“NEM EGY VAGYUNK A SOK EZER EGYFORMA ZENEKARBÓL” – ANGERTEA-INTERJÚ

  • Az első lemezetek 2002-ben jelent meg Lélekvágy címmel, akkor még csak magyar nyelvű dalokkal. Emlékeztek még, mi volt az elvárásotok ezzel a lemezzel szemben, és mit jelentett akkor, hogy hat évvel a megalakulás után végre megjelent az első album?

Gergő: Akkoriban elég nagy szó volt, ha egy zenekarnak nagylemeze jelent meg. Mi próbáltunk megfelelni a kor elvárásainak, de még nagyon tapasztalatlanok voltunk minden téren. 20-21 évesek voltunk csak. Azt hiszem elég nagy bizonyítási vágy volt bennünk, ezért is próbáltunk olyan komplex dalokat írni akkoriban… Miután elkészültek a sokszorosított CD-k, és kazetták, nagyon büszke voltam magunkra. 🙂 Ma mondjuk, ha nagy ritkán meghallgatom a lemezt, főleg a hibákra tudok figyelni, meg hogy milyen kis naiv hülyegyerekek voltunk akkoriban. Kihallom a dalokból! 🙂

Ottó: Elég rég volt, arra emlékszem, hogy 3 nap alatt csináltuk meg felvétellel, keveréssel együtt… Teljesen kiégve utaztunk hazafelé a vonaton. Otthon meghallgatva (kazettán!), aztán kiderült, hogy nem igazán lett jó a végeredmény, így vissza kellett menni újrakeverni. A körülményekhez képest egységes anyagot sikerült összehozni. Elég komplex témák kerültek rá, némelyiket lehet, hogy már el sem tudnánk játszani.

Miguel: Részemről iszonyatos bizonyítási vágy volt bennem, mikor a lemezírási folyamat elindult, és nagyon izgatott voltam az album debütálásánál is. Én, a messze földön híresen szar basszusgitáros, akin röhögtek az Angertea koncertekre járók, meg akartam mutatni, hogy nem vagyok zenebohóc.

  • Négy évvel később, 2006-ban jött ki a második lemez, a Rushing Towards The Hateline, immár angol dalszövegekkel. Mi történt a köztes négy évben, miért döntöttek úgy, hogy angol szöveggel folytatjátok? Tudatos lépés volt a nemzetközi nyitás felé vagy egyszerűen a zenei világhoz jobban passzoltak az angol szövegek?

Ottó: Tudatos lépés volt, egy következő lépcsőfok a zenekar életében. Érdekes, hogy a Rushing dalainak java eredetileg magyar szöveggel készült, lehet hogy 1-2 felvétel őrzi még ezeket.

Miguel: Én szeretem azt hinni, hogy a zenekarnak adtunk egy esélyt az angol nyelvű szövegekkel olyan irányba, hogy még több értő zenehallgatóhoz eljuthasson a zenénk. Mindig is külföldre pozícionáltam a bandát, valahogy ebben gondolkodtam, és sokszor hangot is adtam ez irányú vágyaimnak. Véleményem szerint ez a legfontosabb mérföldkő a zenekar életében, a magyarról angolra váltás.

  • Hazai viszonylatban felmerülhet a kérdés a mai napig, hogy angol dalszöveggel mennyire lehet itthon érvényesülni. Mostanában már néhány fiatal zenekar példája is igazolja, hogy nem feltétlenül jelent hátrányt az angol szöveg. Ti hogyan látjátok ezt tíz év tapasztalatával a hátatok mögött?

Ottó: Mivel ilyen zenét játszunk, Magyarországon nincs jelentősége, hogy milyen nyelvű a szöveg, szerintem magyarul sem lenne emészthetőbb.

Miguel: Volt alkalmunk végigélni jó néhány dolgot. Stílusirányzatok, divathullámok jöttek-mentek, mi mindvégig a saját utunkat próbáltuk járni. És pont emiatt volt szerencsénk végigkísérni azt a folyamatot, hogy az „énekeljetek már magyarul, hát magyarok vagyunk, nem? Játsszátok az Ossiantól vagy az Eddától a ………” beszólásoktól eljutott a történet addig, hogy angolul énekli az első sor a dalainkat. És ez nem csak a mi érdemünk, ha lehet így fogalmazni, hanem ennyit fordult a világ. Régen ciki volt jól angolul beszélni, zenekarneveket jó angolsággal kiejteni. Most más idők járnak. Ennek ellenére nálunk a zenei környezet volt mindvégig a kakukktojás.

Gergő: Állandóan változott és változik a dolog idehaza… Volt idő, amikor az underground bandák 95%-a angolul énekelt, aztán magyarul lett divat énekelni, mert így “eladhatóbb” a dolog. Ma sokszor azt látom, hogy szinte hülyének néznek minket, hogy angolul nyomjuk. Többen mondták már, hogy “miért szúrunk ki magunkkal az angol nyelvvel?” vagy “az itthoni közönség nem érti ezt.” Nos, mi mindig is a saját fejünk után mentünk, és a zenében nem ismerünk kompromisszumot. Ha már ki kell szolgálni bárki igényeit a sajátunkon kívül, az nagyon nem jó, onnantól nem művészetről, hanem bohóckodásról beszélünk szerintem. Számunkra a zene egy szent és sérthetetlen dolog, aminek mindig őszintének kell lennie. Én így, angolul tudok hitelesen megszólalni énekben… Ennyi.

  • Az angol szövegek viszont megkönnyíthetik a nemzetközi érvényesülést. Történt ez veletek is, hiszen nem csak a külföldi zenei sajtóban jelennek meg időről időre cikkek és lemezkritikák, de komoly elismeréseket is kaptok. A 2011-es Distrust EP-vel kapcsolatban pedig mindenképp említésre méltó, hogy nem csak kiváló zenészek vendégeskedtek rajta, de a Grammy-díjas Neil Kernon producerrel dolgoztatok. Szakmailag mit jelentett egy ilyen együttműködés egy zenekar karrierje szempontjából? Megnyitott új ajtókat, könnyebb így új lehetőségekhez jutni?

Gergő: Igen, ez meg a másik, hogy ezek a legendás arcok szóba sem álltak volna velünk magyar nyelvű szövegekkel. Szakmailag? Igazából a két külföldi kiadónkat szerintem részben ezeknek az együttműködéseknek is köszönhetjük! Neil Kernon sok helyen mutogatta a dalainkat, és az első külföldi lemezszerződésünket közvetlen a közös munka után írtuk alá.

Ottó: Mindenképpen érdekes együttműködés volt, egy másfajta mentalitással és munkamódszerrel találkoztunk, amelyből sokat tanultunk.

Miguel: Szakmai körökben néhányan felkapták a fejüket, akik egy kicsit is képben vannak, hogy milyen volumenű emberrel dolgoztunk együtt, de nem lett hirtelen kolbászból a kerítés.

  • A norvég Smash Fabric Records kiadónál megjelent 2012-es albumon is volt egy vendégetek, mégpedig Billy Gould (Faith No More). Vele hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen volt vele dolgozni?

Gergő: Billyvel régóta levelezgettem. Annak idején még az ő akkori kiadójához is eljutott a zenénk, és ennek kapcsán volt ilyen laza mailezgetős kapcsolatunk. Évente párszor egymásra írtunk, hogy mi újság, stb. Aztán amikor stúdióztunk a Nr. 4 lemezzel, eszembe jutott, hogy felkérhetnénk egy kis vendégszereplésre. Azért volt necces a dolog, mert pont akkor alakult újjá a Faith No More, és indultak turnéra, de kb. egy nappal a turné előtt elküldte a feljátszott részeit. Azért ez nagyon nagy öröm volt… 🙂 Amúgy egy iszonyat kedves, közvetlen embert képzelj el. Mindenféle sztárallűr nélkül.

  • A Smash Fabric vezetője akkoriban nagyon optimistán nyilatkozott a zenekarban rejlő nemzetközi potenciálról, és hogy velük együtt teszitek meg ezeket az első nemzetközi lépéseket. Miért nem működött végül a közös munka hosszabb távon?

Ottó: Valószínűleg a kiadó mérete és lehetőségei szabtak határt, de úgy gondolom, ami tőlük telt azt megtették. Nem hiszem, hogy bármi rosszat mondhatnánk róluk.

Gergő: Így igaz! Kis kiadóról volt szó, reklámköltség szinte nem is volt. Kifizették a stúdiónkat, szóval abból a szempontból hasznos volt a közreműködés, hogy nem sok pénzünkbe került a lemez, de többre sajnos nem telt. Azt hiszem, kapcsolati tőkéjük sem volt annyi, ami szükséges lett volna egy nagyobb kiugráshoz. Meg a pénz! Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Pénz nélkül nem lehet befuttatni egy ilyen öntörvényű bandát! 🙂 Nyilván ha valami divatos fost játszanánk, könnyebb lenne az ügy, de így nem. Reklám, turné egy nagyobb bandával, drágább klipek, stb. Mind sok-sok pénzbe kerül. És lutri, hogy később visszajön-e. De Jonnal, a főnökkel nagyon jó a kapcsolatunk azóta is. Most is rendelt az új pólónkból! Szurkol nekünk! 🙂

  • A 2016-os ötödik nagylemez, a Snakes In Blossom a finn Inverse Records gondozásában jelent meg. Ahogy egy korábbi interjúból kiderült, kerestétek a lehetőségeket, kezdeményeztetek, és így találtatok egymásra a kiadóval. Az eddigi közös munka alapján hogy látjátok, lesz folytatás, hosszabb távra szólhat az együttműködés?

Ottó: Úgy gondolom, hogy igen, hiszen soha korábban nem volt ilyen erőteljes külföldi promóciónk, mint ezzel a lemezzel, így ez mindenképpen bizakodásra ad okot a jövőre nézve.

Gergő: Én is úgy gondolom, hogy hosszabb távra szólhat az együttműködés, bár erről még nem volt szó. De most úgyis lesz aktualitás hamarosan, szóval majd megkérdezem tőlük… 🙂

Miguel: Én a kiadó promóciós munkájával nagyon elégedett vagyok, látszik, hogy gondolkoznak a zenekarban, tehát jók az előjelek. Nem egy nagy multi. Szívesen szétvernék egy hotelszobát és kidobnám a tévét az ablakon minden felelősség nélkül, de nem vagyunk a Guns N’ Roses vagy a Pantera. De titkon bizakodok, hogy mindezt egyszer megtehetem a kiadó égisze alatt és nem kell utána a futkosóra mennem vagy közmukkancsként dúrnom a tarackot életem végéig.

  • Mit mérlegel egy külföldi kiadó, ha egy zenekar kopogtat az ajtón?

Ottó: Nos ezt tőlük kellene megkérdezni. Valószínűleg manapság már egy kiadó más szempontokat vesz figyelembe, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, amikor még a lemezeladások számítottak. Az talán szempont lehet, hogy a zenénk, bár sok hatásból táplálkozik, mégis egyedi látásmódot tükröz.

Gergő: Igen, én is azt figyeltem meg, hogy külföldön sokan azért figyelnek fel ránk, többek között ezek a külföldi kvázi sztárzenészekkel való együttműködéseink is azért jöttek össze, mert látják bennünk az egyéni dolgokat. Nem egy vagyunk a sok ezer egyforma zenekarból, akiket csak a befutás mozgat, hanem már 20 éve a saját utunkat járjuk. És vannak hibáink nyilván, de ezekkel együtt is egy érett és egyéni banda vagyunk. Persze a nagyobb kiadóknál, meg a nagyközönségnél ez mind inkább hátrány… 🙂 Ők mind sablonokban gondolkodnak.

  • Milyen pluszt ad az, ha egy külföldi kiadónál jelenik meg az album? Nemzetközi szinten ez jelent nagyobb figyelmet, komolyabb elismerést?

Gergő: Az erős és kiterjedt szakmai kapcsolatrendszert tudnám említeni a jelenlegi kiadónk esetében. Rengeteg helyre eljutott a lemezünk. Több válogatásalbumon fent voltunk, rádiós játszásaink voltak/vannak a világ minden táján, rengeteg lemezismertető megjelent. Ahhoz mondjuk nem elég nagy az Inverse Records, hogy turnéra küldjön egy nagyobb bandával, de kezdetnek ez is elég szép eredmény! 🙂

  • Hazai viszonylatban nincs megfelelő kiadói háttér a ti zenétekhez vagy az esetleg mégis szóba jöhető kiadóknak nincs olyan kapcsolatrendszerük, ami hozzásegíthetne titeket a céljaitokhoz?

Gergő: Itthon van a Hammer, akik nagyon kedvesek és korrektek voltak velünk mindig is. De ők főleg hazai területen erősek. Külföld felé nem tudják úgy promózni a lemezt, mint az Inverse! A Hammeren kívül meg katasztrófa, ami itthon van ilyen téren. Azzal, hogy angolul nyomjuk, esélyünk sincs egyik kiadónál sem. Ezt konkrétan megmondta nekünk egy fejes… Belterjesség, sógor-komaság, előre leosztott lapok, és agyalás, hogy hogyan lehetne eladhatóbb egy-egy banda… Ez van itthon zenei körökben. Van szerintem maximum 5-10 zenekar, akik nemzetközi szintű, vállalható és minőségi zenét játszanak, és azt őszintén tolják. De persze őket a kutya sem ismeri, és hozzánk hasonlóan esélyük sincs semmiféle áttörésre itthon.

Miguel: Én úgy gondolom, hogy a külföldi kiadó által sokkal több helyre eljuthat a zenénk, ami baromi jó dolog. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a világ minden tájáról, a legelképesztőbb helyekről, hogy csipázzák a zenekart. Én mindenképpen a külföldi irányvonalban látom a zenekar jövőjét, ha tudunk még lépéseket tenni, akkor csakis más országokban. És ha kint történik esetleg valami, akkor majd itthon is fog. Ennek a kulcsa a finn kiadó. Itthon sajnos a legfontosabb szerintem a kiadóknál az eladhatóság, amit egyébként egy puffogtatnak világszinten is, és mindenki tisztában van ezzel a jelenséggel, de valahogy nálunk már rendkívül egészségtelen szintre lépett. Olyan torz, belterjes a szakma itthon, hogy ez egyszerűen nemzetközi szinten is elrettentő példa, és így esélyünk sincs semmi értelmes dologra. Nagyipari népbutítás megy, amibe mi nem férünk bele, de nem is akarunk.

Ottó: Szerintem lenne hazai kiadó is, de mivel nem nagyon tudnak hova tenni minket, így valószínű kockázatos befektetés lennénk.

  • Külső szemlélőként úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy egy másik országba települjön a zenekar, és külföldön próbáljatok szerencsét. Mekkora ennek a valószínűsége?

Ottó: Nem vagyunk már 20 évesek, úgyhogy nem hiszem, hogy bárhová mennénk innen, néha már az is fárasztó, ha 50 km-nél messzebb megyünk koncertezni…

Miguel: Ha a zenekar jövőjét tekintjük, akkor a legkézenfekvőbb döntés a külföldre költözés lenne. És biztos vagyok benne, hogy a döntésünk igazolást nyerne pár év alatt. De mi vagyunk annyira röghöz kötöttek és 40-hez közeli naiv kisgyerekek, hogy maradunk. Ez ilyen „egy latrinába hugyozunk, de ellenszélben” filó.

Gergő: Ez lehet, hogy hülyeség, de sokszor úgy érzem, hogy a zenénk pont amiatt ilyen, mert itt élünk, ebben a környezetben. Megváltozna, ha elmennénk innen. Nekem soha eszembe sem jutott elköltözni innen.

  • A zenekar eddigi pályafutása alapján azt egészen biztosan kijelenthetjük, hogy nem a szerencsén múlt mindaz, amit elértetek, hanem nagyfokú tudatosságot és kemény munkát feltételeznek az eredmények. Hogy néz ki a tervezés, a menedzsment működése nálatok?

Ottó: Gergő, aki leginkább intézkedik, de természetesen mindent megbeszélünk közösen.

Miguel: A zenekar mozgatórugója és lelke: Gergő. Az ő vállára nehezedik a zenekar hazai promóciójának és koncertszervezésének súlya. A zenekar életútja során minden megtett lépcsőfok nagyrészt az ő nevét és munkásságát igazolja. Fanatikus, munkamániás. Mi Ottóval sokszor csak agyatlanul szűkölünk egy sarokban, mint két gyagyás, hogy: „Gazdám-Gazdám!”

Gergő: Párszor érzem is, hogy kezd sok lenni számomra a munka meg a festészet mellett. Az lenne a legjobb, ha “csak” zenélnem kellene, és a szervezést valaki más csinálná, egy külső ember. De ez sajnos elég sok pénzbe kerülne. Nem hiszem, hogy van olyan ember manapság, aki szimpla fanatizmusból megcsinálná ezt a melót. De abban biztos vagyok, hogy egy erős menedzserrel/menedzsmenttel sokkal többre vihetnénk. Említettem már a pénzt?! 😀

  • Beszéljünk a hazai helyzetről: szerintetek mit lehet itthon az általatok képviselt műfajban elérni, hol vannak a határok? Szintén egy korábbi interjúban szóba került, hogy az „underground rockzenész lét” szépsége a zenei szabadság. Ugyanakkor ez a státusz sajnos ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos ajtók nem nyílnak meg, csatornák elérhetetlenek lesznek – gondolhatunk itt rádiókra, tévére.

Ottó: Szerintem elértünk egy szintet, ahol ezek talán már nem is olyan fontos dolgok. Az önmegvalósítás ezen médiumok nélkül is kivitelezhető. Hangszerünk és valamilyen szintű tudásunk megvan hozzá, más nem szükséges. Ha ez valakinek tetszik, az már csak külön hozadék.

Miguel: Amit gerinces hozzáállással lehetett, azt elértünk itthon ezzel a zenekarral. Ezen felül nem akarok érvényesülni a zenénkkel az itthoni állapotok tekintetében, és szerintem nem is tudnánk. Komolyan mondom, ha kell, inkább maradjunk egy ismertebb garázsbanda státuszában Magyarországon, amit elismernek szakmailag, de ne kelljen megalkudni semmilyen szempontból. Nem akarok többet kínos körülmények között fellépést vállalni és elnézést kérni a klubtulajtól, hogy zenélni merészelünk 30 fizető ember előtt. Ennél többre tartom a zenekart és a benne alkotó barátaimat. És szerintem 20 év közös dalírás után ezen igényeim nem nevezhetőek nagyképűségnek. Félreértés ne essék! A magyar rajongók a legfontosabbak!!!!!!! Csak se ők, se mi ne kerüljünk megalázó helyzetbe. Ez a lényeg!

Gergő: Ennél többet nem lehet itthon elérni ilyen zenével. Szerintem mi vagyunk rá az élő példa. Itt nincs image, nincs hókuszpókusz, nincs olyan kapaszkodó, amitől divatossá válhatnánk. Meg persze angolul nyomjuk, ami manapság megint az ellenszélben pisilés tipikus esete. A másik meg, hogy a nagy tévék, internetes oldalak és rádióállomások totál nem foglalkoznak egy ilyen bandával. Biztos vagyok benne, hogy például az Aquarium dallal, de még a lágyabb, rockosabb dalainkkal is lehetne sikereket elérni, ha egy kicsit megtámogatnák, megosztanák, de valamiért csak a szart osztják meg. Bár szerintük meg mi vagyunk a szarok… Nem tudom… Ez nyilván nézőpont kérdése. 🙂

  • A Cseh Tamás Program által volt lehetőségetek két vajdasági koncert megvalósítására, valamint NKA pályázaton is részesültetek alkotói támogatásban az ötödik lemez megírásához. Ti hogy látjátok, ezek a pályázati források milyen hatással vannak/lehetnek a zenekarok helyzetére? Elég forrást, lehetőséget, (szakmai és anyagi) támogatást biztosít ez a rendszer arra, hogy érdemi változásokhoz segítse a pályázókat?

Ottó: Mindenképpen pozitív kezdeményezés, amely élénkíti a zenei életet. Mivel sajnos minden pénzbe kerül, ezek a pályázatok lehetővé teszik, hogy a zenekar új dolgokat próbáljon ki, illetve hogy a tagoknak ne kelljen annyira mélyen a zsebükbe nyúlni. Sajnos az idő múlásával egyre nehezebb fenntartani a zenekar alapvető funkcióit a magánélet és a család mellett.

  • 2016-ban volt 20 éves a zenekar. Ha mérlegre kellene tenni ezt a több mint két évtizedet, mit jelent számotokra ez az idő? Mi tartja egyben a bandát ilyen régóta?

Ottó: Hát, nem a pénz az biztos…. Én például szeretek a zenekarban dobolni és gondolom, hogy a többieknek is hasonló mélyenszántó motivációik vannak.

Miguel: A zenekarnál is sokkal régebbre nyúló barátság a kapocs, a megbonthatatlan kohéziót ez adja. Ezért vagyunk még mindig talpon, bármilyen nehéz helyzetbe is kerülünk. Életem legfontosabb és legkreatívabb eredménye ez a banda, nagyon büszke vagyok rá és a benne zenélő emberekre, a barátaimra.

Gergő: Ugyanezek! 🙂 Nagyon szeretek ezekkel a majmokkal zenélni. Ez a legfontosabb összetartó erő. Nyilván vannak nálunk is hullámvölgyek, pont nemrég volt egy elég nagy mélypont, de mindent meg lehet beszélni, és idővel mindenre van gyógymód. Nem szabad primadonnáskodni, és őszintén el kell mondani a másiknak, ha valakinek baja van vele. A zenekar sokkal fontosabb az egyéni sérelmeknél.

  • Egy korábbi interjúban úgy nyilatkoztatok, hogy a negyedik lemezen beértetek, a Snakes in Blossom pedig dalírási szempontból az eddigi csúcs. Talán korai még a kérdés, de ezt az irányt tervezitek tovább vinni a következő anyagon is? Születtek már új dalok, kísérletek a tavaly tavaszi albummegjelenés óta?

Gergő: Hát, most elég speciális a helyzet… Nem annyira beszéltünk még erről, de most egy olyan dolgot fogunk készíteni, amit még eddig nem. Migi nem hozott mostanában témákat, nekem viszont összegyűlt pár dalom, amiket akusztikus gitáron írtam. És egy spontán ötlettől vezérelve felvesszük őket ebben az évben, és egy akusztikus (mini)albumot, vagy EP-t fogunk kiadni jövő év elején. Hét-nyolc dalra lehet számítani, és köztük van egy feldolgozás is. Olyan dolog ez, amit még soha nem csináltunk. Más dalát még nem rögzítettük. Igazi kihívás ez, főleg, hogy teljesen más lesz a nóta, mint az eredeti. Amúgy egy számunkra nagyon kedves magyar bandáról van szó. Egy kvázi testvérzenekarról. Meg lesznek csellók, Hammond orgonák, meg talán szaxofon is a dalokban. Nagyon érdekes cucc lesz, és hatalmas kihívás ezzel foglalkozni most… A következő nagylemez viszont szerintem beteg lesz… 🙂 És tele lesz bizarr effektekkel. De az nem fog megjelenni 2019-20 előtt szerintem.

Ottó: A következő teljes nagylemez még nyitott kérdés, térjünk rá vissza kb. 2 év múlva.

Miguel: Én az utóbbi időben iszonyatosan mélyponton voltam több okból kifolyólag. Életem legmélyebb gödréből evickélek éppen kifelé. Hangszert sem nagyon vettem a kezembe, hánytam tőle. Ebből is látszik, hogy nem technokrata nálunk a zenélés, hanem inkább ösztönös és lelki indíttatású. Szerencsére mostanában ismét gyakorolgatok és születnek új témák is. Semmi jót nem ígérhetek, az elmúlt időszak elég szélsőséges, beteg bőgőfutamokat hozott ki belőlem. Ha rajtam múlik, valami aberrált cuccal állunk majd elő.

  • Mik a terveitek a 2017-es évre? Intenzív koncertezés, esetleg külföld? 2009-2010 környékén még tervben volt egy DVD, esetleg ennek megjelenése lesz lassan aktuális?

Gergő: A DVD nem hiszem, hogy jó ötlet lenne a mai világban. Inkább ilyen YouTube videók… A Snakes lemez pár dalához még tuti készítünk valamit. Szóval szerintem július környékéig jönnek majd még ki videók a lemezről, de közben stúdiózunk az akusztikus lemezzel. Van dolgunk bőven. Koncertek terén most jócskán visszaveszünk. Egy az, hogy sok értelme itthon nincs. Egyszerűen évről évre fogy a közönség. Kiöregszik? Nem tudom. De tavaly például szénné koncerteztük magunkat, és azon kívül, hogy iszonyatosan élvezzük a zenélést, sok koncertnek nem volt értelme. Ennyi erővel a próbateremben is zúzhatunk egy jót, és ahhoz nem kell pakolni, kényelmetlenül utazni. Azt hiszem, jobb az, ha kevesebb koncert van, de azok nagyobb volumenűek. Meg Migiéknél jön a második gyerek, szóval az ősz emiatt is off lesz. Pesten lesz egy bulink, meg lesz 2-3 külföldi fellépés idén, és ennyi.

Miguel: Az akusztikus szemléletű korongon dolgozunk, ami egy EP-nek felel meg, csak a mi esetünkben sok dallal. Ki érti ezt? De hangsúlyozom, nem sorlemez! Én, ahogy gondolkodom róla: „a vihar előtti csend”.