A NASA-NAK ÍRT DALT A TRENT REZNOR / ATTICUS ROSS DUÓ

A Nine Inch Nails-frontember Trent Reznor nagyon régóta foglalkozik filmzenékkel, a szintén NIN-csapattag Atticus Ross talán még többet is dolgozott filmeken, aztán egy ideje már közösen alkotnak. Nyertek már Oscar-díjat is, most azonban egy NASA-expedíció ihlette legújabb kompozíciójukat. Ennek kapcsán visszatekintünk Reznor filmzenei munkáira, illetve bemutatjuk a mostani dal apropóját.

A Juno nevű űrhajó még 2011-ben indult el a Jupiter irányába és ha minden rendben megy a továbbiakban is, 2016. július 4-én el is éri a távoli bolygót. Ha épségben odaér, az a NASA egyik legkomolyabb XXI. századi sikere lesz az űrkutatásban.  Az expedícióról készülőben van egy rövidfilm is, ehhez készített a páros egy közel 9 perces score-t, ami egyelőre (legaláisan) csak az Apple Music névre keresztelt streaming szolgáltatáson keresztül érhető el, valamint letölthető az Apple iTunes áruházából $0.99-ért. Ez a húzás azért nem meglepő, ugyanis Reznor az Apple Music kreatív igazgatója.

Atticus Ross és Trent Reznor, 2016

Reznor első filmes munkája 1994-ben volt, akkor Oliver Stone Natural Born Killers (Született gyilkosok) című kultikus mozijához válogatott dalokat (és írt új NIN-dalt is). 1996-ban a Quake nevű számítógépes játék aláfestő zenéjét készítette el. Szintén 1996-ban kezdett el dolgozni David Lynch híres, 1997-ben megjelent Lost Highway (Útvesztőben) című filmjének zenéjén. Itt visszatért a Natural Born Killers-féle módszerhez: bár írt rá saját dalt (most többet is), többnyire a film hangulatához illő dalokat válogatott össze (például David Bowie, Lou Reed, Marilyn Manson vagy Rammstein). Ezután egy időre felhagyott a filmzenékkel, majd 2001-ben Mark Romanek rendező felkérésére kezdett dalokat komponálni a One Hour Photo (Sötétkamra) című filmhez. A dalokat végül a rendező nem kérte, így azok a Nine Inch Nails 2002-es Still lemezén jelentek meg. Ezek után még nagyobb szünet következett és komolyabb filmzenei felkérést csak 2010-ben vállalt, amikor az akkorra állandó társává váló Atticus Ross segítségével elkészítette a The Social Network (A közösségi háló) zenéjét, amelyért Oscar-díjat is kaptak. A David Fincher rendezésű film sikere arra biztatta mind a rendezőt és a zenei duót, hogy folytassák a közös munkát, így 2011-ben következett a The Girl with the Dragon Tattoo (A tetovált lány), majd  2014-ben a Gone Girl (Holtodiglan).

Reznor és Ross a csendet most egy űrbéli, atmoszferikus kompozícióval törte meg, amelyet hallgatva akár az űrben is érezheti magát az ember. A hangulatot ismét sikerült elkapniuk, de azért senki ne várjon csodát: hozzák a szokásos elnyújtott, sötét tónusú, lassan építkező szerkezetet, amelyet 2010 óta jellemzi munkáikat.

A Jupiter-expedícióról szóló rövidfilm trailere: