ÚJRA VISSZA A GYÖKEREKHEZ – UDO DIRKSCHNEIDER BESZÁMOLÓ

A nyugdíjas korban lévő fémszívű germán őrmesterünk épp idén „ünnepli” harminc éves jubileumát a nyolcvanas évek legendás Accept együttessel való első szakításának. Ne feledjük, Ő hozta meg a sikert frontemberként az addig amatőrként működő bandának karakteres hangjával, de nézetkülönbségek miatt 1987-ben mégis mennie kellett onnan. Aztán Udo sikeres szóló karrierbe kezdett, új zenekart alapított, bár a kilencvenes évek elején a közönség nyomásra visszatért az anyazenekarhoz három album erejéig, most ennek a jubileumnak, és a rajongók örömére műsor ügyileg, szintúgy az egykori „gyökereihez”. Herr Dirkschneider stabilan tolja a heavy metalt rekedtes orgánumával, bő negyven éve, utóbbi években rendszeresen eljön turnéjával Budapestre. Most a „Back To The Roots Part II.” nevűvel, amiben kizárólag Accept dalokat játszott csak.  Jelenlegi zenekarát folyamatosan vérfrissíti fiatalokkal, mostanra a finn gitárost cserélte le Bill Hudsonra. Már csak ő maga a régi bútordarab a 88-as felállásból…

Fotó: Radó Norbert/Photo:in-visible

A helyszín a főváros szinte egyetlen nagyobb téli klubja, a Barba Negra. Kapunyitás után nem sokkal meg is kezdi a bemelegítést az elég foghíjasan gyülekező középkorú, főleg férfi közönségnek az osztrák Garagedays kvartettje.

Fotó: Radó Norbert/Photo:in-visible

Hagyományos felállású kevésbé ismert csapat itthon, de nem először koncerteznek Udoékkal Európa szerte, nálunk is jártak már két évvel ezelőtt a mostanival azonos nevű turné első felvonásában. Azóta szépen fejlődtek zeneileg, főleg thrash irányba, meglátszik, hogy a harmadik készülő stúdió albumukat a Metallica producerével, Flemming Rasmussennel készítik. Kern Marco énekes ugyan mindent megtesz, próbálja buzdítani, együttműködésre bevonni a közönséget, szűk órát tolnak a „Passion of the Dirt” albumukra alapozva, miközben szépen telik  a küzdő, mert sokan célirányosan Udora jönnek csak a hóvégi hétfői estén. Azért a ’Piece of Shit’ nótájuk elég találó…

A negyvenpercnyi technikai szünet alatt a Negra hangszóróiból patinás dalok ( Maiden, Judas, Dio stb.) szórakoztatják a fogyasztó, helyezkedő, eddigre közel teltháznyi rocker népet. Én is körbenézek merch fronton a bejáratnál, van itt minden, dedikált fotótól (3ropi) a dobbőrön (13e) át zenekaros ruhán és fürdő lepedőn (7,5e) túl minden! A bárpultnál meg pörög az ital, alapozik a nép. Némi rigmusok kiabálása után germán pontossághoz híven negyed tízkor fel is csendül az intro, majd minimál színpad technikával megjelenik a bundeswehrbe öltözött Dirkschneider és ifjú csapata, a „The Beast Inside”-dal. Kevés a konferansz szöveg, de a köszöntés megvan, jönnek a dalok sorban a kilencven utáni és az első Udo korszak méltán sikerese Accept dalaiból, bár a múltkori „gyökeres turnén” jobb volt a választék.

Fotó: Radó Norbert/Photo:in-visible

A hangzás hibátlan, a fénytechnika rettentően alap. Nincs sok mozgás a színpadon, Bullet Professzorunk szinte egyhelyben toporog, vagy a gitárosok valamelyikébe karol bele show elemként, némi léggitárt mímelve, vagy a combját csapkodva. A közönség ennek ellenére kifejezetten élvezi az egykori 80-as 90-es metált, ami mára kicsit fémesebb, indrustial hangzást kapott, a Rammsteinhez hasonlóan. Nincs dob, vagy gitárszóló, a repertoárt két lassabb nóta színesíti csak menetközben, a líraibb „Can’t Stand the Night, és az Amamos la Vida”.  Színpadi fényben a piros és a kék dominál, némi CO füsttel megspékelve a hátul helyet kapó Dirkschneider feliratot.

Fotó: Radó Norbert/Photo:in-visible

Persze, nem egy arénás parasztvakító produkciót vár az ember, mert Mesterünk már túl van két infarktuson, de a látvány és show elemekkel nagyon szűkmarkúan bánik. Szépen lemegy a kiszámított standard másfélóra műsor a két Accept korszakból válogatva, mikor is levonulnak.  Ugyan látszik, hogy nincs vége, ezért is csak elfogadható szinten Udózik a közönség, mintha tudnák, hogy a ráadás benne van a jegyárban.  Smirnov gitáros jelenik meg először, szépen felvezetve a best of négy sláger közül az elsőt, a „Princess of the Dawn”-t. Szinte erre várt mindenki, meg a „Metal Heart”-ra, hiába nyilatkozta nem egyszer őrmesterünk, hogy elege van az Accept dalokból, a nép, az istenadta kiköveteli azokat. Ő meg szépen visszatér a gyökereihez a népszerűség kedvéért, bármiket is mond.

Fotó: Radó Norbert/Photo:in-visible
Fotó: Radó Norbert/Photo:in-visible

Nosztalgiára éhes a közönség. Igazából ilyenkor remekül megy a közös nótázás a zenekar és a jelenlévők részéről, mert a zömében negyven feletti férfi rajongó bázis ezeken nevelkedett. Megkapjuk a kötelező darabokat gyorsabban, majd az eddig lassan állandónak mondható „Balls To The Walls”-szal zárjuk az estét. Aki először járt ilyen klubkoncerten, kitűnő élményt kapott, nekünk pedig jó volt visszarepülni azokba a csodás 80-as évekbe. A jelenlévő mintegy ezer ember elégedetten távozott, viszont abban is biztos vagyok, hogy az Udo által agyon szapult anyazenekar, az Accept januári koncertjével, Mark Tomilloval az élen, alaposan le fogja iskolázni látvánnyal, produkcióval a kissé berozsdásodott fémszívű őrmesterünket. A mai bulin hangzásilag a maximumot, látványban viszont a minimumot kaptuk. Erős közepes koncert volt csak annak fényében, hogy a „Back To The Roots Part I.”jóval erősebbre sikerült merítésben.

Fotó: Radó Norbert/Photo:in-visible

A setlist:

  1. The Beast Inside
  2. Aiming High
  3. Bulletproof
  4. Slaves To Metal
  5. Another Second To Be
  6. Protectors Of Terror
  7. Fight It Back
  8. Can’t Stand The Night
  9. Amamos la Vida
  10. Stone Evil
  11. Hard Attack
  12. Love Child
  13. Objection Overruled
  14. X-T-C
  15. Russian Roulette
  16. Princess Of The Dawn
  17. Metal Heart
  18. Fast as a Shark
  19. Balls To The Walls

Juhász Peti