REPUBLIC- „EGY JÓ ÉV, MINDIG FOG HOZNI EGY KÖVETKEZŐ JÓT.” Interjú Halász Gáborral.

Egy album és egy koncertlemez után kétség sem férhet hozzá, hogy a Republic zenészei tökéletesen jól döntöttek akkor, amikor Boros Csaba basszusgitárost kinevezték frontembernek is, ezzel együtt pedig felhagytak az új énekes keresésével. A zenekar így vágott bele a 25 éves jubileumi évbe, a siker pedig nem maradt el. Bódi László ’Cipő’ 2013-as halála után új időszámítás kezdődött a csapat életében, amit most Halász Gábor gitárossal próbáltunk meg kicsit összefoglalni, elemezni.

Fotó: facebook.com/republicegyuttes

Beszélgessünk egy picit a jubileumi évetekről, hiszen nagyon jól sikerült.

Nagyon, nagy szerencsénk volt a jubileumi évvel, ugyanis a Budapest Parkban tartottunk egy olyan koncertet, amire iszonyat mennyiségű ember eljött. Cipőnek volt egy ilyen mondása, hogy „egy jó év, mindig fog hozni egy következő jót”. A 2016-os évről ez is elmondható, hiszen közel 60 bulink volt. Ha ez eredményez, egy ugyanilyen idei évet, az nagyon jó lesz. Masszív volt nekünk ez elmúlt szezon, de mi ezt nagyon szerettük, ezért élünk, ez éltet minket.

Megjelent egy koncert album is, ezt már előbb eldöntöttétek, hogy rögzítitek, és koncert lemez készül?

Igazából, nem tudom. Szerintem nem. Nem dőlt el előtte, nem volt ez így megtervezve. Ez egy nagyon jól sikerült koncert volt, rengeteg eljöttek, a hangulat nagyon felemelő volt, az ismert események kapcsán is. Azért bennünk volt a félelem is, hogy miként fogadják majd ezt az emberek, de Csaba minden koncerten elmondja, hogy a zenekar a közönségének mindig nagyon hálás. Nyilván ez minden zenekarnál igaz, de a Republic esetében ez halmozottan. Voltak itt nagyon magas ívű pályák, voltak nagyon jó évek, de a 2013-s év, Cipő halálával, az egy komoly veszteség. Ezek után különösen értékes az, hogy ennyien eljönnek a koncertre és végül befogadtak minket. Egyfajta heroikus küzdelemnek tartják ezt az emberek. Rengeteg emberrel beszélgettem ezzel a témával kapcsolatban, és mindenkinek nagyon tetszett, hogy a zenekar nem lett öngyilkos.

Ez érdekes, amit mondasz, ez a heroikus küzdelem, mert nyilván feldolgozni Cipő halálát, egy nagyon komoly trauma volt. Utána úgy döntöttetek, hogy folytatjátok, aztán volt olyan időszak, amikor Sipos F. Tamás személyéban volt énekesetek, aztán ismét váltás történt, és most Boros Csaba vette át az énekesi pozíciót. Úgyhogy valóban nagyon sűrű időszak volt ez. Ti is így éltétek meg ezt belül, hogy mindamellett, hogy csináltátok, és koncertezett a zenekar, valahol a közönség tartotta ezt igazán egyben?

Ez teljesen jó meglátás, ahogy mondod, amikor ugye 2013. március 11-én szegény Cipő elment közülünk, csak egy dolog volt, ami mindenkiben tartotta magát az, hogy ezt tovább kell csinálni, hiszen ugye valamennyi zenésznek ez volt az élete. Ugye akkor volt 23 éves a zenekar, hatalmas közönség támogatottsággal, megszámlálhatatlan buzdító SMS-el, üzenettel. Az emberek nem akarták, hogy ezeket a dalokat, mindenféle huszadrangú vagy tökéletes utánjátszással halhassák. De ez most is látszik, hogy akik eljönnek a koncertjeinkre, azok gyakorlatilag a koncert elején a csápjaikat visszább húzogatják, felmérik a helyzetet és a negyedik-ötödik dal körül bekövetkezik ez az áttörés. Minden koncert egyébként Cipő hangjával kezdődik és végződik, és a végén tényleg, olyan bensőséges hangulat alakul ki, a zenekar és a közönség között, amit egész egyszerűen látni és érezni kell. És ezek azok az alkalmak, amikor áll az ember a közönség előtt és gyakorlatilag folyamatosan tapsolnak. Ezek, azok az alkalmak, amik az adrenalint nyomják vissza az emberbe újra és újra.

A dalszerzésre rátérve – mert az is egy érdekes dolog lehetett – Cipő karaktere, Cipő zenéje volt az, ami alapjaiba rányomta a bélyeget a Republicra. Amikor úgy döntöttetek, hogy folytatjátok tovább, nyilván a zenekarnak is voltak elképzelései, hogy ugyanazt a színvonalat, ugyanazt a szövegeket, hogyan vigye tovább. Voltak olyan időszakok, amikor azért elbizonytalanodtatok? Mert ennek meg is kell felelni.

Jól látod, ez egy nagyon magas mérce, meg kell felelni. Azonban azt tudni kell, hogy Laci az utolsó 4-5 éve alatt részben a betegsége miatt, már odaengedett másokat is a mikrofon elé is. A szerzői asztalhoz is odaengedett másokat, viszont ő ennek örült, mert a szerzők, amikor egymás munkájához tesznek hozzá, azt finomítgatják, akkor ki tudnak lépni abból a halmazból, abból a burokból. A kettő együtt, vagy három együtt meg még jobbat eredményez, mert van, aki csak saját maga miatt csinálja. Viszont ha kiegészül, társul hozzá más szerzőpáros, akkor ez még szebb lesz. Egyébként szerintem ez 10-15 éve így van, a hatodik-hetedik lemeztől már mások is tudtak dolgozni, és ez érezhető volt. A legutóbbi lemezen például írt 3-4 számot Wéber Feri barátunk, ő Cipőnek az első három legjobb barátai között benne volt. Annyira egy rugóra járt az eszük, hogy hihetetlen, és a szövegeik is nagyon hasonlóak. De nyilván itt vannak Csaba dalai is, Patai Tamás is írt szöveget, én is írtam erre a lemezre dalt, Nagy László Attila is. Ez egy ilyen vegyes, szerzői, felhozatal. Azt gondolom és a visszajelzések is ezt mutatják, hogy az emberek ezt kedvelik és szeretik.

 „Rajzoljunk álmokat” album, koncertlemez, idén pedig jön az új Republic album. Adódik a kérdés, hogy hogy álltok a dalokkal?

A régi hagyományoknak megfelelően minden évben megjelent egy lemez. A 2016-os év a koncertlemezzel illeszkedett a sorba, 2017 tavaszán pedig jön az új sorlemez, amire azt mondom gyakorlatilag kész, most fejeztük be az úgynevezett mankófelvételeket.

Amellett, hogy koncerteztek, megy azért a dalszerzés is, színházi vonalon is jelen van a zenekar, elsősorban a József Attila Színházban.

Ez is 2013-ra nyúlik vissza, amit Verebes István és a Cipővel kialakult nagy barátsága eredményezett. Még Cipő életében volt az M1-n egy olyan műsor, ahol Republic dalokat sanzonosítottak, és nagyon neves színészek adták elő. Verebes színpadra vitte a „Hattyúdal” nevezetű klasszikus filmet, és nagyon jól át van ültetve a mai valóságba, ebben 27 Republic dal van. Nyilván nem kell megijedni, nem végig, hanem van ahol csak az eleje, van ahol csak a refrénje, de nagyon, nagyon jó. A József Attila Színház ezt három éve tartja már műsoron és a színészekkel beszélgetve, ez egy komoly húzódarab nekik. Az, hogy szinte akárhányszor műsoron van, a minimum az, hogy háromnegyed ház, de inkább teltház. Nagyon kellemes az egész, olyanokat lehet még mindig rajta röhögni, pedig már a 100. előadás körül vagyunk, nagyon, nagyon jó. Tahi-Tóth László egy zseni, és nagyon szeretik az emberek.

Gondolom ez azért új élmény egy zenésznek is, hogy azokat a dalokat, amiket koncerteken játszotok, aminek minden egyes apró akkordjait ismeritek, új oldaláról mutatkoznak meg.

Szenvedtünk is rendesen. Mert ugye egy zenésznek, hogy tempó van, az az alfája az egésznek, viszont a színházban nincs tempó. Ha éppen gyorsabban érkezik a színész, akkor gyorsabban kell menni, szóval ezekhez itt nem lehet ragaszkodni. Illetőleg nagyon sok olyan dal van, ami az életben nem hangzott még el a lemezen kívül, sehol máshol. Verebes István is azt mondta, hogy iszonyat munka volt 300 Republic dalt meghallgatni, és abból kiválogatni, hogy melyik illeszkedik a darabba. Illetve van olyan is, amit a színészek hangjához kellett igazítani, például „Csak a szívemen át” című dal, teljesen más hangnemben van, és ilyenkor nagyon figyelni kell, hiszen az ember már megszokta, hogy miként játssza, milyen hangnemben van, és amikor színházban van akkor meg tök máshol kel kezdeni az egészet.

Fotó: facebook.com/republicegyuttes

Térjünk vissza a koncert színpadra, ha a Facebook oldalatokra pillantok, akkor ott a lakossági beat felirat fogad engem. Aztán elkezdtem utánajárni, hogy mit is jelent ez a lakossági beat elnevezés, hogy valami új dal címe, vagy valami más, de a keresőben nem nagyon találtam semmit erről. Mi ennek a története? Mert az elnevezése tökéletes, nagyon jó, de honnan jött ez?

Ennek kőkemény debreceni vonala van, ugyanis 2014-ben, amikor a Roncsbárban játszottunk, akkor Őri Ferenc barátunk próbálta bekategorizálni a zenekart, hogy hova tartozik a Republic, mert amit mi játszunk az nem rock, meg nem pop, meg nem heavy metal, meg nem is népzene, aztán egyszer csak kiugrott belőle, hogy ez ilyen lakossági beat. Szerinte ez nagyon találó, hiszen a lakosság alatt mit értesz? Mindenkit. Nem mondod azt, hogy rövid hajúak, hosszú hajúak, a tetováltak, a nem tetováltak, a fiúk, a lányok, a fiatalok, az öregek, hanem, hogy mindenki. Az meg, hogy beat, azt nem tudom, hogy Őri Feri mennyire tudta ezt, de eredetileg a zenekar a beat kategóriába sorolja magát. Amikor bárkit megkérdeztek erről, akkor mindenki azt mondta, hogy beat, beatles stílusú, hiszen nem is gépzene, szóval sokkal inkább a beathez áll a legközelebb. Az, hogy lakossági beat, a kettő együtt, az valami elképesztően jó és találó.

És fel is vállaltátok?

Fel is vállaltuk, abszolút. Nem tudom, hogy ezt most kritikának szánta, vagy elismerésnek, de nagyon betalált, és ezt el is vettük tőle. Szerintem a plakátokon, a lemezen ez meg is fog maradni.

Legutóbb mikor láttam a zenekart nem csak a Republic lépett fel, hanem egy olyan csapat is, aminek szintén van republicos vonatkozása, kapcsolódása.

A zenekar, a Zoom nevezetű zenekar. Boros Csaba fia játszik benne, illetve Csabának az öccse Boros Péter, aki nem tudom hány formációban játszik már. A fia pedig Boros Bálint, ő pedig énekel. Előttünk szoktak játszani egy fél órát körülbelül, és nagyon kellemesen be tudják hozni a hangulatot, úgyhogy mi, mikor felmegyünk, már kész közönség előtt állunk.

Akkor kész családi a történet.

Igen, abszolút családi.

Szegény fiú mennyire eresztheti el a haját? Hiszen ott van apu.

Nem zavarja, de nem az a tipikus húsz éves kamasz, hogy utána szétveri a berendezést, hanem egy céltudatos ember. Manapság egyébként mindenki céltudatos, hiszen ez a világ már nem azokról szól, akik kapnak egy gellert és szétbontják a berendezést.

Igen, ezt Ganxsta Zolee mondta nemrég, hogy a 80-as, 90-es években az volt a divat a zenekarnál, hogy koncert után mindenki hulla részeg lett, szétverte a berendezést, ma meg már az van, hogy jólfésült hajak vannak, jól néznek ki, és utána meg elkólázgatnak a koncert után.

Ma már azt mondhatom, hogy már a kóla sem jó kifejezés, mert ha megnézed az igazán nagyokat, akik tényleg százezres tömegeket vonzanak, az énekes mellett ásványvíz van. Abból sem buborékos, mert az összeragasztja a torkát, hanem szénsavmentes. Jó dolog ez, amikor egy ember a gátlásait oldja, mert az alkohol nyilván erre mindenképpen jó, viszont ma már annyi produkció van a színpadon, hogy ahhoz, hogy valaki igazán autentikus tudjon lenni, és jó, és helyes, és hallgatható, és nem egyfolytában az erdőben kóvályog, hogy ezt nem így kellett volna, hanem úgy, ahhoz szerintem céltudatosnak kell lenni, és erre fel kell készülni.