„LÁTJÁK RAJTUNK, HOGY VÁLTOZUNK” – HARCSA VERONIKA ÉS GYÉMÁNT BÁLINT-INTERJÚ

Tavaly stúdióban voltatok és rögzítettétek az új dalokat, ami a 2013-as Lifelover folytatásának tekinthető. Mennyi idő alatt készült el az új album?

HV: A legelső új dalok 2014 elején születettek (a Give Time és a Hello Vertigo), akkor kezdtem el írni. Brüsszelben jártam egy két éves mesterképzésre, ahol dalszerzés órákat is vettem, és irtó jó volt, hogy ha valamit írtam, akkor azt másnap bevittem a suliba, és kaptam direkt visszajelzést a tanáraimtól. Nagyon hasznos volt. A brüsszeli időszak után foglalkoztunk a 2014-es, Heavy című Bin-Jip-albummal, aztán 2015-ben, főleg tavasz végén, nyáron született a legtöbb duó dal. Így tulajdonképpen másfél évet foglal magába a dalok keletkezése, szünettel, meg hullámzással az intenzitásban. Maga a stúdiózás hamar megvolt, öt napot voltunk bent Jeremy Friedman New York-i származású producerrel. Budapesten vettük fel, ő repült ide, de mivel Európában él, így nem volt nehéz dolga. Én egyébként őt Berlinben ismertem meg. Az ő vezetésével napi 10-12 órákat toltunk a stúdióban, nagyon intenzív volt. Ő jó értelemben vett munkamániás és minket is azzá tett, mert ő diktálta a tempót a felvételekkor. Jó kemény volt az az öt nap, de nagyon jó emlék. Aztán ő, mint producer elvitte az egész anyagot magával Barcelonába, hogy megkeverje és kialakítson egy egységes hangzást. Tett hozzá egy csipetnyi elektronikát, de épp csak a zenei atmoszférák terén, a hangsúly a duóhangzáson maradt.

GyB: Számomra nagyon más mint a Lifelover, nyilván elsősorban Veronika dalai és szövegei jelennek meg a lemezen, az ötleteket pedig többnyire közösen dolgozunk ki. Elképesztő fárasztó és nagyon intenzív volt ez az öt stúdióban töltött nap. Nyilván rengeteg új dolog jött azáltal, hogy velünk volt egy harmadik kreatív személy. Egyrészről elképesztően nehéz volt, mert folyamatosan feladatokat adott, amiket próbáltunk megoldani a stúdióban, másrészről viszont könnyebbség volt, hogy Veronikának az éneklésre kellett figyelni, nekem a gitározásra, és volt velünk valaki, aki szólt, amikor szerinte már kész vagyunk. Tehát nagyon más lelkiállapotban zajlottak a felvételek. Ami pedig most történik, amin most dolgozunk, az az élő megszólalás. Ez az, amin a napokban is folynak a próbák és megállás nélkül agyalunk. Igyekszünk a jövőbe tekinteni, hogy hogyan szólalnak meg ezek a dalok most már nem a lemezen, hanem színpadon.

HV: Igen, és irtó érdekes az, hogy teljesen máshogy tud működni egy dal a próbateremben, a stúdióban és a színpadon. Ez három külön szituáció. A stúdión túl vagyunk, felvettük őket, a próbateremben folyamatosan ízlelgetjük, de nagyon nagy szükség van arra, hogy a színpadon is tudjanak alakulni a dalok, mert ott is rengeteg új impulzus jön. A turnékat arra is használjuk, hogy közben folyamatosan próbálunk, és amit kipróbáltunk délelőtt otthon, azt este ki lehetett próbálni a színpadon is, a közönség reakcióiból és a saját érzeteinkből tanulva. Ez jó hatékony, nagyon élveztük.

GyB: A kísérleti nyulak mindenhol.

HV: És a közönség nem is tudja.

Milyen metodikát alkalmaztatok a mostani felvételek folyamán? Párhuzamosan zajlott a szövegírás és a dalszerzés vagy valamennyire elkészült dalokra születtek dalszövegek, netán esetleg a dalszövegek teljesen külön készültek?

HV: A daloknak a szerzéséért általában én vagyok a fő felelős, és a legtöbb dal úgy született most, hogy hoztam egy viszonylag kész ötletet zenével, szöveggel együtt, amihez Bálint hozzáadta a saját hangzásvilágát, és ötleteit. Illetve van néhány dal, ami Bálint zenei ötleteiből született, amik általában grúvok voltak vagy egy harmóniaváz, és arra kellett nekem még találni dallamot és szöveget. Igazából a legtöbbször oda-vissza dobáltuk a labdát, bármi indíthatott dalkezdeményt. Volt olyan, hogy zeneíráskor halandzsáltam, és ebből kijöttek szavak, amik passzoltak a hangulathoz, és az elindított egy keretet ahhoz, hogy születhessen egy szöveg.

GyB: Vagy például olyan is volt – amire szintén nem volt példa előtte -, hogy tavaly januárban elmentünk Andalúziába alkotótábor jelleggel egy hétre csak azért, hogy minden nap felkeljünk, és gyakoroljunk együtt. Van olyan dal, ami tényleges improvizációból született. Mind világában, mind hangulatában, mind a hangnem, a tempó, a dallam egy teljesen szabad rögtönzésből született. Aztán meghallgattuk és Veronika azt mondta, hogy „Hú, ez milyen jó, erre írok szöveget”. Szóval ilyen szempontból sokkal koncepciózusabb ez az anyag, meg sokkal profibb, ha lehet ilyet mondani.

HV: Elmondom azért, hogy mi ez az andalúz story. Még Brüsszelben dolgoztam együtt Yves Cantraine belga filmrendezővel, és ő nem olyan rég a brüsszeli életét feladva elköltözött Andalúziába, mert beleszeretett abba a vidékbe és egy viszonylag nagy házat vett meg egy pici faluban azzal a céllal, hogy ott lent egy alkotóhelyet hozzon létre, azóta várja a zenészeket, írókat, fényképészeket, képzőművészeket. Mindenféle területről alkotó ismerőseit hívja meg oda, és a végeredményt a hét végén bemutatják a környékbelieknek. Mi is azért mentünk oda Bálinttal egy hétre, hogy készüljünk az új lemezre, hogy olyan koncentráltan dolgozzunk, ahogy a mindennapokban nehéz. Egyébként ezen az improvizáción túl konkrét dal ott nem született. Tehát nem egy dalíró session volt, hanem sokkal inkább kísérleteztünk hangzásokkal, improvizációs megközelítésekkel. Például ez a bizonyos impró, amiből a dal lett (Wait and See), úgy alakult, hogy spontán ötletek nyomán, koncepció mentén improvizáltunk.

GyB: Adtunk magunknak feladatokat, paramétereket, amikből lehetett dolgozni, amik alapján lehetett improvizálni.

HV: Ez lehet, hogy apróságnak tűnik, de nekünk nagyon hasznos volt. Nyilván ezt bárhol máshol is meg lehet valósítani, nekünk ilyen szerencsénk volt, hogy kaptunk egy lehetőséget.

Tavaly közben megjelent egy Kassák-lemez. Miért pont Kassák és kitől származik az ötlet?

HV: Én voltam az ötletgazda és a felbujtó. Még a Lámpafény lemezre – ami a kvartettem verslemeze – válogattam verseket és akkor nagyon sok kötet ment át a kezemen, akkor került a kezembe Kassák. Bevallom, nem is nagyon ismertem őt, a nagybátyám ajánlotta, és teljesen letaglózott. Az ember, amikor egy József Attila kötetet a kezébe vesz, akkor számít a hatásra vagy számít rá, hogy földbe lesz döngölve vagy épp fel lesz emelve, de valami mindenképp történni fog vele. Kassákról viszont nem volt előzetes képem, de ennek ellenére vagy pont ezért, letaglózott a személyisége, a hihetetlen akarata és ereje, sokszor kegyetlensége is, ami sugárzik a verseiből. Nagyon erős karakter. Aztán kicsit utánanéztem és van egy szuper Kassák Múzeum Budapesten. Akkor kiderült számomra, hogy mennyire komplex személyiség volt. Képzőművészeti területen is fontosat alkotott, illetve politikailag is – megítélés nélkül, mindegy, hogy hogy tekintünk az ő szerepvállalására – egy borzasztóan karakán és nagyon elvhű ember volt Kassák. És a verslemezre – a Lámpafényre – felkerült egy Kassák-dal, egy nagyon atipikus, az a címe, hogy Üzenj, és gyakorlatilag az egyetlen szerelmes verse Kassáknak. Aztán éreztem, hogy ebben több van. Az is nyilvánvaló volt, hogy Kassák annyira avantguard és annyira kísérletező, hogy hozzá meg kell találni a megfelelő zenésztársakat. Márkos Albert csellista-zeneszerző, Pándi Balázs dobos, Benkő Róbert nagybőgős és Keszég László színművész kiválóan tudtak azonosulni az avantguard attitűddel. Nekik mind komoly tapasztalatuk van free jazzben, elvont kísérleti kortárs zenékben és ez nagyon kellett hozzá. Maga az album is teljesen kísérleti módon született, mert arra gondoltam, hogy mivel ez csak projektalbum, konceptalbum, nem egy sorlemez, ezért lehetne valamilyen speciális metódust kitalálni, hogy hogy vegyük fel. Egyrészt, mert a szövegek kívánják, másrészt mert így, hogy nem koncertezünk folyamatosan, nincs arra idő, hogy hosszú próbafolyamat alatt kialakuljanak a dolgok. Végül a felvételek előtt nem próbáltunk, mindenki csak olvasott Kassákot előtte és külön-külön gyűjtöttünk verseket meg zenei ötleteket. Bent voltunk egy hétig a stúdióban és ott egyesítettük erőinket: mindenki csak ott a stúdióban mutatta be az ötleteit a többieknek. Így meg tudott az valósulni, ami egyébként nagyon gyakran elvész, hogy az első zenei találkozásnak az energiája rögtön fel lett véve. Szerintem sok zenész ismeri azt a szomorkás tényt, hogy amikor először játszik el valamit egy zenekar, annak nagyon különleges töltettel bír, és ez legtöbbször elvész a próbateremben. Ezt próbáltuk most megőrizni és nekem nagyon különleges és jó élmény volt, remélem, hogy a hallgatóknak is mond valamit ez a kiadvány. Egyébként többféle módon nyúltunk hozzá a versekhez, van, ami kifejezetten dalszerű-dallamos lett, van közte kifejezetten lírikus megzenésítés is, de azért van rajta sok szabadság, sok zenei értelemben vett szókimondás.

Bálint, te ebből hogy hogy kimaradtál?

GyB: Ez egy teljesen független projekt volt, teljesen más dolog. Fontos, hogy mindannyian csináljunk mást is, hogy máshonnan is kapjunk energiákat, ötleteket, inspirációt. A mi duónknak számomra az egyik legnagyobb kérdése, hogy bár dalszerű formákban dolgozunk, nagyon sok energiát teszünk a kompozíciók végső megszólalásába. Szerintem átlag zenekarokhoz képest elég sokat próbálunk, intenzív munka folyik a színpadi megszólaláson. Szerintem kifejezetten jót tesz a kettőnk munkájának, hogy néha másokkal játszunk. Nem azért, mert nem imádnánk egymással dolgozni, hanem mert szüksége van az embernek mindenféle impulzusokra és kettőnk munkáját is sok mindenben segíti.

HV: A mi duónk is tud töltekezni abból, hogy ha valamelyikünk valami tök mást csinál.
Kassák előtt, a Lámpafény lemez versfeldolgozásokról szólt, illetve az őszi turnén is játszottatok külföldi előadók dalait.

Elég sok feldolgozással éltek. Ezek a hatások nagyon régről jönnek és kitartanak vagy vannak köztük újak is? Tehát össze lehet hasonlítani az irodalmi hatásokat és ezeket az úgymond könnyűzeneieket, ezek egyfelől jönnek? Például a Come Together is egy jó példa: az egy gyerekkori kattanás vagy most megszerzett?

HV: Mind a kettő. Például játszunk egy Talkings Heads dalt, ami Peter Gabriel pár évvel ezelőtti, Scratch My Back című feldolgozáslemezén van rajta. Ez felnőttkori hatás. De ugyanígy volt például egy James Blake dal, amit nagyon sokáig beleszőttem az improvizációkba, az is egy 2010-es évekbeli hatás. Az utóbbi hónapokból inkább klasszikus dolgokat tudnék mondani, klasszikus dalokkal foglalkoztam az elmúlt időszakban több alkalommal, és az nagyon hat rám, hatott az új duólemeznek a számaira is.

GYB: Számomra ez olyan mint egy régi történet, amit ma úgy mesélsz el, mint semmikor előtte, mert ma már másképpen gondolsz rá. Számomra a művészetnek nagyon fontos része az aktualitás. A feldolgozások is arról szólnak, hogy hogyan mindunk el mi egy sokak által már ismert sztorit…

HV: Önmagában a szó, hogy aktualitás, a zenén belül nagyon sokféleképpen értelmezhető, szubjektív. Nekünk a nyitottságot jelenti, hogy beengedünk meredeken új hatásokat.

GyB: Vagy mondhatnám azt is, hogy kortárs. Persze ennek a szónak sajnos van egy negatív fennhangja, de valami olyan, ami itt és most történik. Ez szerintem egy nagyon fontos, ránk jellemző művészi attitűd.

HV: De ez elég félreérthető is. A lényeg nem abban valósul meg, hogy mi akarunk lenni a legkorszerűbbek és a leginkább mi akarjuk ismerni a berlini és londoni trendeket, hanem ez inkább személyes szinten, a világot a mostani énünkkel leszűrve akarunk zenélni, ami teljesen más, mint fél évvel ezelőtt. Ezt egyébként nagyon erősen visszajelzi a közönség is. Nagyon gyakran kapom meg azt a visszajelzést, hogy mennyit változunk, hogy látják rajtunk, hogy változunk és azzal együtt a zene változik. Hát persze, hiszen az élet is változik.

Tavaly ugyan volt dupla kvartett koncert a BMC-ben, de érződik, hogy ez egy kicsit háttérbe szorult a Bin-Jip és duó mellett. Ez egy tudatos döntés volt vagy csak így alakult?

HV: Ez egy tudatos döntés volt már egy ideje. Ez már 2-3 éve így van, hogy viszonylag ritkán játszunk a kvartettel. Bármennyire fájdalmas, nem lehet mindent csinálni, legalábbis gőzerővel. Akkor viszont magától értetődik, hogy azok a zenekarok legyenek színpadon is, amelyek aktuálisak. Hiszen mindannyian – a már említett okok miatt – a legaktuálisabb énünkkel szeretnénk kint állni. Természetesen a kvartettel nagyon jó időről-időre visszatérni olyan műsorokhoz, mint a Lámpafény, vagy régebbi dalaink. Legközelebb Kapolcson lesz ilyen quartet koncert.

És ha már a Bin-Jip kétharmadával beszélgetek, adja magát a kérdés, hogy amikor a Bin-Jippel elmentek és turnéztok, éreztek abból valami, hogy Andrew J kevesebbet van veletek? Mert azért ti többet vagytok együtt.

HV: Igen, de ez természetes. Nem kell úgy csinálnunk a Bip-Jip-ben, mintha nekünk nem lenne duóprojektünk is. Ugyanakkor Andrew kivesz egy dupla részt a Bin-Jip-ből, tehát valahol itt teremtődik meg az egyensúly, ő a zenei producer is, ő rakja össze a hangzást meg a koncerteknek a koncepcióját, a dalsorrendet és magát a lemezt, hogy igazából ez az ő projektje elsősorban.

GyB: Andrew is nagyon sok mindent csinál a Bin-Jipen kívül. Ő mint DJ, az egyik legfoglalkoztatottabb előadó Budapesten, a szakmán belül pedig mindenki ismeri a nevét. Elképesztő energiát tesz abba, hogy egy estének milyen legyen a hangulata, legyen az akár egy öt órás DJ szett, vagy a Bin-Jip programja. Nyilván mi Veronikával több időt töltünk együtt, de nem hiszem, hogy ez az Andrew-val közös kapcsolatunkat bármilyen mértékben rombolná.

Egyébként Bálint te sem unatkozol, mert ha éppen nem Bip-Jip vagy duó, akkor neked van egy trió formációd, illetve nemrég Juhász Gáborral is volt egy duód.

GyB: Igen, nekem Gábor az első jazzgitár tanárom volt, úgyhogy ezért is különleges számomra a közös zenénk. Közös lemezünk a Budapest címet viseli, amit három évvel ezelőtt csináltunk. Egy olyan anyag, amit nagyon ritkán játszunk, de akkor annál nagyobb lelkesedéssel. Ráadásul Gáborral kollégák vagyunk a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Van szerencsém gitárt tanítani mellette, úgyhogy amúgy is szoros a viszony. Illetve ami most tényleg nagyon aktuális, az a saját új jazz trióm. Ami nekem most a legnagyobb feladat, az a zenei anyag letisztázása. A tavalyi év a Veronikával közös duónkról szólt. Viszont most nagy munka áll előttem a trióval kapcsolatban, hogy összetegyem a végleges zenei koncepciót, hogy milyen legyen a lemez, hogy milyen hangszereken játsszak, hogy milyen jellegű kompozíciók legyenek, milyen legyen a végső hangszerelés, illetve hogy mit engedjek be az akusztikus hangszereken kívül. Ehhez úgy gondolom, hogy a legjobb társakat találtam meg: Csizi László dobol és Fonay Tibor bőgőzik a zenekarban. Gőzerővel dolgozunk.

Áprilisban volt egy nagysikerű dupla Erik Sumo Band koncert is az A38-on. Erről mit lehet tudni?

HV: Nagyon komoly buli volt. Az Erik Sumo Band-ből 2010-ben léptem ki, azóta ez volt a második eset, hogy alkalomszerűen összeállt a régi felállás. Tövisházi Ambrus ötlete volt, én meg örültem neki, hogy legalább megtudom, hogy mi van a többiekkel. Óriásit tomboltunk, igazi időutazás volt. Nem vágyom vissza az öt évvel vagy 10 évvel fiatalabb önmagam lenni, de egy koncert erejéig nagyon jó. A tavaszi klasszikus felállású koncerteknek egy fesztiválkiadása is lesz, Kapolcson fellép az Erik Sumo Band.

Az Erik Sumo Band-ről még csak annyit, hogy a kazetta megjelenés egy nagyon jó ötlet volt, nagyon sikeresnek láttam. Tervezitek, hogy egy ehhez hasonló koncepciót átültettek akár a Bin Jip-re, akár a duóra?

HV: Amikor a Bin-Jip-pel kijöttünk a Planetárium DVD-vel, akkor Andrew ragaszkodott hozzá, hogy legyen Blu-ray is. Ez mondjuk pont az ellentétes irány. Tehát Ambrus a retro felé ment, Andrew pedig a legmodernebb, legmagasabb felbontásban akarta elérhetővé tenni a megjelent képi és hangi anyagot.

GyB: A Bin-Jip nagyon speciális hangzás.

HV: A Bin-Jip-ben amúgy is van egy modern hangulat és nyilván a hordozók mind a kettőre rájátszanak. A duóval ilyen szempontból ilyen különlegesség nincs, de itt mondjuk az akusztikusságra lehetne rámenni. Köszönjük a tippet, elgondolkodunk rajta. Réges-régi vágyam valamelyik lemezt bakeliten megjelentetni. Ez a Bin-Jip-nél is százszor szóba került, meg a duó is nagyon szuper lenne, ha meg tudna jelenni. Erről tudni kell, hogy iszonyú drága és kell egy olyan kiadó, aki ebben partner.

Akkor végül is az utolsó kérdésemet megválaszoltad, mert ez a bakelit témakör lett volna. Elképesztő grafikonokat lehet látni, hogy mi történik. Nyilván ez még mindig nem egy világmegváltó korszak, de azért valami elindult és sokan próbálkoznak.

GyB: Szerintem is érdekes, hogy csomó minden megjelenik bakeliten. Ráadásul manapság még sokkal drágább, mint régen. A zenei piac teljesen átalakult az elmúlt 20 évben. Mi már az a generáció vagyunk, akik már ebbe születtek bele. Időközben felnőtt egy generáció, aki úgy tudja, hogy a zene ingyenes. Facebookon megy azzal kapcsolatban csoportos siránkozás, hogy most már öt euró a Spotify havonta és a rohadt életbe, ez micsoda kitolás. Ha belegondolok, hogy öt eurót nem akarnak fizetni az emberek a világ összes zenéjének korlátlan hallgatásáért, akkor hol adnak majd 15 eurót egy lemezért?

HV: Tényleg erős trend a bakelit. De ez nem fog tudni újra mainstream lenni, ez teljesen egyértelmű.

GYB: Én személy szerint imádok CD-t venni, szeretem kinyitni és megszagolni. Veronikáról tudom, hogy csomó zenét vásárol elektronikus úton.

HV: Igen, nekem egyszerűen jobb érzés néha fizetni a zenéért, bár ez kimondva már elég naivan hangzik.

GyB: Ráadásul, ha szeretek egy előadót, akkor nagyon szívesen támogatom azzal a pár ezer forinttal.

HV: Jó, de azért mind a ketten töltöttünk már le.

GyB: Persze. Természetesen az is hozzátartozik. Ráadásul mi különösen szerencsések vagyunk, mert rengeteg ember jár a koncertjeinkre, utána pedig szívesen vesznek a lemezeinkből.

HV: Szerintem a jazz egy nagyon szerencsés rétegműfaj ebből a szempontból. Akusztikus jazz gyökerű duókoncert után általánosságban véve sokkal több lemezt tudunk eladni, mint mondjuk Bin-Jip koncert után. Ez nem feltétlenül azért van, mert a duókoncert sikeresebb, hanem mert egyszerűen ehhez a típusú zenéhez jobban hozzátartozik az, hogy az ember ezt megveszi. Tudat alatt összekapcsoljuk, hogy az elektronikus zenét inkább letölti az ember, a jazzt pedig inkább megveszik lemezen. Úgyhogy nekünk még van bevételünk lemezből, de pezsgőt bontunk, amikor egy lemeznél kijön nullára a beletett pénz. Simán van olyan lemezünk, aminek az elkészítésébe mi – mint Gyémánt Bálint és Harcsa Veronika – több pénzt fektetünk bele, mint amennyi visszajön, ez ma normális, ha a hírérték és a koncertlehetőségek miatt megéri.

GyB: És persze abszolút nem panaszkodhatunk.

HV: Persze, mert tudunk eleget koncertezni, meg szerzők vagyunk, tehát kapunk szerzői jogdíjat, néhanapján kapunk pályázati pénzt, tehát vannak még bevételi források, és megvagyunk az alacsony lemezeladással.

Nyitófotó és interjú: Reszegi László
További fotók: http://harcsaveronika.hu/