„azt hangsúlyozzuk ki, elsősorban barátok vagyunk.” – HOLLYWOODOO Urbán Szabolcs interjú.

Jó pár év után ismét van Hollywoodoo zenekar, sőt új albummal jelentkeztek melynek címe „Végre”. Az album megjelenésének és természetesen az elmúlt évek apropóján beszélgettünk Urbán Szabolcs gitárossal.

Fotó: facebook.com/hollywoodoomusic

A „Végre” címmel kezdünk, mert legutóbb 2009-ben jelentkezett utoljára a Hollywoodoo zenekar, ami elég régen volt. A cím itt arra is utal, hogy végre új album van?

Nagyon megengedő vagy, ezzel a 2009-es albummal, mert igazából én 2006-ra keltezem az önálló albumok közül a legutóbbit. Nyilván azóta megjelent egy „Light” lemezünk, illetve egy EP. Annyira azért nem voltunk lusták, hogy 5 számot ne dobjunk össze. A „Végre” címet én találtam ki, annyira jó. Két értelmezése is lehet, az egyik, hogy végre, hosszú várakozás után megjelent egy újabb album a zenekartól, a másik, hogy annyit vártak ezzel a lemezzel, hogy befejezzék a pályafutásukat, hogy végre vége van. Szó sincs erről természetesen, az előbbi értelmezés a helyes, ha valaki esetleg ezt nem tudta megfejteni. Így jött a cím. Sok ötletelés nem volt rajta, én egyből mondtam, hogy legyen az a címe, hogy „Végre”, Trócsányi Gergő azt mondta, hogy legyen a címe az, hogy „Tessék” mondván, tessék itt a lemez, de a „Végre” mellett döntöttünk, mert az sokkal jobb, mivel én találtam ki.

Lehetett volna egy radikálisabb változat is a „Nesztek”.

Nyilván, személyes beszélgetésekben, megfelelő mennyiségű tudatmódosító folyadék elfogyasztása után, így használnánk ezt a kifejezést. Nem nagyon tudjuk feltérképezni, hogy milyen korosztály hallgat bennünket, vannak elképzeléseink, de félek, hogy a nálunk idősebbek megsértődnének rajta, úgyhogy maradt a „Végre”, ebben is benne van minden, amit üzenni akarunk ezzel a címmel.

Aki ismeri a zenekart, az tudja, hogy Trócsányi Gergő egészségügyi okok miatt jó pár évig nem állt a zenekar rendelkezésére, de most már ő is maximálisan ott van a csapat forintemberi pozíciójában. Aki esetleg lemaradt erről a pár évről, hogyan foglalnád össze röviden? Nyilván, itt ti vártatok, türelemmel voltatok, a zenekar végét soha nem mondtátok ki. Hogy telt ez a pár év? Én azt feltételezem, hogy inkább a bizonytalanság jellemezte ezeket az éveket.

Kívülről sajnálom, hogy ha így nézett ki, nyilván nem kommunikáltuk az ellenkezőjét sem. Gergő mondta, hogy nyugodtan toljam rá a dolgot, többek között az ő lábadozása is közrejátszott. Ugye neki volt egy komoly műtétje jó pár évvel ezelőtt, aminek az utókezelése és az utóügyek elég hosszú időt vettek igénybe, de mi – azért azt hangsúlyozzuk ki, elsősorban barátok vagyunk. Ezt az egészet ahhoz tudnám hasonlítani, hogy volt egy zenekar, a dobos keze elhalt, és a zenekar többi tagja nem azt mondta, hogy viszlát, keresünk majd mást a helyedre, hanem megvárták, míg megtanul egy kézzel dobolni, mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a társaság együtt maradjon. Persze az is nyilvánvaló volt, hogy onnantól középtempós zenéket játszottak. De nálunk is így volt. Természetes dolog volt, hogy amellett, hogy több más ügy is történt a zenekar berkein belül, ami lassította a zenekar működését, amellett a Gergő lábadozása volt az elsődleges olyan ok, ha mondhatunk ilyet. Mi azért a háttérben csináltuk a dolgunkat, íródtak a dalok, mindenkinek volt ötlete, kivétel persze engem. Aztán amikor Gergő újra velünk volt, és oda tudta tenni magát jobban, akkor születtek a gyerekek a zenekarban, épültek a házak, mindenkinek volt saját ügye, de ahogy Gergő lábadozott, lehetett vele párhuzamosan ezeket is intézni. De hála Istennek, körülbelül február óta kezdtük el ezt a lemezt felvenni, és viszonylag hosszú idő után, végre lett valami, amit meg lehet hallgatni, és a végére már én is megszerettem.

Aki most, egymás mellé teszi az általad említett 2006-s albumot, és a mostanit, az mennyire látja annak a folytatását, vagy inkább egy teljesen más történetről van szó? Tényleg sok-sok év telt el, úgyhogy tényleg nem tudom, hogy mennyire nehéz ezt ilyenkor ott folytatni ahol abbahagytátok.

Nem nagyon szoktuk ott folytatni, de az jó, ha azt mondod, hogy megmaradt a zenekar karaktere, mert sosem volt olyan, hogy mi folytattunk volna egy lemezt. Nekünk volt már zúzós lemezünk, volt funky-s lemezünk, és igazából, ami a folyamatos „hollywoodooságot” jelenti, az egyrészt, a zenékben fellelhető karakter, amit Te is mondasz. Teljesen mindegy, hogy mit játszunk, másrészt a dalszövegek azok, amik jellemzőek ránk. Egyébként nem Debrecenben, hanem Szegeden volt egy koncertünk, jó pár évvel ezelőtt, és akkor még nem is volt ennyi lemezünk, akkor mondta egy fiatal srác, hogy azért szereti a Hollywoodoo zenekart, mert nem hasonlít semmihez, hanem ilyen „Hollywoodoo-s”. Ez a legnagyobb dicséret, amit kaphat egy zenész. Nyilván nem mondjuk azt, hogy minket nem érnek hatások, ez időről időre felfedezhető, hogy bennünket is megérintenek, nem csak a régi dolgok, hanem az újak is. Főleg Krisztián, az első hegedűsünk, ő az, aki szeret rácuppanni az ötletelésben az új dolgokra, most már elkezdett kockás inget hordani, és azt várom, hogy mikor növeszt szakált.

Fotó: facebook.com/hollywoodoomusic

Beszéljünk arról, hogy 11 dal található ezen az albumon, és vendégek is szerepelnek rajta. Kik ők, és milyen szerepet töltenek be?

Szekeres Andris egy olyan dalban énekel, ami már volt. Ez a dal már korábban megjelent és annyira jó, hogy felkerült erre a lemezre.  Ez az „Ezen a nyáron” című dalocska, amiben ő énekel, illetve vokálozik is. Van trombitásunk, aki nem vendég, ő Szakács Tibi, aki kiváló ötletekkel fűszerezi meg a dalainkat. Most már a lemezborítón is szerepel, illetve van két vokalista lány, Silye Júlia és Révész Klári, akik teljesen jól énekelnek, vokáloznak és tök jól kiabálnak az egyik dalban. És van még Süle Zsolti, aki zeneszerző.

Fent van ugye a YouTube-on is az album, mindenki meghallgathatja, és gondolom terveztek videoklipeket készíteni. Lesz-e turné, beindul-e ugyanúgy a zenekar, mint a korábbi években?

Nyilván tervezünk, van új menedzsmentünk, aki a kiadóval együttműködve csinálja ezeket az ügyeket. Gőzerővel gyakorlunk az új dalokra, tervezünk, reméljük a menedzsment is tervez mindenféle turnés megoldásokat. A fesztiválokon biztosan ott leszünk.

Burai Árpád

A cikk a Hangfoglaló Program Támogatásával készült.