2018-BAN ÚJ JIMI HENDRIX-LEMEZ JELENIK MEG, ZÖMÉBEN KIADATLAN DALOKKAL

Stílusosabb lett volna Jimi Hendrix születésének 75. évfordulóján (2017. november 27-én) bejelenteni, de azért így is nagyon üt a hír, hogy jövőre újabb Hendrix-lemez kerül a boltok polcaira, ráadásul az azon szereplő 13 dalból 10-et soha nem hallhattunk még.

A felvételek 1968 januárja és 1970 februárja között kerültek rögzítésre, többnyire vendégzenészek kíséretében. Az alap zenekar pedig természetesen a Band of Gypsys, vagyis Jimi Hendrix, Billy Cox és Buddy Miles.

A felvételek közül kitűnik egy feldolgozás is: Muddy Waters Mannish Boy című dalát is rögzítették gyorsított tempóban. Szintén érdekesség a Hear My Train A Comin’ lemezre kerülő verziója, ugyanis azt a Jimi Hendrix Experience eredeti felállásával vették fel (Hendrix, Noel Redding és Mitch Mitchell).

A lemez címe Both Sides of the Sky lesz és a Sony Legacy Recordings gondozásában lát majd napvilágot 2018. március 9-én. A digitális kiadás mellett természetesen fizikai formátumok is érkeznek majd CD és sorszámozott dupla vinyl formájában.

A Both Sides of the Sky a harmadik és utolsó eleme a Hendrix archívumnak. Elődjei a Valley of Neptune (2010) és a People, Hell and Angels (2013) voltak.

A lemez hangmérnöke az a Eddie Kramer volt, aki Hendrix összes lemezének hangmérnöke volt, de dolgozott a The Beatles, a The Rolling Stones, a The Kinks, a Led Zeppelin zenekarokkal és olyan szólóelőadókkal is, mint David Bowie, Carlos Santana vagy Eric Clapton. A produceri munkálatokat John McDermott és Janie Hendrix, Jimi húga látta el.

A teljes dallista:

01. Mannish Boy*
02. Lover Man*
03. Hear My Train A Comin’*
04. Stepping Stone*
05. $20 Fine*+
06. Power of Soul^
07. Jungle*
08. Things I Used to Do#
09. Georgia Blues++
10. Sweet Angel*
11. Woodstock*+
12. Send My Love to Linda*
13. Cherokee Mist*

* kiadatlan
^ korábban kiadatlan bővített verzió
+ vendég: Stephen Stills
# vendég: Johnny Winter
++ vendég: Lonnie Youngblood