PIRAMIS A VÉREM – KONCERTBESZÁMOLÓ A VÁRKERT BAZÁRBÓL

0
1

Budán a múlt században létezett huszonhárom évig egy legendás szabadtéri szórakozóhely a Vár tövében, amit Budai Ifjúsági Parknak kereszteltek el. A hely annyira menőnek számított a hetvenes évek végére, amikorra második aranykorát élte, hogy óriási presztízskérdés volt az akkor regnáló rock zenekaroknak fellépni a pódiumon. Aki nem játszhatott itt rendszeresen, az nem létezett, aki nem fordult meg közönségként a BIP-ben, az nem számított. Az akkori hazai popipart az ORI – Országos Rendező Iroda mellett az MHV – Magyar Hanglemezgyártó Vállalat uralta, így rendesen beleszólt abba, hogy kinek miként és merre menjen a szekere. Voltak “őszinte” meg “kőkemény”, tiltott, tűrt és támogatott együttesek.

Utóbbiak közé sorolható a Piramis, ami 1974-1982-ig tudhatott magának aktív éveket, lemezeket és hatalmas sikereket, aztán a frontember Révész Sándor kivált, később Som Lalát meg csőbe húzták az aranyüggyel, ami a zenekar végét is jelentette egyben. A mór megtette kötelességét, a mór mehet… Sokan ismerik a történetet, nem is folytatom, mint ahogy azt is, hogy 1984-ben a BIP-et végleg bezárták felsőbb parancsra (helyette lett a PECSA, ami mára megint csak megszűnt létezni), de idén valami kisebb csoda folytán az egykori húzó bandákból ötnek újból megadatott a lehetőség, hogy a Várkert Bazár régi-új helyszínén fellépjenek. Eredeti zenekar híján elsőként a Piramis-évek köszöntek vissza Révész szólókarrierjén keresztül 2017. június 15-én az ezerháromszáz fős közönségnek. Nem, nem a Parkot nyitották meg ismét, hanem a mellette lévő Várkert Bazár jóval kisebb, az Öntőház udvarában lévő szabadteret vehették birtokba az egykori rockerek, csövesek nosztalgiára kiéhezett negyvenpluszos közönsége.

A helyszínen katasztrófavédelem szerinti teltház, hiába, a West Balkán-ügy megtette hatását. A kintrekedtek a várból nézik fentről vagy kétszázan. Csodálatos panoráma Pestre, remek nyári idő, és hát a szervezők sem árultak zsákbamacskát, a régi Piramisból “csak” ketten vannak jelen, Závodi Janó és Révész Sándor. Ma is létezik ugyan egy PiramixPiramis PluszPiramis nevű formáció, ami perben áll az egykori zenekart alapító Sommal névbitorlás miatt, ebben a betegeskedő Lalán és Révészen kívül megtalálható az originál együttes 3/5-e némi zenei kalandozás után, de erre később visszatérek. Bonyolult egy történet, én is nehezen tudok az alapproblémától elszakadni. Mindenesetre kíváncsian vártam a mostani Révész-Závodi féle felállást, mit tesz le az asztalra, mennyire hozza vissza a feelinget. Keresünk régmúlt éveket…

Némileg nyolc után semmi faxni, intro híján Elment a kedved című dallal nyitunk, de épp meghozza azt, s egyszerűen elkezdődnek a Piramis évek. A rőt napnyugat megtörik a várfokán, szólnak a rigmusok kissé bátortalanul, majd néhány best of sláger után megalapozódik a hangulat is. A színpadon minimál fénytechnika, a zenén van inkább a hangsúly. Sándorunkon egyszerű fekete vászonnadrág, szürke atlétával, majdnem ugyanúgy néz ki, mint anno, kifejezetten izmos, korát meghazudtolja. Závodi sem sokat változott a poló – kockásing kombóval, meg wesko csizma, szűk farmer imagevel, önfeledten élvezik mindannyian a közönség fogadtatását. A Másnap nóta alatt a másod (vagy harmad? ) gitáros Horváth Ákos vokálja sem vall szégyent,sőt, később is sikeresen segít az énekben. „Figyeltem minden hangra, vártam a folytatást!” Sándor megszólalt hosszú csend után: – A nosztalgia jegyében szeretnénk megidézni az egykori Piramis hangzásvilágát ezen a kultikus helyszínen annyi év után! – Bő harminc év telt el, Játszunk az ördöggel, vagy a nagyrészt erősen középkorú közönséggel, aki a szívükig emeli magát a produkciót. Révész nem sokat fecseg, de mosollyal nyugtáz minden pozitív megnyilvánulást, majd nyakába kap egy kisebb Szeress feliratú lepedőt az első sorból jó néhány szignóval, ami az elején járt körbe a korán érkezők között. Aprócska technikai malőr támad a dob körül, pár szám felcserélődik ezért a setben, majd David Bowie feldolgozás jön magyarul, a popikon emlékére. Közben teljesen besötétedik, így a háttérben a sárgásan megvilágított várfal, és a pesti Országház a Lánchíddal egyetemben kitűnő hátteret ad a főleg piros-fehér-zöld színpadi lámpákkal, Dunán úszó sétahajó armadával. Szabadnak születtünk mindannyian. A Piramis kultusz kialakulásában a populáris zene mellett jelentős szerepet játszott a láthatatlan hatodik tag, Horváth Attila dalszövegíró, aki annyira jól és egyszerűen (zseniálisan) faragta meg a rímeket a Ratkó-korszak fiataljainak mindennapi problémáiról, hogy azokat azonnal magukénak érezte a kallódó ifjúság nagy része. Persze bőven segített reklám gyanánt az Bors – Erdős doktor által vezetett MHV gyors lemezmegjelenései is, egy kis tévés szereplés, amihez az egykori zenekarvezető, Som járta ki a zöld utat, ha úgy tetszik, ő Professzor volt, aki tette a kötelességét. A konkurens bandák így egyéb promóció híján kénytelenek voltak apait, anyait beleadni egy-egy ifiparkos buliba, mert itt több ezres volt a zsűri, aki az egekig emelt, vagy süllyesztett egy favorizált előadót. Mindez komoly ellentétekhez és háborúknak szolgált alapul (P.Mobil kontra Piramis), de még az sem volt mindegy ki, ki előtt játszik és milyen cuccal. Most is stílszerűen mögöttünk az egykori Park helyén óriás ledfalon dübörög a Mobil és Török Ádám kontraként, de csak a várfokig hallatszik. Viszont anno a közönség abszolút profitált az egykori csatákból. Frontember Sándorunk sármjával, kontratenor hangjával rendesen „eladta”a produkciót a rock aranykorában is, tini lányok ezreit őrjítve meg anno, amit a mára erős középkorú közönség egykor szebb napokat megélt hölgy tagjai közül sokan nem felejtve most könnybe lábadt szemekkel nyugtáztak jó pár érzelmesebb nótánál… Bár volna két életem, melletted minden reggel ugye. Gyorsan elröpül a standard műsoridő, de a van visszataps, ahogy kell, így kapunk négy ráadást ajándékként…

Nos, én sem árulok zsákbamacskát, így a buli végére az a határozott álláspontom látszott kialakulni, hogy a nosztalgiafaktor ugyan 100%, de mégsem sikerült feltámasztani hamvaiból azt a bizonyos mitológiai Főnix madarat, csak alaposan megidézni. De, hát ez volt a cél tulajdonképpen! Épp ezért abszolút dicséretet érdemel ez a felállás, mivel hitelesen sikerült elvarázsolni a közönséget velem együtt. Tavaly volt szerencsém az Újpesti Városnapokon élőben hallani a névbitorló, ha úgy tetszik “Csokis” Piramist, ami nemcsak a régi patinás évekhez, de a mostani produkcióhoz mérten is erősen hakni szagú volt. Itt egy pillanatig sem éreztem ilyet, a sound is elég jól szólt, és a mai variációban Révész hatvannégy évesen is megőrizte kisfiús “Kölyök” imázsát, hangja is simán ott van még az éterben valahol Csokival ellentétben, Závodi meg azon kevesek egyike, aki abszolút hitelesen, és kitűnően testesíti meg az egykori rock/beat korszakot, a rakenrollt, és mellesleg nem felejtett el gitározni sem. Szóval erősen frontfüggő ez az egész történet, s így lehet az, hogy kettő néha jóval több, mint három, visszautalva a tributre. A billentyű nélkülözését is ügyesen kiváltották plusz gitárokkal és effektekkel, meg némi áthangszereléssel. A vájtfülűek ezért lehet a Dunába löknek, mint odébb egykor egy püspököt. Rendben volt az egész, na. Köszönet a többi közreműködő zenésznek is (Horváth Ákos – vokál, gitár, Nagy Gergő – gitár, Megyaszay István – bass, Delov Jávor dob), hogy ilyen remekül alátámasztották az egykori Piramis éveket a két legendával, hozva bőven a kötelezőt. „Csak rövid idő, de esküszöm jó volt”, viszont ugyanabba a folyóba sajnos nem lehet kétszer belelépni, azt gondolom, erre az érzésre találták ki a nosztalgia szót, mint jelzőt, ami itt beteljesedett abszolút.

Dallista:
1. Elment a kedved
2. Gyere közelebb
3. Másnap
4. Játék az ördöggel
5. Emelj fel a szívedig
6. Őszintén akarok élni
7. Ha volna két életem
8. David Bowie feldolgozás
9. Csak rövid idő
10. Szabadnak születtem
11. Kóbor angyal
Ráadás:
12. Szállj fel
13. Néhány szó
14. Becsület
15. Ajándék

Beszámoló és fotók: Juhász Péter

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ