A HÍR IGAZ – AXL ROSE AZ AC/DC FRONTEMBERE (IS)

Vasárnap hajnalban hivatalosan is megerősítette az AC/DC, hogy W. Axl Rose-zal játsszák le a Rock Or Bust lemez turnéját. A kiadott közlemény szerint sajnos Brian Johnson már nem is fog visszatérni. A rajongók között igencsak megosztott lett a hír, a következményeket mi is kíváncsian várjuk.

“Az AC/DC tagjai szeretnének köszönetet mondani Brian Johnsonnak mindazért, amivel az évek során hozzájárult a zenekarhoz, valamint a csapat iránt tanúsított elkötelezettségéért. A legjobbakat kívánjuk neki a hallásproblémáival és a jövőbeni vállalkozásaival kapcsolatban. Bármennyire is szerettük volna, hogy ez a turné úgy érjen véget, ahogy elkezdődött, megértjük, tiszteletben tartjuk és támogatjuk Brian döntését, hogy hallásának megmentése érdekében leáll a turnézással. Elkötelezettek vagyunk, hogy a hátralevő turnés kötelezettségeinknek mindazok kedvéért eleget tegyünk, akik az évek során támogattak minket, egyúttal szerencsések vagyunk, hogy Axl Rose szívélyesen felajánlotta a segítségét, hogy eleget tehessünk ezen kötelezettségeinknek.”

A tizenkét állomásos európai turnén két Magyarországhoz közeli állomáson is meg lehet nézni a zenekart Axllel a fronton: május 19-én Bécsben, az Ernst Happel Stadionban, míg május 22-én Prágában, a Letnany Repülőtéren játszanak. Angus Young már fel is lépett a Gunsszal a szombat esti Coachellán.