“KÉNYTELEN VOLTAM KONGÁBÓL LEVIZSGÁZNI” – INTERJÚ SCHUSTER LÓRÁNTTAL

Életének első „hivatalos” kitüntetését József-napon vehette át Schuster Lóránt, a Gesarol, illetve a P. Mobil együttes emblematikus frontembere: Józsefváros díszpolgára lett. Ebből az apropóból a jozsefvaros.hu-n olvasható egy terjedelmesebb interjú a zenekarvezetővel.

És mivel „a rock örök és elpusztíthatatlan”, még most is él a P. Mobil. 

Két gyenge pontja a P. Mobil történetének, hogy nagyon korán jöttünk, illetve még mindig itt vagyunk. És ez egy csomó embert nagyon idegesít. Az azért egy nagyon jóleső érzés, ha például elmegyünk Erdélybe játszani, és még mindig látjuk az árusoknál felbukkanni a „Magyar vagyok, nem turista” feliratú pólókat, ami eredetileg a felújított Honfoglalás-szvitünk egyik szlogenje volt. Tíz olyan év volt az életünkben, amikor 300-320 bulit nyomtunk 365 nap alatt. Autópályák nélkül, Barkasszal, majd IFA-teherautóval jártuk az országot. Ha az 50 km/órás átlagot tartottuk, már jók voltunk. A lényeg, hogy a közönség szeretett minket, ami a mai napig nem akar múlni. A múltkor valaki összeszámolta: a Kárpát-medencében több mint 400 zenekar játssza a számainkat.

Merre tovább? 

Mint megtudtam, volt fővárosi képviselőként ingyen hely jár a Fiumei úti sírkertben, de egyelőre még nem tervezem a költözést. Minden embernek van egy programja, mint a mosógépnek: addig csinálom, amíg le nem járok. A Slade frontembere, Noddy Holden nyilatkozta, a legfontosabb, hogy megnevettesd, szórakoztasd a közönségedet: make them smile. Óriási dolog, ha egy bulidra eljön 1500-2000 ember, akik két órán keresztül veled énekelnek, tombolnak, elfelejteted velük az otthoni, munkahelyi bajaikat és fel tudod tölteni őket. Ha szeretnek, szinte mindent megbocsájtanak, azt azonban már nem, ha nem teszed ki a lelked a színpadra. És ez műfajtól független. John Lennon mondta, és igaza volt: annál többet, hogy egy generáció életének a részévé válsz, nem lehet elérni.

A teljes interjú ITT olvasható.

Fotó forrás: jozsefvaros.hu