„Hosszú hajú pasi akarok lenni.” SZTÁRPORTRÉ: KERESZTES ILDIKÓVAL

A színpad az élete. Zenés, színházi, nagy, kicsi, legyen az bármilyen Ő otthon érzi magát csak dolgozhasson. Keresztes Ildikóra mindent lehet mondani csak azt nem, hogy lustálkodna, bár szeret sokáig aludni, de utána beindul a munka és magas fordulatszámra kapcsol. Öt év után végre új lemezzel örvendeztette meg rajongóit, hatodik albumát ’Most’ névre keresztelte el. A ’Sztráportréban’ Molnár Szabolcs vendégeként beszélgettek vallásról, családról, a múlt és a jelen dolgairól.

Isten hozott! Téged tényleg Isten hozott? Elnézést a fura kérdésért, de Te szoktál hálát adni?

Hogyne. Abszolút Isten hívő ember vagyok, gyerekkoromban nagyon sokat jártam hittanórára, volt egy nagyon fiatal pap bácsi, akit nagyon szerettem. Tényleg nem az a hely volt, ahova a gyereket küldik, de azért sem megy, mert egyébként meg minden másban olyan voltam. Nagyon makacs, önfejű gyerek, akinek a szülők bármit mondtak, azt Keresztes még azért sem. De nem tudom miért, de ez a hittanóra meg valamiért működött. Nagyon sok mindent adott, és tényleg nagyon emlékszem erre a pap bácsira, aki nagyon jó fej volt és emlékszem kívülről tudta, hogy mikor van a születésnapom, névnapom és mindig kaptam tőle valami szent képet. Úgyhogy szépen végig csináltam mindent, mint egy római katolikus, voltam elsőáldozó, bérmálkoztam, mai napig gyakorlom a vallásomat, de nem kifelé mutatóan, hanem ma is imádkozom, kérem Istent, hogy segítsen ebben-abban. Azt gondolom, hogy ha visszanézek, most már több, mint 50 évemre, akkor eltekintve 1-2 dologtól, akkor azt mondhatom, hogy a tenyerén hordoz, és szeret engem. Próbálok ennek megfelelően úgy is élni.

Azt mondod, hogy kértél tőle ilyet is, olyat is, de lehet olyat is, hogy olyan legyen, amit ő a legjobbnak gondol neked, és akkor nem is konkrétumot kértél.

Ez egy nagyon jó gondolat, pontosan azért, mert kértem konkrétumokat, és már egy jó ideje, úgy imádkozom hozzá bizonyos szituációkban, hogy nem azt kérem, hogy az legyen, meg ez, hanem azt kérem, hogy csinálja úgy, ahogy úgy gondolja ő, hogy nekem a legjobb lesz.

És, ha ő úgy csinálja, akkor Te azt elfogadod? Mondjuk, ha jön egy váratlan helyzet, amit nem értesz, hogy most ezt tényleg miért kellett, és szinte pofonként éled meg, kapod az élettől? És, ha ez a segítő erő, akkor azt tudod, úgy értékelni, hogy akkor nézzük jó szemmel, hogy ez mitől lehet nekem jó?

Ha jót kap az ember, akkor nyilván, de ha rosszat kapok, abban a pillanatban, akkor nem biztos, hogy jónak tudom megítélni, de voltak már olyan tanításai, amit később beépítettem, hogy úgy gondolkodjak, ahogyan.

Tehát megláttad utólag, hogy de jó, hogy az a nehézség jött?

Tulajdonképpen igen. Többféle filozófia van a világban, többfélében hiszek én is, de hogy mi az igazság, azt majd megtudjuk odaát. De az biztos, hogy az elmúlt pár évben kezdtem el magamévá tenni, hogy mennyire kell értékelni a mostokat, és a mostani pillanatokat. Azt láttam, hogy a férfiaknak talán ez egy kicsit könnyebben megy, és mi nők vagyunk olyanok, hogy inkább a múlton rágódunk, aztán gyorsan átugrunk a jövőbe, és azon kezdünk el gondolkodni, hogy mi lesz, hogy lesz, és emiatt picit elfelejtjük élvezni azt, ami most van. És ebben kellene szerintem leginkább kiteljesedni, mert ami volt azon nem tudunk változtatni, ami lesz, azt nem tudjuk, még akkor sem, ha a legnagyobb jóindulatunkkal állunk hozzá, tehát a jövőnket is meg fogja határozni az, hogy mit csinálunk. Én most éppen csináltam egy jó lemezt, és pont ezért adtam neki azt a címet, hogy „Most!”. Igazából nem akartam kiemelni egyik dalt sem, mert szinte minden dal a kedvencem, és egyébként is az volt a bevett szokásom, hogy mindig egyfajta gyűjtő nevet adtam a lemezeimnek, hogy legyen egy ilyen hangulata. Én azt gondolom, hogy 5 év után, ez egy jó időben készült, fiatal, friss, másfajta zenészekkel, picit a stílus is emészthetőbb lett, bár nem gondolom, hogy annyira alternatív lettem volna az előző lemezeken sem, és azt gondolom, hogy ugyanúgy vannak rajta nagyon mély és elgondolkodtató nóták, és egy picit a fiatalabb generációhoz is közelebb kerültem.

Érnek még fellépés közben meglepetések?

Nem is olyan régen, pont a 50. születésnapomon volt egy meglepetés, aztán végül kiderült, hogy nem is az van ott, ami. Be volt írva a naptáramban 1 hónappal azelőtt, hogy aznap este mennem kell fellépni, valakinek a születésnapján. Még viccelődtem is, hogy jó képű lesz az illető? És hány éves lesz? És akkor előtte mondták, hogy be kellene ugrani még egy helyre, mert meg kellene inni még egy italt az ügyvédeddel, mert nem ér rá veled másnap ünnepelni. Aztán bementem egy ilyen szórakozóhelyre, és akartam tovább menni a pulthoz, de szóltak, hogy nézzek el jobbra. Benéztem egy külön terembe, és azt hittem nem látok jól, mert ott volt, vagy 150 ember legalább, a családom, a színészkollégáim, a nagy öregek, Charlie, Balázs Fecó, rengeteg barát, haver, kamerák, fényképezőgépek. És tényleg csak ezt néztem vagy 10 percig, és csak annyi jött ki a torkomon, hogy húha. Egyébként életem egyik legjobb bulija volt, pedig nem igazán akartam bulit.

És bírtad sírás nélkül?

Volt ott minden persze. Sírtam, röhögtem, énekeltem, ittam, ettem, mindent csináltam aznap, meg szerintem utána még egy hétig örömködve szálltam az utcákon.

Visszanézve az elmúlt évre, milyen volt?

Az, az igazság, hogy nekem ez az évem, nagyon strapás volt, azért is voltam majd 1 hónapig beteg, nem pedig azért, mert megfáztam, hanem egyszerűen a szervezetem jelezte, hogy kicsit le kellene állni. De nem lehet leállni, amikor aláírt szerződésed van, meg munkáid. Ha egyszer elvállaltam, akkor meg is csinálom. Ha addig élek is. Mert én még abban a rendszerben nevelkedtem, azzal a szülői tanítással, hogy ha valamit elvállalsz, akkor azt meg kell csinálni, ha a beledet húzod is. Meg egyébként nem esne jól nekem. Elsősorban nem azért, mert elvárások vannak – bár nyilván az is fontos –, de azért, mert én szeretek nyugodtan a tükörben nézni, nem beszélve arról, hogy örömömet lelem ezekben a dolgokban. Ebből a szempontból haragszom magamra, hogy szeleburdi vagyok, hogy elvállalom ezt a sokat, ugyanis pont ez történt idén, hogy túlvállaltam magam, és egyáltalán nem tudtam elmenni, pihenni. Ebben az évben, kettő napot, ha voltam pihenni, de az sem az volt igazából, mert folyamatosan ment a verkli a fejemben. És ugye egész nyáron felléptem, jöttem, mentem, utazgattam a zenekarral, nagyon sokat játszottam. Ebben ugye az is benne van, ha aznap feladatod vagy koncerted van, ilyen szinten akkor a civil ember nehezen érti meg, hogy te aznap reggel teljesen más állapotban vagy. Az egész agyad rááll arra, hogy felkelek délben, vagy 11-kor, mert nekem nagyon sok alvásra van szükségem. A szervezetemet, ha nem szolgálom legalább ilyen módon, akkor ő is el fogja tőlem venni azt a képességemet, hogy énekeljek. Mindenki kitapasztalta már, hogy kinek mi a jó a torkára, nekem ez a munkaeszközöm, nekem muszáj szolgálnom őt. Ha azt mondja, hogy 8-10 órára van szüksége alvással, akkor ez a legkevesebb, hogy megtegyem. Ezt meg is teszem, és emiatt sokszor az van, hogy mire összeszedem magam lesz dél, kettőkor már indul a zenekar, legtöbbször van, hogy utazol 3-4 órákat, amikor már éppen punnyadna le a fejed, akkor kell a leginkább toppon lenni, hiszen megérkezték, és elkezdődik egy 2 órás koncert. Majd a 2 óra után pörögsz, mert még aláírsz, beszélgetsz a rajongókkal, eszünk, iszunk, aztán megint jön az a pont, hogy mire elkerülünk a szállásra, vagy éppen ülsz be a buszba, és jössz vissza, és megérkezel hajnali 3-kor, amikor már azt sem tudod, hogy ki vagy. Aztán lehet, hogy másnap megint ugyanez van, aztán harmadnap is, meg mondjuk, utána jön egy színházi előadás. Igaz, hogy ez egy nagyon kemény élet így, de én egyáltalán nem panaszkodom, imádom, szeretem, mindig is erről álmodoztam, de van, hogy azért egy kicsit elfáradok.

Keresztes Ildikó3

Év elején azért pihensz?

Tényleg elhatároztam, hogy januártól kiveszek másfél hónap szabadságot. Mindenki meg van lepődve, hogy ilyet már hallottak tőlem. Tavasszal lesz egy új bemutatóm a színházban, ami biztosan nagy izgalommal tölt el majd, mert Szulák Andreával és Détár Enikővel leszünk hárman. Ami fura lesz, mert egyrészt nagyon jó a kapcsolatunk, másrészt sosem dolgoztunk együtt így hárman. Nyilván az Andival is voltam már több fellépésem, Enikővel is voltunk már színházban fellépni, de azt, hogy egyszerre, egy színpadon legyünk így hárman – és ha jól tudom, az lesz a címe, hogy a „Férfiak a fejükre estek” – akkor végképp nagyon jó lesz. Ami még tervben van, hogy egy picivel többet tudjak foglalkozni a családommal, a magánéletemmel, az utazásaimmal, hogy eljussak olyan koncertekre, színházi előadásokra, ami engem is érdekel, mert pont idén történt meg, hogy egy koncertemet lemondták, és eljutottam Sepsiszentgyörgyre, az unokatestvér találkozóra, és bizonyos rokonaimmal kiderült, hogy 20 éve nem találkoztunk. Vagy erdélyi lányként sosem jutottam el a csíksomlyói búcsúra, és ez nem fordulhat elő, ilyen nem lehet, hogy egész évben nem tudtam elmenni egy hétvégére nyaralni.

Mikor fogsz eljutni a csíksomlyói búcsúra?

Remélem idén. Kicsit jobban beosztom ezt a munkatérképet. Inkább fajsúlyosabb dolgokat szeretnék elvállalni, mint például tavaly is, ahogy történt. Tavaly volt ugye egy ’István a király’, Novák Péter rendezésével, ami nagyon inspiráló volt, nagy turnét játszottunk, nagy helyeken. Idén szintén Petivel együtt dolgoztam a ’Drakula utolsó tánca’ előadásban, amiből szintén lesz még kettő MÜPA-s előadás, és ahol a korábbi előadások során megismerkedtem egy néptáncegyüttessel, és akkor eszembe jutott, hogy egykor néptáncos akartam lenni, de fiú. Mondjuk, amikor rock sztár akartam lenni, akkor is azt mondtam, hogy egy hosszúhajú, nagy terpeszben álló, nagyon helyes, gitározni tudó, hosszú hajú pasi akarok lenni. Mondjuk, ami a hangomat illeti, félig sikerült.

És látod, hogy milyen nyugodtan is tudsz létezni? Például itt, most a beszélgetés során is, szép nyugodtan.

Igen, pedig én, hogy jöttem ide be? Mint egy szélvész kisasszony.

Keresztes Ildikó Varga Miklós
Varga Miklóssal

Mikor intézed az egyéb dolgaidat?

Hétfő-kedd-szerda amikor nincsenek előadások, akkor intézi az ember a hétköznapi dolgait. Akkor van az, hogy leszáll a földre a nagy művésznő, és elmegy, bevásárol, mos, főz, takarít, befizeti a csekkeket a postán. Meg elviszi a cipőt a cipészhez, meg elmegy a fodrászhoz, egy körmöshöz, amihez általában ritkábban jut el, mint egy civil nő.

De az is lehet, hogy hétfőn, kedden, szerdán, komolyan közlekedsz. El tudom képzelni, hogy komor arccal jössz-mész.

Nem, nem, én ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nincs semmi baj, csak ilyen az arcom. Mert tudod, ilyenkor gondterhes vagy, és megy a komputer a fejedben, hogy ezt, meg azt kell elintézni, és minden meglegyen ebben a 2-3 napban, amihez félévig nem tudtál hozzányúlni sem.

Sorban.

Az én habitusom ilyen.

Ilyen vagy Te, így szeretünk.

De rendesek vagytok.

Ez az igazság, és szerintem Te is így szereted saját magad.

Igen. Én is mindig feltettem ezt a kérdést, hogy ha nem így szeretném magam, akkor én lennék a legnagyobb marha, hogy úgy csinálja, hogy rossz legyen. De nyilván a lehetőségeimhez, és a képességeimhez képest, megpróbálom az életem minden pillanatából kihozni a legjobbat.

Most ebből a pillanatból is?

Most, ebből is.

Eddig tudtunk most beszélgetni.

Köszönöm!

Molnár Szabolcs

A teljes beszélgetés ITT megtekinthető.