“A szakmámban azt vettem észre, hogy inkább konfliktus kerülők vannak.” – A SZTÁRPORTRÉBAN TÓTH SZABI

Tóth Szabi az egyik legismertebb zenész, számos televíziós szerepléssel a háta mögött és a Sugarloaf vezetőjeként is alaposan megismerhette már az ország. Ritka az olyan vele készült beszélgetés, amikor nem a zene, vagy a dalszerzés a téma. Most egy ilyen következik. Alig lesz Sugarloaf, alig lesz zene. Na, de ettől csak még érdekesebb lett Molnár Szabolcs Sztárportréja.

Arról beszéltünk korábban, hogy jó lenne arról beszélni a műsorban, hogy konfliktuskeresés, konfliktuskerülés.

Igen.

Aztán mondtad, hogy el is felejtetted, hogy miről fogunk itt beszélgetni, de ez azért jó, mert pillanat adta gondolatok jöhetnek elő. Először azt kérdezem tőled, hogy Te mennyire vagy konfliktuskereső?

Azt mondanám, hogy az átlagnál egy picit jobban.

Azt mondod?

Igen, mert én az a fajta ember vagyok, hogy ha van valami konfliktus, vagy konfliktus helyzet az életemben, azt szeretem rögtön kibeszélni, inkább kezdjünk el leásni a mélyére. Az a baj, hogy nagyjából azok az emberek, akik körül vesznek, nagy többségében inkább konfliktus kerülők.

A család?

Igen. Akár a család, bár a szüleim nem annyira, viszont a baráti társaságommal mondjuk nincs annyira konfliktusom. A szakmámban azt vettem észre, hogy inkább konfliktus kerülők vannak.

Érdekes, amit mondasz. Kevés az olyan ember az ismeretségedben, aki megmondaná azt, amit gondol, aki kiállna a véleménye mellett?

Fogalmazhatunk ennyire sarkosan is, de általában azok, akik markánsan kimondják a véleményüket, azokkal egy véleményen szoktunk lenni. A másik álláspontban lévők, viszont inkább konfliktus kerülő emberek.

Szóval, Te azt mondod, hogy nem bánod, ha jön egy konfliktus, mert Te szereted, azt egyből megbeszélni, még akkor is, ha a másik ember esetleg nem akarja megbeszélni, de Te akkor is akarnád?

Vagy ennél egy kicsit még keményebben.

Hogy? Elkapsz, hogy Szabi, gyere csak ide?

Nem. Ez inkább szituáció függő. Én egy kicsit latinos temperamentumú vagyok, bennem hamarabb megy fel a pumpa, de nem nagyon szoktam én ezt kerülgetni. Sőt, azt mondom, hogy nekem valamennyire lételemem is a vita, szeretek vitatkozni, de racionálisan, ok-okozattal. Hogyha valaki azt mondja, hogy azért, mert, csak, az nem válasz nálam. Ha egy ilyen vitába megyünk bele, akkor ezt lehet húzni a végletekig, de aztán egy idő után, azt mondja az ember, hogy legyen. És akkor ráhagyod.

De akkor pont ez a rossz érzés, nem?

Igen, de akkor eltelik 5 perc, és egy helyiségben vagyunk, akkor utána úgy is újra felhozom. Én próbálom azért ezt kibeszélni.

De Te vagy az, aki azt mondja, hogy jól van akkor, legyen? Tudsz ilyet is mondani?

Tudok, ilyet is.

De pont ez a konfliktus kerülés. Amikor azt mondjuk, hogy akkor hagyjuk.

Igen, de biztosan ismered, azt a csúnya mondást, hogy „hülye emberekkel, ne vitatkozz, mert lehúznak a szintjükre”. Azért mondom, hogy egy idő után, kénytelen vagyok ráhagyni, ha nagyon nem tudom meggyőzni, mert nekem túlságosan nagy igazságérzetem van.

Egy túl okos ember meg az alapvető dolgokat nem képes meglátni.

Túl okos emberekkel mondjuk nem szoktam találkozni.

Szerinted én milyen vagyok? Konfliktuskereső, vagy kerülő?

Szerintem Te inkább konfliktus kezelő próbálsz lenni.

De szép.

Igen, hiszen Te azért egy riporter vagy, és azért mély interjúkat csinálsz, és szeretsz az emberek belső bugyraiba kicsit jobban leásni, és ez feltételezi azt, hogy próbálsz egy problémát megoldani.

Vagy felvetni.

Így van, aztán utána azt egy kicsit vesézgetni.

Felvetünk, és mélyre megyünk. Mennyire szeretsz mélyre menni?

Én csak mélyre szeretek menni. Én egyébként az életemben mindig is a mélységeket, és a magasságokat élem. Én nagyon sok mindenbe azért már belehaltam, hogy újra tudjak születni. Úgy gondolom, hogy a problémamegoldó készségem ilyen szempontból jó, és pont ezért jó, mert hagyom, hogy lemenjek a medence aljára, ott koppanjak, és onnan csak feljebb lehet jönni.

Jól alszol?

Jól alszom igen, mostanában viszont egyre többször ébredem úgy, hogy nem kaptam levegőt, mert így elfelejtek levegőt venni. Nyilvánvaló azért, hogy ez azért a stressz miatt van, de azért félelmetes azért erre megébredni, mert ugye előbb ébredsz fel, mint ahogy levegőt vennél, de utána 15 másodperc és vissza is alszom.

Utána még vissza is alszol?

Persze.

Én azt gondolnám, hogy akkor az ember inkább felkel, hogy jó, hogy élek.

Nem tudom, szerintem nekem több hetet kellene aludnom, ahhoz, hogy egyszer úgy kelljek fel, hogy de jót aludtam. Pedig egyébként mélyen alszok, nem az a típus vagyok, akik felületesen alszik.

Egyébként fel lehet téged húzni?

Persze.

Könnyen? Mondjuk értetlenkedéssel?

Ez attól függ, hogy milyen értetlenkedés.

Direkt. (Ha mondjuk, magamból indulok ki.)

Azzal igen.

És Te nem szoktál direkt értetlenkedni?

Nem. Nekem az nem áll jól.

Senkinek nem áll jól.

Akkor miért csinálod?

Nem tudom. Miért, én csinálom?

Azt mondtad, hogy magadból kiindulva.

Akkor lebuktattam magam. Egyébként itt jön képbe az elfogadás. Én mindig is olyan voltam – legalább is ezt gondolom magamról -, hogy jó az, ha meg lehet beszélni. Ha jön egy nehézség, akkor jó lenne azt ott rögtön megbeszélni. De van olyan helyzet, hogy nem lehet, mert a másik fél nem akarja. És akkor jön szerintem az a helyzet, hogy azt elfogadjuk, hogy ő nem akarja.

Én nem fogadom el.

Akkor mit tudunk csinálni?

Akkor megyek utána, és mondom neki folyamatosan. De akkor Te sem kerülő vagy.

Én is kereső vagyok?

Igen.

És ha megyünk utána, mondjuk folyamatosan, de ő nem akarja.

Engem az nem foglalkoztat.

Ha tényleg szeretetteljes emberek lennénk, akkor azt kellene csinálnunk, hogy tiszteletben tartjuk, hogy ő nem akarja, nem nyitott rá.

Ebben van igazság, az kétségtelen.

De akkor meg mi stresszeljük.

Igen, de ez nálam úgy működik a másik oldalról, hogy ha jön egy olyan konfliktus, amit úgy gondolok, hogy ott rögtön meg kellene beszélni, és a másik fél azt mondja, hogy ezt most nem akarja megbeszélni, akkor az már egy zsigeri tagadás. Na akkor megyek, mondok három logikus dolgot, hogy miért akarom ezt megbeszélni, miért most. Ha meg tőlem jön egy olyan konfliktus, ha én vagyok a kiváltó, az pedig az esetek 98%-ában az igazságérzetemből fakad.

De én tudom azt is gondolni, hogy ha az ember, tényleg egy szeretetteljes ember, és szélsőséges körülményeket és példákat veszünk, hogy ha elszigetelten ott maradunk egyetlenegy másik emberrel, akkor lényegében nincs más választásunk.

Az borzalmas.

Szerintem meg nem, mert van még egy ember. Ahhoz képest, hogy ha mondjuk ott vagy egy szigeten egyedül, az micsoda kincs, ha ott van még egy ember.

De, ha az a másik ember, szöges ellentét, aki nagyon idegesít, már a puszta jelenlétével is, akkor azt mondanám, hogy „felezzük meg a szigetet, Te maradj itt, én megyek a másik oldalra”.

Így kezdődik egy barátság.

Nekem nem. Én a hülye embereket, vagy akik számomra nem értékesek, vagy nem ugyanúgy látjuk a világot, ugyanazon a napszemüvegen keresztül, akkor én azokat próbálom kizárni az életemből, azoknak az embereknek a társaságát nem keresem. A kötelező körbe udvarlós mondatokat megbeszéljük, de aztán ennyi.

Vagy egy idő után azokat sem fogod? Nekem például az jut az eszembe, hogy Te szeretsz kötelezően körbe udvarolni?

Szeretni, nem szeretek, de az én szakmám az ilyen.

Kell egymást azért üdvözölni.

Igen. Ez van, amikor elmész egy ilyen partira, hogy „Hello, hogy vagy? Köszi jól”, vagy a „később beszéljünk már, vagy fussunk össze”. Ennyi. Aztán még háromszor elmentek egymás mellett, belemosolyogtok egymás arcába, de nem. Ezért nem szeretek ilyen helyekre járni.

De azért milyen jó lenne – legalább is én el tudom képzelni –, hogy üdvözölni egymást, örülök, hogy látlak, és ennyi. Ha meg úgy sincs mit megbeszélni, akkor nem kell azt mondani, hogy majd később megbeszéljük.

Igen, csak ez meg kicsit állszent.

De, hát tényleg örülsz, hogy látod.

Miért örülnék?

Annak sem?

Annak? Aki olyan ember, aki nekem tulajdonképpen nem szimpatikus.

Van olyan?

Hogyne lenne?

Akit még látni sem?

Rengeteg. Nem haragszom, nem vagyok haragtartó, de nem. Aki nekem színtelen, szagtalan.

Azt mondjuk, észre sem veszi az ember. Én azt tudom elképzelni, hogy nem véletlenül, hanem egyszerűen nem veszem észre.

Akkor neked jó szelektív látásod van. Én bemegyek egy ilyen helyre, a terem végéből kiszúrom.

Mert lehet, hogy mégis csak dolgotok van egymással. Én azt szoktam mondani, hogy ha valaki annyira irritál, akkor azt nem árt annyira megvizsgálni, hogy mi, miatt? Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy bennem is megvan az a rossz tulajdonság, amit benne látok?

Ha valakiről ilyen véleményt alkotok, akkor én ezen már túl vagyok. Akkor én azt már kianalizáltam magamban, hogy azt az embert miért nem szeretem, miért nem kedvelem, biztos jól gondolom-e. Ha kicsit is bizonytalan vagyok, akkor adok neki még egy esélyt.

Hányat?

Kettő, három alkalomnál szerintem többet biztosan nem.

Ez alapján el tudom képzelni, hogy bárki bármilyen is volt, és megváltozott, és belenéz a szemedbe, és egy pillanatra is megérzed azt, hogy ő megváltozott, és nem az, az ember, akitől távolságot tartottál, akkor adsz neki egy esélyt.

Ha látom a szemén, akkor igen.

Képzeljünk el egy olyan szituációt, hogy valaki nem korrekt módon viselkedik veled, és mondjuk, egy munkáról van szó. Azt egyszerűen elzavarod, és megmondod neki keményen, hogy ez felháborító, menjen innen, vagy elnéző vagy, és adsz még egy esélyt, hogy magyarázza már el, hogy ez miért van így?

Megpróbálom megbeszélni, ha nem tud meggyőzni, akkor elzavarom.

Keményen?

Igen.

Hangosan?

Igen.

Csúnya szavakkal is? Akkor is, ha azt mondja, hogy fiatalember nem fizetett ki rendesen.

Elzavarom. Ha nincs igaza, vagy átvág engem, adok egy esélyt, hogy megmagyarázza, hogy miért csinálta. De nagyon függ a volumentől.

A megmagyarázás lehet, hogy hazugság lesz.

Igen, de ha vagyok olyan naiv, hogy ezt megeszem, és utána rájövök, akkor én voltam a hülye, viseljem a következményeket. Volt ilyen az életemben egyébként.

Hogy bevetted?

Igen. Nagyon csúnyán.

Lényegében az nem baj.

De. Ez már a baj kategória. Nem vagyok hiszékeny, bár jó anyám szerint, az apám nálam is egy fokkal hiszékenyebb, ő az, akit a porszívó ügynökök bármire rá tudnak venni.

Porszívózásra?

Nem, amikor jönnek az ügynökök, és el akarják adni a portékájukat, akkor az apám hajlamos azt megvenni.

Ne mondj ilyeneket, mert meg fogják keresni édesapádat.

Nem, azért most már ő sem. Volt azért nekem is ilyen hiszékenyebb időszakom. Amikor az ember fiatalabb, és akar hinni abban, amit elakarsz adni nekem. Most nem termékről, hanem bármiről beszélhetünk. Beszélhetünk párkapcsolatról, barátságról, érdekről, bármiről.

De lehet ez is gyógyító. Mert azt mondod, hogy Te elhitted, és az, az ember meg dörzsölte a tenyerét, hogy jól becsapott Téged, utána meg nem tud nyugodtan aludni.

Te találkoztál már ilyennel?

Ilyen helyzeteket láttam már. Hogy később rájön, hogy fiatal korában még Szabit is átverte, és Te ezt nem is tudtad, becsapott. És ez egy gyógyító helyzet, hogy nem csúnyán elzavartad.

Ha valaki átver, azt azért záros határidőn belül tudni fogod, hogy valaki átvert.

Vagy nem.

Az is igaz.

Számít az egyébként?

Nekem igen.

Azt hiszem nekem is. Nem jobb inkább nem gyanakvónak lenni?

De, sokkal jobb nem gyanakvónak lenni. De van ebben egy kis programozás is, hogy biztosan nem a két szép szememért akar tőlem valamit, hanem már rögtön sejtek már valamit, vagy mögé gondolok valamit. Nem vagyok, egy nagyon gyanakvó típus, de azért történt már az életemben pár olyan dolog, ami bizonyos szituációkban gyanakvóvá tesz. A mi szakmánk eléggé érdek szakma.

Pár gondolatot még a végére. Zenekar, Sugarloaf. Múlató, épphogy nem meztelen nős klipet készítettetek.

Képzeld el, de én szerettem volna, ha azok a csajok csupaszok.

Mondjuk egyszer már ti is voltatok csupaszok, a saját klipetekben, a Múlató-ban.

Hiába van mulatós lüktetése, azért ebben van egy szójáték, és a dal, azokról a diákéveinkről szólnak, amikor még a tesztoszteron még mindenkiben dolgozott, amikor órákig a bokorban, vagy a paplan alatt csókolóztunk, meg amikor csak az érdekelt. Amikor csak a csajok érdekeltek és semmi más. Nem érdekel az iskola, hogy mi lesz veled, hanem, hogy abban a carpe diem állapotban mi történik veled. Ha belegondolsz, az egy nagyon gondtalan időszak volt.

Akkor legyen itt a pont, mert mindig csak tovább fűzzük a gondolatot. Lehet, hogy megint tovább fűzzük pár év múlva?

Ha pár évet kell várni arra, hogy meghívjál.

Lehet, hogy még egyszer majd tovább fűzzük?

Hogy a viharba ne? Lehet, hogy következőre majd én kérdezek tőled. Ki tudja.

Egyébként azt vártam, jó lenne.

Ja, hogy Te vártad, hogy kérdezzek.

Néha jó lenne, ha tőlem is kérdezne valaki, valamit, de nem szoktak.

De Te az a srác vagy, aki amúgy is elmondja egyébként, hogy miket gondolsz, és hogy érzed.

Lehet, hogy kérdés nélkül is elmondom, és azért van a műsor, hogy én beszélhessek.

Nem lehet, hanem biztos, hogy elmondod.

Örülök.

Én is örülök.

Molnár Szabolcs