtem meg, nem izzadtam vért. Láttam, hogy a nagy együttesek évtizedekig próbáltak, dolgoztak és sokat küzdöttek azért, hogy sikereket érjenek el, én pedig hirtelen, megkaptam az élettől. Kiálltam és hétezer ember üvöltötte a dalokat. Előtte ahhoz szoktam hozzá, hogy egy rekesz sörért játszottunk mindenféle rock kocsmákban. Úgy éreztem, hogy igenis vért kell izzadni a sikerért, ami azóta meg is történt…

Új dalok is születtek közben?

Axel: Rengeteg új dalszövegem hever a fiókban, de addig a pillanatig nem akartam az új dalok hangszerelésébe belekezdeni, amíg nem találtam meg magát a stílust, az irányvonalat, amire azt mondtam volna, hogy érdemes benne gondolkodni és továbbhaladni rajta. Lesz egy új dal most szombaton is a Roncsban, amit korábban egy punk-rock formációval csináltam. Nagyon érdekes hallgatni, hogyan lesz egy punk nótából modern megszólalású Drum’n’Bass.  A jövőben a lassabb 120-140 BPM közötti tempójú dalokat veretős hardstyle-os alapra csináljuk, a gyorsabbakat pedig drum’n’bass-re, ahogy ebben az esetben, de bármilyen ötvözetet el tudok képzelni.

Tavaly csináltatok egy „Despacito” paródiát „Szelidi-tó” címmel. Honnan jött az ötlet?

Axel: Kint voltam Spanyolországban tavasszal és mindenhol a „Despacito” szólt. Mikor hazajöttem hallottam, hogy a csapból is ez folyik ugyanúgy, mint ott. Éppen a Szelidi-tónál voltam Both Zoli barátomnál, aki Magyarország egyetlen vadállatbefogója. Kint ültünk a teraszon és a szomszéd diszkóból szólt a „Despacito”. Én meg borozgatás közben elkezdtem énekelni, hogy „Sze-li-di-tó”. Akkor jöttünk rá, hogy rá lehet énekelni a „Despacito”-ra. Aztán mikor hazajöttem egy fél óra alatt kidolgoztam a szöveget, abszolút poénból. Felénekeltem a stúdióban és átküldtem Zolinak, aki tovább küldte Szolnoki Petinek. Ahogy Szolnoki meghallotta egyből hívott, hogy szeretne benne énekelni. Majd felvettük vele másnap a refréneket, utána Rokker Zsolti felnyomta a rap részt, amit direkt az ő stílusában írtam meg. Először gyorsan egy karaoke alapra vettem fel és feltöltöttem Youtube-ra, amit 300 ezres nézettséggel egy hét múlva töröltek, mondván, hogy szerzői jogokat sért. Később forgattunk rá egy klipet is baromságból és felkerült újra, de ekkor már nem írtuk oda, hogy „Despacito” és így már nem kötöttek bele. Az egész poénos, baráti összefogás volt.

Láttam, hogy tavaly decemberben Máltán, előtte pedig New Yorkban léptél fel.

Axel: Szinte mindenhol vannak magyar közösségek, akárhol járok a világban. Az elmúlt évtizedben többen menekültek el Magyarországról, mint ’56-ban… New Yorkban, Írországban és Máltán is magyar közönségnek játszottunk. A világ túloldalán, New York-ban nagyon megindító volt, amikor meghatódott honfitársaink könnyes szemmel meséltek a sorsukról és, hogy milyen jó, hogy hoztunk egy kis hazai hangulatot. Volt olyan, akinek szó szerint menekülnie kellett a svájci frankos adóssága elől, úgyhogy nem annyira fenékig tejfel az élet mindig mindenki számára ott sem. Hál’Istennek bárhova megyünk mindig szeretet vesz körül. Legközelebb Tenerifén fogjuk letesztelni, hogy mekkora magyar közösséget sikerül összekovácsolni a szigeten egy Kerozin bulival.

A “Tartály” című lemezt itt tudjátok meghallgatni:

Fotók: Kerozin Facebook