PAUL MCCARTNEY ÉS JUSTIN TIMBERLAKE IS SZEREPEL A FOO FIGHTERS ÚJ LEMEZÉN

Óriási marketingkampány vezette fel a Foo Fighters kilencedik, Concrete and Gold című lemezét. Nyáron bemutatták a Run című dalt és annak videóját, majd jött a The Sky is a Neighborhood mesebeli videója. A lemezmegjelenés előtt pedig utolsó pillanatban a The Line című dalt is bemutatták, azt egyelőre videóklip nélkül.

Persze az is érdekes, hogy három stúdiódallal vezettek fel egy 11 számos lemezt, de lényegében nem sok dal volt, amelyet nem játszottak élőben a nyári turnéjuk során, Budapesten például hallható volt a Sunday Rain is.

Szóval az egy dolog, hogy a zenekar nem bírt várni a szeptember 15-i lemezmegjelenésig és júniusban bemutatta a fél lemezt élőben, illetve három dal fut a rádiókban, a marketing gépezet itt nem állt meg. Csak néhány érdekesebb akció a sok közül:

  1. Utolsó pillanatban bejelentett Chevy Metal-buli AusztráliábanA Chevy Metal Taylor Hawkins dobos szerelemprojektje, amit akkor hozott létre, amikor Grohl hanyagolta a Foo Fighters-t a Queens of the Stone Age miatt a 2000-es évek elején. A koncepció pofonegyszerű: kis klubokban játszani a haverokkal a rock klasszikusainak időtlen slágereit. Szeptember elején a Foo Fighters épp Ázsiából tartott vissza Európába, de Taylor és Dave Sydneyben nyomtak egy koncertet. Íme David Bowie Ziggy Stardust című dala az előadásukban:
  2. Dave Grohl húst süt interjú közbenÉs ha már Ausztráliában jártak, természetesen interjút is adtak, de nem ám akármilyet: Allison Langdon riporter házába is ellátogatnak, ahol Dave segít húst sütni.
  3. Kocsmát nyitottak Londonban a lemezmegjelenés alkalmábólA The Foo Fighters Arms névre átkeresztelt pubban természetes van FF-sör is! A kocsma szeptember 14-20. között üzemel ilyen néven és módon.

    Az NME rövid Facebook-videója a helyről:

  4. Titkos koncert Stockholmban és BarcelonabanA londoni O2 Arénában lesz teltházas koncertjük szeptember 19-én, ezért nem utaztak vissza az Egyesült Államokba. Ha pedig már itt vannak és épp lemezük jelenik meg, miért ne csinálnának utolsó pillanatban bejelentett meglepetés-klubkoncerteket.
  5. AC/DC-dalt játszottak a BBC1-onPersze játszottak új és régi Foo Fighters-slágert is, de mégis ez a legkirályabb:
  6. Justin Timberlake is háttérvokálozik az új lemezek egyik dalában (Make It Right), de az egészben az a legjobb, ahogyan a megismerkedésük történetét elmesélik az album készítését bemutató animációs kisfilmben:

    Extra: a Concrete and Gold lemezen Paul McCartney is szerepel, de egy kicsit szokatlan szerepben: a Taylor Hawkins által énekelt Sunday Rain című dalt dobolta fel az ex-Beatle. A Macca-rajongók számára lehet, hogy nem meglepő a dolog, ők ugyanis bizonyára tudják, hogy McCartney remek dobos is, többek között ezen a hangszeren is játszott a The Beatles legendás 1968-as, cím nélküli lemezén (“A Fehér Album”).

  7. Dave Lars Ulrich műsorában sziporkázott 45 percen átA Metallica-dobosnak saját műsora van az Apple Beats 1 rádiójában, amelynek most Grohl volt a vendége. Amikor két sztárdobos leül egymással szemben…

Végül pedig íme a már említett két új videóklip: