„Világ van, meg anyag, meg ember van.” A SZTÁRPORTRÉBAN LAÁR ANDRÁS

Komolytalannak tűnik, mert mindig van a szemében valami huncutság, művészes bohémság, a szája szélén pedig egy kis mosoly. Sokoldalú zenésznek, előadónak ismerhettük meg Laár Andrást, de a gondolkodó ember is mindig előjön belőle ha beszélgetünk vele. Most erre voltunk kíváncsiak. Molnár Szabolcs vendége a Sztárportréban, Laár András.

Köszöntelek, üdvözöllek, szia!

Szervusz, kedves Szabolcs!

Kedves is vagyok? Remélem, hogy tényleg kedves vagyok.

Kedves vagy! Meg jóhiszeműnek is látszol, meg jóindulatúnak is.

Mennyi kedves jelző. Akkor ez tényleg kedves.

És Te mi vagy?

Ezt nem én döntöm el, én belülről jól vagyok, vidáman, derűsen, hogy aztán ebből mi látszik, az egy másik kérdés.

Akkor mondom én, mert kívülről mondhatok. Bajuszos és különleges megjelenésű, különleges hitű, életrevaló, szerintem várhatóan hosszú életű.

Ez nagyon jó, szeretek ilyeneket hallani. Akkor ez megbeszéltük. Összességében pozitív képünk van egymásról, és most ezzel a pozitív képpel fogunk beszélgetni, de miről?

Volt egy gondolatom, hogy hiszünk-e a tragédiában? A magam részéről azt tudom mondani, hogy régebben panaszkodósabb voltam, és hittem azt, hogy történhet az életünkben valami nagyon rossz, ami tényleg csak rossz, de ma már tudom azt gondolni, hogy ez nem így van, hanem, hogy az akár tud a javunkra is válni.

Ez nagyon jó gondolat, ez így van. Így lehet megérteni, hogy mindig, minden épp, rendben van.

Ott is ennek kapcsán merült fel.

Mindig, minden?

Mert ugye a személyes érintettség miatt, elszenvedjük a dolgokat, de ha egy kicsit tágabban gondolkozunk – például a következőben, hogy mekkora nagy tragédia lenne az, ha a mi égitest napunk felrobbanna? Az biztos, hogy mi is vele együtt égnénk, és erre már lehet azt mondani, hogy ez már egy nagyon, nagy tragédia. Igen ám, de a világegyetemben érdekes módon ki vannak egyenlítve ezek a dolgok, mert például, ha valahol nem robbant volna fel valamikor egy szupernova, akkor itt a Földön nem lehetne vas. Az csak szupernova kohóban tud készülni, és valahol ez a szupernova felrobbant, kipusztítva a világűrből egy szeletet, de mégis milyen jó, hogy itt a Földön van vér, és a vérben lévő vas segíti az oxigén ide-oda történő áramlását, mert ha nem lenne vas a vérünkben, nem tudnánk lélegezni, tehát mindennek van valami értelme, és mindennek van valami haszna.

Lehet, hogy valaki azt hiszi, hogy viccelsz, de nem viccelsz, én tudom, hogy nem viccelsz.

Közelebbi példát is lehet mondani, akár a hétköznapokból is, hogy amit az ember csak rosszként tud látni, de csak mi tudunk kreativitással széppé formálni. Nem kell, hogy valami rettenetes dráma legyen, de tudsz ilyet?

Mondok egy példát erre. Nem a saját példám, hanem a Dalai Láma őszentségének példája egy beszélgetés, hogy ő hogy tudja ilyen kedvesen és nyugalommal kezelni a legváltozatosabb és legszörnyűbb dolgokat. Ott kezdődik, hogy ugye őt száműzték, meg állandóan az életére törnek, meg állandóan védik, elvesztette a hazáját, közben pedig egy derűs, nyugodt, boldog, tiszta tekintetű ember. És kérdezték tőle, hogy ez hogy lehet? Erre azt mondta, hogy mindig, minden olyan ember, aki az ő életében úgy jelenik meg, hogy valami nagy gondot okoz, nagy fájdalmat, vagy szorongást, az kiváló alkalom arra, hogy gyakorolja a toleranciát, a belátást, a megértést és a kedvességet. Tehát ő tanítómesterének tekinti azokat az embereket, akik körülötte nem tesznek jót.

Te azt mondod, hogy mester, én meg úgy tudnék erre a helyzetre tekinteni, hogy tanító helyzet, azok az emberek pedig a helyzet szereplői.

Azok a tanítók, közben meg a helyzet szereplői, attól függ, hogy honnan nézzük. Minden a szempontoktól, nézőpontoktól függ, mert az adott helyzetből kialakul egy tágasság, vagy szűkösség abban a képben, amit látunk. Minél személyesebben, közelebbről, érintettebben nézzük a dolgot, annál szűkebb az a dolog, amit tapasztalunk, és minél távolabbról próbáljuk meg szemlélni ugyanazt, annál inkább tágabbak ugyanazok a lehetőségek, hogy hogyan is álljunk hozzá.

Ezt gyakorlod szerintem Te is, hogy nézőpontokat találsz, és minél messzebbről rálátni, külső szemmel. Mondjuk így?

Igen. Igazából azt tartom vezérelvnek, hogy megpróbálok mindenkinek olyat csinálni, vagy az adott szituációban bárkinek, ami nekem is jól esne.

Miközben az ember a hétköznapokban jár-kel, jön-megy, találkozik az emberekkel, akkor Te ezt, hogy csinálod. Belépsz valahova, találkozol az emberekkel, akkor a másik emberre kicsit rákoncetrálsz, és megfigyeled, hogy ő milyen?

Én, őszintén szólva, ilyen értelemben nem szoktam mérlegelni. Van egy spontán, egyre alakuló, egyre finomodó belső tartásom, és ezen dolgozom, és ezzel megyek valahova, és mindenre figyelek, ami a szemembe ötlik, és a magam módján. Nem erőltetem. Én nagyon hiszek az önkéntelenségbe.

Kiindulhatunk a buddhizmusból?

Ki. A buddhizmus egy tudatból kiinduló eljárás. Egy tan, aminek gyakorlata van. Azzal foglalkozik, hogy az életben mi a szenvedés oka, mert az, hogy az ember az életben szenved, az egy átélt tapasztalat. Említettél ilyet, hogy tragédia. Minden ember, életben vannak olyan dolgok, amik felmerülnek és szenvedésszerűek. Buddha azt kereste, hogy mi a szenvedés oka, és azt hogy lehet megszüntetni. Nem genezis tant mondott, nem azt mondta, hogy Isten miért teremtette a világot, és hogy kell, megfeleljünk az Istennek, hanem arra koncentrált a tan, hogy miért van szenvedés a világban, és ezt hogy lehet megszüntetni. Tehát az egész buddhizmus alapállása, legelejétől kezdve, hogy a szenvedéssel foglalkozik és azzal, hogy hogyan lehet kivenni azt a frusztrációt, a létezésből, ami amúgy van benne. Amikor ezt rávetítem egy bizonyos területre, akkor az, nem véletlenül történik meg, ugyanis a szerelmi élet az, ami az ember civil életében, a legnagyobb szenvedéssel járó dolog. Miközben a legnagyobb örömöt is az okozza. Olyan alapenergia a szerelmi élet, ami az egész világ épül. Ha megnézzük azt, hogy a legapróbb elemi részecskék is pozitív-negatív játékot játszanak, hol poláris pozitív, hol poláris negatív játék, világteremtő erejű. Ez fajul el odáig, hogy világ van, meg anyag, meg ember van, és végül az ember legalapvetőbb kapcsolata a szerelmi élettel van. Ráadásul a legeslegnagyobb hajtóerő, nem csak az embernél, de az állatvilágban is a szerelmi élethez kulminál. Pont amiatt, mert ennyire értékes és ennyire nagy energia, itt van a legnagyobb szenvedés forrás is. Egyébként nem a szerelmi életben van önmagában a szenvedés, hanem az ahhoz fűződő kapcsolatunk szenvedés teli. Mondok egy példát. Az, hogy valaki csókolózik valakivel, az csak is pusztán jó, abban semmi ártó, senki számára nincs. Abban a másodpercben, hogy a nőre azt mondom, hogy ő az enyém, abban a pillanatban fájdalmat okoz nekem, hogy ő csókolózik. Maga a tett, abban nincsen semmi fájdalom, kizárólag az én agyamban lévő tévképzet miatt szenvedek én, mert én azt képzelem tévesen, hogy ő az enyém. Tehát az, az alap, hogy senki senkié.

Vagy mindenki, senkié.

Így van. Tehát az összes, kisajátítással kapcsolatos nézet, az tévképzet, és szenvedést okozó. A buddhizmus esetén kiderül, hogy amint megszűnnek a tévképzetek, és a tévképzetekből generált vágyak, abban a pillanatban már nincs szenvedés.

Megszüntethető az össze tévképzet?

Megszüntethető, és ezen az úton haladnak a buddhisták, hogy a tévképzeteiket szüntetik meg sorban.

Meg Te is gondolom.

Így van.

Milyeneket még? Mit csinál, mondjuk az ember a házasságban? Nem az gondolom, hogy az enyém, meg azt se, hogy ő a tiéd, hanem azt gondoljuk, hogy létrehoztunk együtt valamit. Az már úgy jó?

Hogyne, az ember gondozza. Amikor az ember virágot ültet, azt is gondoznia kell, mert nem lehet úgy, hogy elültetek egy virágot, és utána már nem locsolom meg. Ha az ember egy ilyen közös vállalkozásba fog, márpedig ez egy igazán jó közös vállalkozás, tehát anélkül, hogy azt gondolnánk, hogy egymáséi vagyok, szövetségben élünk. Szövetség az jó, de tudni kell, hogy minden egyes dolog, keletkezik, fennáll, és elmúlik. Tehát nem kell, hatalmas elvárásokkal lenni abban az irányba, hogy ez meddig tartson. Meg ugye van egy közös kapocs, például egy gyerek, ahol az a minimum, hogy vele 18 éves koráig foglalkozni kell. Mert azt senki se gondolja, hogy van egy gyerek, aztán ugyanúgy lehet hepajkodni. Nem lehet. Ezt egy okos ember tudja, hogy ha van egy gyerek, akkor megszűnik a szabadságának azon része, ami mondjuk, azt jelenti, hogy ő állandóan eljárkálhat otthonról. Az egy máskérdés, hogy nem vagyunk tulajdonai másoknak, de felelősséggel tartozunk egymás iránt. Ez nagyon szépen egyensúlyba hozható ez a két dolog.

És milyen tévképzet jut még eszedbe, ami mondjuk így rálátással könnyen feloldozható?

Például a tulajdonlás, mert az is egy tévképzet.

Tárgy?

Mondjuk igen. Mert az az elképzelés, hogy valami az enyém, de időlegesen tud fennállni. És nincs is ennek sok értelme, mert attól, hogy valami az enyém, attól még nem biztos, hogy örömet okoz. Tehát, ha van valami, amiről azt kell hinnem, hogy az enyém kell, hogy legyen, akkor azt megveszem magamnak, és utána már megunom. Tehát ez az egész, hogy miért kellene nekem azt kisajátítani, a másik meg, hogy semmin nem érdemes keseregni, mert az úgy is úgy van.

És azt is el tudod képzelni, hogy valamilyen tárgyad van, és eltűnik?

Azt eltudom.

És azt, hogy valaki ad egyet? Hogy mondjuk kettőt vettem, adok egyet.

Igen, kaptam is már így dolgot.

Akár nagyértékű dolgot is?

Igen, azt is. Meg időnként én is adományozok nagyértéket másoknak, de ez így jó, mert jönnek és mennek a dolgok. És úgy sincs mit innen elvenni, elvinni. Nem tudjuk elvinni. Teljesen jó, hogy időlegesen használjuk a dolgokat, benne vagyunk, örülünk a kapcsolódásnak, de nem szomorkodunk az elváláson sem.

Sem nagyon, vagy egyáltalán?

Szomorkodni sem kell. Mert az, amit én szeretek a lelkemben érezni, az egy jóleső nosztalgia. Tehát az, hogy elmúlt valami és már nem jön vissza, akkor egy jót sóhajtok, hogy jaj de szép is volt. És tényleg az volt.

És mi az életedben a mostani szépség?

Elkezdtem festeni. Nem csak, hogy élvezem, de annyira mélyen látom ezt, hogy látom ezen a festészeten, hogy mágikus. Meglehet úgy festeni valamit, hogy erő van benne, hogy képvisel egy erőt, ez az egyik. A másik, hogy van egy zenekarom, a Besenyő Pista Spirit Band, ami egyrészt spirituális, vegetatív, dögös révülős zenét játszunk, de időnként bejön a Besenyő, és szétrontja az egészet, ami odáig volt. Mond néhány mondatot, ami lecsapja az egészet, és utána megy tovább a dolog, Tehát a nagy röhögés, és komolyság együtt van ebben a dologban. Ez nekem szép, és nagyon jó a zenekar. A fiam, Laár Dávid a dobos, aki egyszerűen zseniális, és nem akarom mások rovására dicsérni, de kiemelkedő. Két olyan zenészem van még, az egyik Barabás Béla, aki a basszusgitáros, de ő ugye zeneszerző, hangszerelő, és a másik, az ország legjobb szólógitárosa, Galántai Zsolt barátom, aki az én ízlésemnek megfelelően a legjobb. Én velük játszom, és tudod, milyen érzés, hogy olyan emberek vesznek körül, akikkel szeretjük egymást, akikkel együtt zenélünk. Marha jó.

Besenyő szellemeket láttam. Beszélgettünk már egyszer a halál kapcsán.

Tényleg.

A szemed tartása is megváltozott a halál szó kapcsán.

Képzeld el, milyen, ha valahol áll egy hal. Mondják is rá, hogy hal áll.

Nevetünk rajta, aztán ki tudja, hogy melyikünk…

Nem mondom, hogy vidám, de megnyugtató.

Nekünk megnyugtató, ha mi megyünk.

Persze, meg mindenki megnyugszik szépen, akik ott maradnak egy haláleset után. Ezt kell megérteni, hogy ezek szép, rendben lévő dolgok. Mint látjuk, olyan könnyű meghalni, mert csomó ember meghal. Sőt azt vettem észre, hogy idáig mindenki meghalt, aki itt a Földön élt, az mind meghalt. Zárójelként oda kell azért tenni, hogy szándékaim szerint én is megteszem, de majd meglátjuk. Szóval, ezeket a dolgokat ebben az évben is vinném tovább, ha csak nem történik olyan dolog, amiről még nem tudok. Nem kell, hogy halál legyen. Bármi. Nem tudjuk.

És amúgy meg, mindig, minden rendben van. Ez elég megnyugtatóan hangzik.

Azért azt hozzá kell tenni, hogy körülöttünk, akik ezt a sok szenvedést okozzák, hogy azok még nem jó emberek. Csak ők olyan feladatot végeznek, hogy nekik épp a gonosz szerepet kell vállalnia. Ez az ő része, azzal nem tudunk foglalkozni. De az az én részem, hogy ő amit csinál, ahhoz én hogy állok hozzá. Azzal kell velem foglalkozni, hogy a bejövő dolgokat hogyan kezelem. Azt nem tudom befolyásolni, hogy ő milyen legyen. Tehát, ha azt mondom, hogy rendben van, akkor nyilván minden rendben van. Minden azért van úgy, mert úgy kell lenni, nem tud máshogy lenni, mert annyira ki van centizve az ok-okozati összefüggésekkel minden oldalról, hogy az csak pusztán, rendben lévő lehet. Viszont, ha én magam beleteszem, a saját energiám, hiszen a tudattomban van az egész, és helyesen rendezem el, akkor harmónia van benne. Ha gyűlöletet teszek bele, mert én megharagszom valakire, akkor gyűlöletes lesz az egész. De ha szeretet teszek bele, akkor az én világom is szeretettel teli lesz.

Örülök, hogy ide került a pont, köszönöm!

Molnár Szabolcs

Fotók: Dávid Zsolt (Készült a KFT Koncertszínház előadásán 2017.03.04-én a Barba Negrában.)